Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.
Ülésnapok - 1920-66
A Nemzetgyűlés 66. ülése 1920. évi június hó 23-án, szerdán. 561 állami, államvasuti és vármegyei tisztviselőket és egyéb alkalmazottakat nem lehet más állásra kinevezni, mint amilyen állásban vannak ez idő szerint alkalmazva«. Ez a törvény a belügy minister urat szintén nem feszélyezte. . Sajnálom, hogy nincs itt a belügyminister ur; talán kiprovokáltam volna a válaszát és attól tettem volna függővé a további véleményemet, de ezek után a következő interpellációt intézem hozzá (olvassa) : »1. Hajlandó-e a belügyminiszter ur az 1886 : XXII. te. rendelkezéseihez képest sürgősen intézkedni, hogy azon községi képviselőtestület, melynek megbízatása már lejárt, az életfogytig való érvénnyel biró jegyző választását ne eszközölhesse? 2. Hajlandó-e a belügyminister ur a folyó hó 19-én Cinkotán megtartott jegyzőválasztást, mint törvénytelen cselekményt, megsemmisiteni ?« Budaváry László : És mindenütt megsemmisíttetni, ahol ezen az alapon választottak. Elnök : Az interpelláció ki fog adatni a belügyminister urnák. Következik?.. Kontra Aladár jegyző: Szabóky Jenő! Szabóky Jenő : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk!) Immáron egy esztendeje, hogy a vörös terror tobzódásában annyira ment, hogy nem csupán tisztességes embereket fosztott meg szabadságuktól és tisztességes magyar emberek életét oltotta ki állatias kegyetlenséggel, nem csupán a magántulajdonhoz nyúlt, hanem régi álmát : Szovjet-Palesztinát óhajtotta megalapítani. (Derültség jobb felől.) Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Szinte természetes, hogy a tisztességes magyar emberek összefogtak, ellenforradalmi alakulatokat alakítottak és ahol a nép türelme elfogyott, ellenforradalmak robbantak ki. Magam előtt látom az első általános mozgósítást Magyarországon, amidőn a nép 18-tól 60-évig fegyvert, ásót, kapát, kaszát ragadott; magam előtt látom azokat a hősöket, akik a vörös kaszárnyákat rohammal vették be, akik gépfegyverállásokat és ütegeket ásókkal, kapákkal, kaszákkal foglaltak el és magam előtt látom azokat a hősöket, akik a galíciai — vagy hogy is nevezzem — vérebnek a kezei közé jutva, felemelt fővel mentek a bitófa alá, emelt homlokkal álltak a fegyverek csövei elé és meghaltak a magántulajdonért, édes hazánkért, meghaltak miérettünk. Es mit látunk most, egy esztendő multán ? Azt, hogy ezeknek szegénysorsu családtagjai a lehető legnagyobb nyomorban sínylődnek. Ismerek szerencsétlen, munkaképtelen özvegyeket, akik az akkor kiállott izgalmak következtében még mindig nem képesek a keresetre, akik már eladogatják utolsó vánkosukat is, hogy éhező gyermekeiknek tudjanak kenyeret adni és — a társadalom filléreitől eltekintve — nincsen hatóság, mely törődnék velük. Intézményesen kell ezt a kérdést megoldani. NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ. 1920—1921. — III. KÖTI Ha voltak hőseink a világháborúban, akiket mi a nemzet hallottainak tekintünk, akiknek özvegyeit, árváit a hadiözvegyek és a hadiárvák közé felvettük, akkor azoknak a hősöknek, azoknak a mártíroknak emléke megköveteli tőlünk, hogy hasonló elbánásban részesítsük az ellenforradalom halottait, elesettjeit ép ugy, mint mártírjait. (Helyeslés.) Ezektől a szempontoktól vezéreltetve, van szerencsém a mélyen t. ministerelnök úrhoz a következő interpellációt intézni (olvassa) : »Van-e tudomása a t. ministerelnök urnák arról, hogy az ellenforradalmak alatt elesett vagy kegyetlenül kivégzett vértanuk családtagjai közül számosan minden segély nélkül a legnagyobb nyomorban sínylődnek? Hajlandó-e a t. ministerelnök ur olyan intézkedéseket tenni foganatba, hogy eme vértanuk szegénysorsu hátramaradottjai a hadiözvegyek és hadiárvák közé felvétessenek s mint ilyenek állandó segélyben részesüljenek?« (Élénk helyeslés.) Elnök : Az interpelláció kiadatik a ministerelnök urnák. Következik? Kontra Aladár jegyző : Oláh Dániel ! Oláh Dániel : T. Nemzetgyűlés ! Mint előttem szóló képviselő társaim, én is abban a szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy üres ministeri székek előtt kell elmondanom interpellációmat. De az a reményem, hogy talán majd a fülébe jut az összkormánynak. (Mozgás a baloldalon.) Igaz, hogy igen t. képviselőtársam idesugta, hogy talán megbukik akkorára, de azért én feltétlenül szükségesnek tartom, hogy a kormányalakulás előtt ezzel a kérdéssel, amelyről a mélyen t. Nemzetgyűlés előtt foglalkozni akarok, foglalkozzanak, t. i. a munkások szorult helyzetével való visszaélés kérdésével. Nagyon sokat irnak arról a lapok és ma épen örömmel olvasom, hogy Bubinek Gyula földmivelésügyi minister ur, a kisgazdapárt egyik vezéralakja, szintén azt irja egyik lapban, hogy a munkáskérdést ebben az országban meg kell oldani. Teljesen egyetértek vele és csak azt sajnálom, hogy amióta Magyarország rátért a jogfolytonosság útjára, amióta a keresztény irányzatra tértünk, azóta folyton csak halljuk ezeket a dolgokat, de határozottan ki merem itt jelenteni, hogy ebben a kérdésben semmi sem történt idáig. Gaal Gaszton: Es azelőtt? Zeőke Antal: Míg minister volt, az alatt sem ! Oláh Dániel : Már pedig abban valamenynyiünknek egyet kell értenünk, — és azt hiszem, a túloldal is egyetért velem ebben —hogy ezt a kérdést valahára meg kell oldani ebben az országban, még pedig becsületesen és a keresztény erkölcsök alapján. Mert én, aki hosszú éveket töltöttem el nehéz fizikai munkával, azt hiszem, a legjogosultabb vagyok, és ha valakinek, elhiheti a t. Ház, hogy nekem 71
