Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-73

108 A Nemzetgyűlés 73. ülése 1920. évi július hó 30-án, pénteken. törjön, hogy a mi végre elért álmunkat, a független Magyarországot újra megsemmisitse. Ha végignézünk a történelmen, azt látjuk, hogy már az Árpádok korában és az azóta eltelt 8—9 évszázadon át ez a két nemzet mindig egymás mellett és sohasem egymás ellen küzdött. És csodálatosképen ez a két nemzet mindig egy és ugyanabban az időben volt nagy és majdnem ugyanabban az időben bukott vissza. A XIV- század hetvenes éveiben az egyesült lengyel-magyar királyság Nagy Lajos kora alatt a legnagyobb volt, mert annak északon a Keletitenger mosta a határait, délről pedig az Adria. Nemzeti függetlenségét, nemzeti erejét Lengyelország ismét egy magyar ember jogara alatt, Báthory István alatt érte el, amikor Európának egyik legnagyobb hatalma volt. De nemcsak a nagyságban, hanem a bukásban, is együtt volt a két nemzet és soha egymást el nem hagyta. Nem felejtettük el soha a lengyeleknek, hogy szabadságharcunk egyik legtüneményesebb vezérét, Bem tábornokot a lengyeleknek köszönhetjük, és viszont azt hiszem, a lengyelek sem feledkezhetnek meg arról, hogy mi adtuk meg nekik legnagyobb nemzeti királyaikat, az előbb Emiltett Báthory Istvánt és Nagy Lajost. A lengyel síkokon nem azok az elsők, akik a most elmúlott nagy szabadságharcban estek el ; mert hiszen évszázadok óta a lengyel forradalmakban, a lengyel szabadságharcokban számos magyar hős áztatta a lengyel földet vérével a lengyel szabadságért. Ezt a lengyel nemzet soha el nem felejtette s hiszem, hogy nem fogja elfelejtem. Ma, amikor a lengyelek elérték végre nemzeti álmukat és nem áll többé az ő himnuszuk első sora a lengyel népre, hogy : »nincs elveszve Lengyelország, ha csatára felkelt!« mert hiszen minden lengyelé Európának egyesült a lengyel sas védőszárnyai alá, s ez a vers sokkal inkább áll mi reánk, hogy »nincs elveszve Magyarország, ha csatára felkelt«, hiszem, t. Nemzetgyűlés, hogy a lengyel-magyar szövetséget, a lengyel-magyar barátságot a jövőben is újra meg fogjuk találni és ez a két nép együtt fog haladni újból a dicsőség utján. (Helyeslés jobbfelöl.) A nagy összeomlás után, mikor egész Európa ellenünk fordult, mikor egész Európa minden sajtója mérgezett nyilait a magyarság ellen lövélte, egyedül a lengyel sajtó volt az,, amely megértéssel irt rólunk, s a lengyel kormány volt az, amely nyíltan megbízta Parisban székelő követét, hasson oda, hogy az entente a közös lengyel-magyar határt meghagyja. A lengyel kormánynak köszönhetjük, hogy nem sikerült a cseheknek, a szlávok ezen poroszainak, régi álmuk megvalósítása: a csehorosz-korridor. T. Nemzetgyűlés! Én azt hiszem, hogy nincs senki, egyetlen egy tagja sincs e Nemzetgyűlésnek, aki ebben egyet nem értene velem, s aki nem a legnagyobb szeretettel gondolna lengyel testvéreinkre, s aki nem kívánná azt, hogy a lengyel nemzet ezt a nagy, dicső és titáni harcot kellő eredménnyel befejezze. (Ugy van! Ugy van!) Ezért, t. Nemzetgyűlés, bátorkodom a következő határozatot javaslatot benyújtani (Halljuk ! Halljuk ! OlVassa) : »Határozati javaslat, hogy a lengyel nemzetgyűlést a lengyel hadseregnek a bolsevikiek elleni hősies emberfeletti küzdelme alkalmából a magyar Nemzetgyűlés üdvözölje és biztosítsa, hogy a legnagyobb érdeklődéssel kiséri a testvér-nemzet harcait, vele együtt érez és kívánja, hogy ezt a nagy harcot sikeresen befejezze, s legyen megGyőződve, hogy a magyar nemzet mindenkor készen áll a tőle telhető támogatásra. A további intézkedések megtételére kéressék fel a külügyminister ur ő excellenciája.« (Élénk helyeslés, éljenzés és taps jóbbfelöl.) Elnök: Szólásra következik? Haller József jegyző: Kovács Emil! Kovács Emil : Mélyen t. Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! Halljuk !) A ministerelnök ur expozéjában — egyik keresztény lapunk kifejezése szerint — olyan széles külpolitikai perspektívát nyújtott, amely alkalmas arra, hogy felkeltse azon külföldi nemzetek figyelmét, amelyek Európának, Európa államainak és. köztük Magyarországnak: a sorsát, élete intézését ujabb időben, az ujabb viszonyok között a kezükbe vették és kezükben tartják. Alkalmasak azok a dolgok, amelyeket ő Emiltett és amelyeket különösen a magyar és lengyel testvérnemzet feltárt beállitásában felmutat, arra, hogy necsak felkeltsék, hanem meg is nyerjék velünk szemben, irányunkban Európa külső és sorsunkat is intéző nemzeteinek a szimpátiáját. Azt is mondja a külügyminister ur, hogy nekünk el kell mindent követnünk, hogy ezen külföldi nemzetek szimpátiájának megszerzésére elől minden akadályt elhárítsunk és keressünk minden olyan alkalmat, amely a köztünk és közöttük való megértést előmozdítja. Csodálkozom, hogy a ministerelnök ur, aki pedig azelőtt is a külügyi tárcát töltötte már be s akiről tagadhatatlan, hogy külpolitikai tájékozottsága és érzéke van, egy szóval sem tett említést valamiről, illetőleg egy szóval sem használt fel egy nagyon szép alkalmat arra, hogy amit ő elméletben kimond, hogy t. i. kötelessége a kormánynak, a Nemzetgyűlésnek és a nemzetnek minden alkalmat keresni, hogy a külföldi vezető nemzetek szimptiáját e nemzet iránt megnyerje, csodálkozom, hogy a gyakorlati életben és a maga expozéjában is nem használta fel erre azt az alkalmat, amely nekünk adatott a külső nemzetek részéről, hogy amikor mi hazánk mostani nyomorúságos szociális viszonyai között is keresünk minden alkalmat és eszközt arra, hogy valamiképen talpraállhassunk, amikor a mostani sok nyomoruságaink között keressük az alkalmat és keresték