Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-65

510 „ A Nemzetgyűlés 65. ülése 19í az az eset, hogy a magyar bíróság ma. az alkotmá­nyos éra idejében egy néptörvényt legyen kényte­len alkalmazni, ami feltétlenül szépséghiba volna, a magam részről azt leszek bátor proponálni, hogy a 11. §. utolsó bekezdése töröltessék. Ezzel azt hiszem, hogy Bernolák Nándor igen t. képviselőtársam jogos aggodalmát teljesen el­oszlatom. Rendkívül nagy vitát váltott ki az igazság­ügyi bizottságban is és itt a t. Nemzetgyűlés ülé­sében is a bíróság szervezetének a kérdése, nemkü­lönben az az eljárás, amelynek keretében a bíróság kötelezve lesz ezen bűncselekménynek megtorlá­sára. Minden bizonnyal a legfontosabb, bogy mi­képen szervezzük, miké pen alakítjuk meg azt a bíróságot, mert hiszen ez a garanciája, hogy az igazság megfelelően érvényesülni fog. Abban az esetben, ha normális viszonyok volnának és a gaz­dasági élet rendes kerékvágásban haladhatna, én is teljesen osztanám azt a felfogást, hogy ezekben a kérdésekben csakis hivatásos ember döntsön, aki éíetét a bíróságnál töltötte kora ifjúságából kezdve és arra a pályára képezte magát, olyan ember, akiben megvan a hivatásánál és szakkép­zettségénél fogva a képesség arra, hogy ezekben a kérdésekben a törvény és lelkiismeret alapján he­lyesen fog eljárni. Mivel azonban a közgazdasági élet beteg, és mivel az a célunk, hogy e törvénnyel a közgazdasági életünknek most megnyilvánuló friss hajtásait le ne kaszáljuk, és hogy a gazda­sági életünk, amely úgyis keskeny fronton halad előre, ezekben a kérdésekben meg ne dermesztes­sék, és nehogy itt az ítéleteknek, esetleg erős íté­leteknek alkalmazása által olyan megfélemlítés álljon elő, amely által a közgazdasági életünk tu­laj donképeni rendes, törvényes munkájában zak­lattassék : épen azért gondoltam helyesnek és cél­szerűnek a bíróság akkénti szervezését, hogy itt a hívatott bírót az ő fontos feladatainak oikeres megoldásában a szakértelemmel rendelkező érde­kelt eredményesen támogathassa. (Helyeslés jobb­felöl.) Épen azért proponálom, hogy a törvény 14. §-a alapján méltóztassék majd akképen dönteni, hogy mód és alkalom adassék, hogy a törvényes, legális kereskedelemnek, termelésnek, iparnak az érdekképviselői is helyet foglaljanak e bíróságban, hogy ott a bírói székben tényleg kellő tekintéllyel érvényesíthessék a közérdeket. Azért arra kérem a t. Nemzetgyűlést, hogy a bű ivádi perrendtartás­tól eltérő szabályok tekintetében, — amelyek a felebbvitelt kizárhatják, vagy korlátozhatják is, — a miiiisterium részére egy felhatalmazás adassék ; mert lehetnek helyes jogszabályok, amelyre mégis az élet egy vagy két hónap múlva azt fogja bebizo­nyítani, hogy kiegészítésre szorulnak, módosítást kívánnak meg. Mivel pedig a törvényhozás, a Nem­zetgyűlés, nagyszámú tagjainál és tanácskozásai­nak speciális rendjénél fogva természetesen ezek­ben a kérdésekben gyorsan, máról-holnapra nem intézkedhetik, — azért is kérem, hogy méltóztas­sék a ministeriumnak egy felhatalmazást adni, '. évi június hó 22-én, kedden. amellyel az eljárást az élet viszonyaihoz megfele­lően kiegészítheti, ugy, amint azt a szükséglet, az igények megkívánják. Előre is jelzem, hogy kívánatosnak látszik, hogy egy bizonyos felebbvitelnek kellő hely adas­sék. ( Ugy van I balfelől.) Mert hiszen csak az fogja megnyugtatni a közvéleményt., hogy ha nem egy bíró, nem egy bíróság, hanem legalább két bíróság dönt egyformán abban a kérdésben. (Ugy van ! jóbbfelől.) Ez a jogrendnek feltétlenül védel­mére szolgál és épen azért e rendeletben bizonyos esetekben mód fog adatni, hogy a vádlott felebbe­zési joggal élhessen. Mivel pedig ezidőszerint a legfelsőbb bíróság, t. i. a Kúria, van a legkevésbé megterhelve, a királyi Kúria lesz hivatva, mint felebbezési hatóság, ily bűnügyekben ítélkezni. Azonban bármennyire kívánatos, sőt szüksé­MOS db termelési tényezőknek hatályos védelme, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ma a fogyasztó van a legnyomorúságosabb viszonyok között, ki szinte máról-holnapra tengeti sivár éle­tét teljes bizonytalansággal és kétséggel a jövő iránt. A fogyasztó közönség élén a munkásság és csúcsán a tisztviselői osztály áll, amely szenvedé­seit tovább már nem bírja, amely szenvedéseknek egyik előidézője a lelketlen gonoszsággal párosult árdrágítás, amely nemzeti társadalmunknak er­kölcsi javakban legértékesebb rétegét a végromlás veszélyének teszi ki. A gazdasági élet tényezői az elmúlt hat eszten­tendő alatt nom rongyolódtak le, nem mentek tönkre, sőt a konjunktúrák ügyes kihasználása reájuk nézve oly anyagi erőket biztosított, amelyek birtokában az átmenet nehézségeit leküzdeni ké­pesek és rendelkeznek annyi anyagi jóval, hogy kibírják a netán reájuk háruló bajokat. A munkás­ság és tisztviselői osztály azonban a drágasággal szemben teljesen tehetetlen és a züllés szélén áll. Ha mi a gonosz, ördögi kegyetlenséggel dol­gozó láncosokat a legális kereskedelem előcsarno­kából ki fogjuk vesszőzni és az általuk a tisztvise­lők nyomorúságából és véréből szerzett vagyonra rá tesszük kezünket s őket szerteszórjuk az ország­ból, akkor csak használni fogunk a törvényes ter­melés szerveinek, lezárjuk a további bűnös vissza­élések végtelen sorozatát és ezzel jelentékenyen szolgáljuk a fogyasztó közönség érdekeit s ezzel megnyugtatjuk a felzaklatott kedélyeket, mert a legális kereskedelem kell hogy kímélettel legyen a fogyasztó közönségre s így joggal remélhető az árak mérséklése. Kérem, méltóztassék a törvényjavaslatot el­fogadni. (Élénk helyeslés, tetszés és taps.) Elnök." A tanácskozást berekesztem. Követ­kezik a határozathozatal. Miután a törvényjavaslattal szemben ellen­indítvány nem adatott be, ekkép a törvényjavas­latra fel fogom tenni a kérdést, vájjon elfogadja-e a Nemzetgyűlés a törvényjavaslatot általánosság­ban, igen vagy nem. Giesswein Sándor képviselő ur három határozati javaslatot terjesztett be,

Next

/
Oldalképek
Tartalom