Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-66

A Nemzetgyűlés 66. ülése 1920. évi június hó 23-án, szerdán. 535 nehezebb viszonyok között, mint ahogyan azt sokan gondolják. A bátortalanság mellett — kimondom nyiltan — még azt is a szememre lehetne talán vetni, hogy a napnak csak 24 órája van. Méltóztassanak elhinni, én nem irtóztam soha a munkától, mert hiszen egész életemet erős munkában töltöttem ; de mióta ezen a helyen vagyok, kötelességemnek tartottam erőm végső megfeszítésével dolgozni. (Éljenzés és taps a Nemzetgyűlés minden oldalán.) Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy amit erőm birt és amit tudásommal képes voltam megtenni, azt megtettem. Ha a tudásom és az erőm nem terjedt annyira, hogy talán brilliáns operációval tudtam volna az ország pénzügyi helyzetén segíteni, akkor ez természetesen nem tisztán az én hibám, hanem talán azoknak a hibája is, akik engem választottak erre a polcra, hiszen ezt sohasem kerestem, — méltóztatnak tudni — hanem kötelességszerűen foglaltam el. S bármely percben én üdvözölném a legjobban azt a pénzügyi Messiást, aki ma helyesebb utat tudna találni az ország pénzügyeinek vitelére. De a bátortalanságnak ezt a vádját szívesen vállalom, mert lelkiismeretem teljesen nyugodt. Egyébként sok dolog, ami bátortalanságnak látszik, talán nem is volt az. Méltóztassék elhinni, t. Nemzetgyűlés, egészen más viszonyok között van ma egy pénzügyminister, mint volt annakelőtte, konszolidáltabb viszonyok között, amikor Magyarország függetlenségére vágyott, de valójában függetlenebb volt, mint ma, s amikor csak egy ítélőszék volt a pénzügyminister előtt, t. i. a nemzet. Akkor sokkal könnyebb volt a pénzügy ministernek pro grammját megalkotni és a nemzet bírálata alá bocsátani. Ellenben sokkal nehezebb ez a mai viszonyok között, amikor napról-napra változott helyzettel állunk szemben, s amikor a nemzet pénzügyi vezetésének legfőbb feltételei úgyszólván a levegőben lógtak, sőt lógnak ma is, mert hiszen — sajnos — a magyar nemzet pénzügyei felett nem a magyar nemzet fog határozni, (Ugy van ! a középen.) Talán egy bizottságnak jóakaratától fog ez függeni, tehát egyes embereknek, idegeneknek jóakaratától s azon múlik, hogy engedik-e határozni a nemzetet magát, saját jólétének eszközeiről ? Ilyen körülmények között bátortalan, vagy legalább is végtelenül óvatos lenne minden szavában minden pénzügyminister. De bátortalanságnak látszhatik az is, amiről nemsokára, a pénzügyi helyzet megbeszélésénél lesz alkalmam még rámutatni és azt bővebben kifejteni, hogy az ország nehéz helyzetéből való kivezetésének eszközeit sokak hite szerint nem jelöltem meg a kellő határozottsággal. Bocsánatot kérek, t. Nemzetgyűlés, azt hiszem, talán kevesen voltak, akik figyelemre méltatták azokat a beszédeimet, amelyeket az indemnitás, az első felhatalmazási törvény alkalmából itt elmondottam, mert sajnos, kevesen voltak jelen. Es elnézést kérek azért, hogy ezt igy nyiltan kimondom, nem azért, mintha talán szónoki hiúságról volna szó, hiszen egy kis auditorium előtt sokkal kellemesebb beszélni, mint nagy hallgatóság jelenlétében, de mégis sajnálatosnak kell tartanom, hogy mikor körültekintettem és megszámoltam a jelenlévőket, csak 18 képviselőtársamat olvashattam össze akkor, amikor az ország egész pénzügyi helyzetét akartam itt a Nemzetgyűlés előtt feltárni. Ismétlem, nem a magam szempontjából mondom ezt;—bocsássák meg őszinte kijelentésemet — de szinte megijedtem, látva, hogy amikor a nemzet legnehezebb helyzettel küzd, amikor, ha valaha létkérdése volt Magyarországnak, ma van az ország létkérdéséről szó, (Ugy van !) amikor — pedig ha elolvassuk Mohács történetét, ma is égnek áll a hajunk szála — átéljük ismét Mohácsot és hibáztatva a Mohács előtti tanácskozásokat, mi ma ugyanazt csináljuk S (Igaz! Ugy van!) Szomorú dolog tehát, hogy mikor erről kellene beszélni s amikor minden nap nagy késedelmet jelent, kevés érdeklődést látunk az igazán mélyenfekvő problémák iránt, mert hiszen lehet, hogy mindez egyoldalú szakkérdés, véleményem szerint azonban ma ennek a közgazdasági problémának helyes megoldásában van Magyarország minden egyéb baja megoldásának kulcsa. (Igaz ! Ugy van !) És ez iránt kevés érdeklődést látunk kint az országban is. Ami érdeklődés mutatkozik, az az egyes termelőknek, kereskedőknek a saját érdekeik iránt viló érdeklődésük, de az ország egyetemes érdekei szempontjából kevés érdeklődés nyilvánul meg nemcsak a sajtóban, hanem, sajnos, magában itt a Nemzetgyűlésben is. (Ugy van !) Visszatérve akkori beszédeimre, bátor voltam egy programmot előterjeszteni, amelyet ha végre lehet hajtani, akkor azt hiszem- a nagy nehézségekből is ki lehet vezetni az országot. Sajnos a viszonyok azóta is változtak és ki kell mondanom, hogy nem egy illúziónk foszlott szét, amelyekre, ugylátszik pénzügyi politikám egy részét is felépítettem, amiről más alkalommal leszek még bátor beszélni a Nemzetgyűlés előtt. Az egyik, amiről akkor is megemlékeztem, a valutakérdés volt, amelyet Ernst Sándor t. képviselőtársam most ismét felvetett. Pénzünk külföldi árfolyamának rossz és indokolatlanul alacsony állását tényleg nem gazdasági viszonyaink indokolják. Indokolják nagyon nagy mértékben a politikai viszonyok. Nem akardék itt politikát belekeverni ebbe a kérdésbe, azt hiszem elég volt ezt a szót kimondanom a Nemzetgyűlés minden tagja megértette ezt. (Ugy van! a baloldalon.) Gazdasági indoka is volt bizonyos fokig ennek. Az, hogy sajnos azokat az eszközöké", amelyekkel a mai viszonyok között a valután javítani lehet eddig nem sikerült kellően a pénzügyminister ur kezébe keríteni. Hiszen a pénzügyminister, aki ma az exportra rá akarja tenni a kezét, bizonyára nem hatalomvágyból akarja azt tenni, mert ez óriási feleiősséggel és még több kellemetlenséggel jár, de ha egy a mi or&zágunk helyzetében lévő ország