Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-66

528 A Nemzetgyűlés 66. ülése 1920. évi június hó 23-án, szerdán. képen forgalmi adó jellegével birnalc és a kezelés egyszerűsége szempontjából soroltattak ez adók közé, azonkívül van még egy pár forgalmi adó is : az értékpapir forgalmi adó, a szállítási adó és a nyereményadó, azonban a gazdasági javaknak egész tömegére vonatkozó olyan forgalmi adó, amely a javak forgalmát adóval kívánja sújtani, eddig még nincsen tervbevéve. Méltóztassanak megengedni egyúttal azt is, hogy reámutassak arra, hogy ennek a javaslatnak szociálpolitikai és etikai jelentősége is van, amennyiben a pazarlás és hiúságra való hajlam ellensúlyozásával azt a célt is szolgálja, hogy a közönséget lehető nagy takarékossághoz szoktassa. Emellett egy különösen a háború alatt és a háború óta feltűnő jelenség, a hadimilliomosoknak úgyszólván szertelen pazarlása is indokolttá teszik, hogy ennek gazdaságilag káros hatásait minden lehető módon ellensúlyozzuk. A törvényjavaslat különben a német birodalomban és a cseh-szlovák köztársaságban már életbeléptetett úgynevezett általános forgalmi adóval szemben csupán csak a javaknak bizonyos részét kívánja jelenleg adóval sújtani. Az a körülmény pedig, hogy a javaslat címében a »fényűzési« szó benne van, nem jelenti azt, minha a javaslat csupán a könnyelmű, tékozló, pazarló fényűzést kívánná adóval sújtani. Ez nyilvánvaló egyébként a javaslat 5. §-ából is, ahol azok a tárgyak fel vannak sorolva, amelyeket a javaslat adóval kivan sújtani. Nem az áruk mindenkori nélkülözhetősége, hanem a megszerzésére irányuló nagyobb gazdasági szolgáltatási képesség nyújt alapot az erősebb megterhelés elviselésére. Államháztartási szempontból talán előnyösnek látszott volna — s magában a pénzügyi bizottságban is számosan voltak, akik ezt az álláspontot foglalták el — a forgalomban lévő javaknak nem csupán bizonyos kiszakított részét, hanem azoknak egész tömegét adóval érinteni. A pénzügyi bizottság azonban kénytelen volt egyrészt a pénzügyminister jelentésében előadottakat, másrészt a pénzügyminister ur által a bizottságban szóval előadottakat honorálni, amelyek szerint ma, amikor az árak nem alakulnak a kereslet és kínálat törvényei szerint, hanem valóságosan ugrásszerüleg emelkednek, ilyen általános forgalmi adónak behozatala valószínűleg azt eredményezte volna, hogy az árak nem csupán az adó nagyságával, hanem még nagyobb összegben is emelkedtek volna. Emellett nem szabad figyelmen kivül hagyni azt sem, hogy a jelenlegi aprópénzhiány következtében is az áraknál ez az emelkedés feltétlenül előállott volna. Hogy egy példát említsek, ha egy tárgyat, amely egy korona értékű, 10% adóval sújtanánk, akkor az ára nem 1 korona 10 fillérre, hanem az aprópénzhiány következtében 1 korona 50 fillérre, sőt valószinüleg 2 koronára emelkednék. Abban az esetben tehát, ha a forgalmi adót már most behoztuk volna, akkor ez különösen az elsőrendű életfogyasztási cikkekben olyan óriási ugrásszerű emelkedést idézett volna elő, amely ma is nagyfokú áremelkedést még magasabbra szöktette volna s a jelenleg is nagyfokú drágaságot még elviselhetetlenebbé tette volna. Emellett az általános forgalmi adó a gazdasági élet fejlettebb és a kultúra magasabb fokán álló Németországban is már a fejlődés különböző stádiumain ment keresztül. A tapasztalat tehát kétszeresen indokolja nálunk az ilyen bonyolult adórendszernek óvatos, tehát lépésről-lépésre való megvalósítását, mert ellenkező esetben a pénzügyi eredmény lenne veszélyeztetve. A jelen törvény végrehajtása kapcsán szerzett tapasztalatok nyomán esetleg nálunk is be lesz fokozatosan hozható az általános forgalmi adó. A törvényjavaslat az adó kulcsát egységesen 10%-ban kívánja megállapítani. Az adófizetési kötelezettség pedig általában beáll abban a pillanatban, amelyben az áru a kiskereskedőtől a fogyasztóhoz jut. Nyilvánvaló ebből, hogy L törvényjavaslat a magánforgalmat érintetlenül hagyja, ami pénzügyi szempontból vitatható, hogy helyes-e vagy nem, mert hiszen a magánforgalomban, különösen ékszerekben és műtárgyakban nagy forgalom van. Hogy a törvényjavaslat mégis ezen az állásponton áll, ennek oka az, hogy minden ilyen természetű rendelkezés a gyakorlatban alig volna kivihető. Ha ki is mondaná az állam, hogy a magánforgalomban levő tárgyak forgalma utáni adó bélyegekben lerovandó, valószínűleg egy ilyen rendelkezés is illuzórius volna és épen az adómorál gyengittetnék, amit az adójavaslat erősíteni akar. Önként értetődik viszont, hogy a zugkereskedelem és a háború óta kifejlődött lánckereskedelem, amelyet a javaslat adóval kivan sújtani, jól fog járni, mert a javaslat 7. §-a, különösen ezen szakasz második bekezdése kimondja, hogy a kereskedő csak akkor szolgáltathatja ki az árut adómentesen, ha igazolni tudja, hogy azt hivatása körében, vagy iparában kizárólag mint segédeszközt használja fel. Ugyancsak bevonja a javaslat az adóztatás rendszerébe az árveréseket és az aukciókat, ezeket már a magasabb bevétel elérhetése végett is, mert mindenkor a nyilvánosság előtt folynak le s ennek következtében az ellenőrzésük is sokkal könnyebb. T. Nemzetgyűlés ! A pénzügyi bizottság foglalkozott azzal a gondolattal is, nem volna-e indokolt az adó alá eső tárgyak fogalmát, az azok forgalmában feltalálható adóztatási képesség, illetőleg az azok megvásárlásánál jelentkező valódi fényűzés arányában csoportokra osztani és a lerovandó adót is a különböző csoportoknak megfelelő és az általános 10 százalékos adókulcsnál magasabb kulcsban megállapítani. Hoszszabb vita után azonban a pénzügyi bizottság ezt a gondolatot mellőzte és magáévá tette a javaslat eredeti álláspontját, vagyis az egységes