Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-64

A Nemzetgyűlés 64. ülése Î920. évi június hó 21-én, hétfőn. 497 olyan drágák voltak, hogy ha azok árát át nem hárítja, nem képes a saját munkájának és termelésének az ellenértékét megszerezni. Ha igaz az, hogy egyrészről dusgazdagság van, másrészről pedig óriási szegénység, s ha igaz az, hogy tulaj donképen a nagyok drágítanak, akiket elérni nem lehet, és pedig azért, mert ezek között a nagyok között a legnagyobb az állam : akkor meg kell fontolnunk azt, hogy a kisemberekkel szemben akikből a bűnözők társadalma kitelik, milyen büntetéseket alkalmazzunk. Az óriási gazdagság is csábítja a kisembert, mert a gazdagok, a milliomosok mindent meg tudnak fizetni, minden árt meg is adnak, hogy a szükségen felül is fogyaszthassanak. Ez a csábítás mindig olyan nagy lesz a kisemberre, hogy ha százszor, ezerszer is akarjuk, botbüntetéssel sem tudjuk jobban elrettentem, mint a szabadságvesztés-büntetéssel, vagy a pénzbüntetésnek egészen nagy, hatalmas tömegével, amit a törvényjavaslat kezünkbe ad. öt az élet, a kérlelhetetlen motívumok hajtani fogják a bűn elkövetésére, annál is inkább, mert minden büncs egyúttal ugy gondolkozik, hogy megtehetem, nem fognak rájönni. Természetesen mindig, örökké, folytonosan ez a vigasztalása a bűnösöknek. De épen azért, mert oly hatóerők vannak, amelyek kérlelhetetlenek, legyőzhetetlenek, a humanizmus szempontjai tiltják nekünk, hogy ezekkel a kisemberekkel szemben oly megtorlásokkal éljünk, amelyek talán egyenlőek volnának a halálbüntetéssel. Nincs szükség erre, még pedig azért nincs, mert a törvény ugy is drákói büntetéstételeket rendel alkalmazni azokra, akik az árdrágító cselekményt elkövetik. De akármilyen drákói szigorúságú is a törvény, az a terjedelmes büntetéstételi határköz, hogy egy naptól egy évig és 20 koronától 100.000 koronáig terjedhet a büntetés, lehetővé teszi, hogy a biró mindig megtalálja a megfelelő mértéket, amellyel az illető bűnöst sújthatja, nem kénytelen tehát egészen embertelen büntetést, igazságtalan büntetést alkalmazni, hanem a büntetést arányba tudja hozni megfelelően a bűnösséggel. Hiszen, ha egyetlen botbüntetést szabok is ki valakire, már egészen mindegy, azt már meggyalázza épugy, mintha 25-öt ütnek reá. De vannak ártatlan emberek is. Hiszen a büntető ítélkezésben az elitéltek egy része ártatlan, mert a biró is gyarló ember, a biró is tévedhet. Tehát, ha nem is akarjuk kímélni azokat, akik árdrágításban bűnösek, gondolnunk kell arra, hogy ártatlan embereket is érhet ez a büntetés. Ha jó értelemben vett cinizmussal azt mondjuk, hogy nem törődünk azokkal a gazemberekkel, akik bűncselekményeket követnek el, nem bánjuk, akármilyen emberhez nem méltó büntetésben részesülnek is, mégis mindenesetre vissza kell hogy rettentsen bennünket a botbüntetés behozatalától, alkalmazásától az, hogy egy része az elitélteknek ártatlan ember. Ezen a réven őket túlságos igazságtalanság érné és mindenképen nyugtalanítaná a lelkiismeretét nemcsak a bírónak, de a töivényNEMZETGYÜLESI NAPLÖ. 1820—1921. — III. KÖTET hozónak is, hogy ártatlan embereket ilyen helyzetbe juttat. (Mozgás a baloldalon.) Fangler Béla : Más büntetésnél is megtörténhetik ez ! Rupert Rezső : Másutt megvan a reparáció lehetősége és nem egy egész életre teszik lehetetlenné az embereket, mint ezzel a büntetéssel. Nálunk arra is kell gondolni, hogy a deres szimbólum. Ez az ország majd 900 esztendőn keresztül a deres alatt fonnyadt el. (Mozgás.) Ha ebben az országban deres nem lett volna, ha népe egészen szabadon nevelkedhetett volna, emberhez méltóan, ez az ország megdönthetetlen, hatalmas és erős lenne. De épen azért, mert deres alatt nevelkedett, mert majdnem az állattal került egy sorba a nép, (Mozgás) azt lehetett látni, kii 1 önösen kezdetben, amikor a deres alól kiszabadult Magyarország, hogy kezdetben bizony lelki depressziók alatt élt még mindig, nem tudott annyira önállóvá magyairá lenni, mint kellett volna. (Mozgás a baloldalon. Felkiáltások : Jobbágyság volt !) Hiszen épen az a baj, hogy Magyarországon jobbágyság volt, míg másutt a nép már sokkal korábban szabadult fel. De ha az élet és a történelem, a nemzet élniakarása az ő jól felfogott érdekének belátása arra késztette a nemzetet, hogy megszüntesse a jobbágyság intézményét, akkor az egy okkal több arra, hogy hátrafelé, visszafelé ne tegyünk lépést. Különösen ne tegyen ez az ország, a melyet úgyis rettenetesen hátravetettek a katasztrófák. Mert odakünn a külföldön nem arról lesz szó, hogy az árdrágitókat büntetik bottal, hanem arról, hogy a törvényhozás behozta a botbüntetést, hogy a magyar vadság — mint mondani szokták — megint utat tört magának. Nem akarok hosszasan időzni ennél a kérdésnél, Bernolák Nándor t. képviselőtársam különben is eloszlatta már azt a falsumot, mintha a külföldön is ekkép lenne, mint ahogy most Magyarországon behozni akarjuk, tehát megértette a Nemzetgyűléssel, hogy egyesegyedül a magyar törvényhozás lenne az, amely a kérdésnek egész ódiumát magára venné és ugy állana a világon, — mondom, egyesegyedül, még a Balkánt sem véve ki — mint a legbarbárabb ország, amely behozta azt a büntetésnemet, amelyet elutasított magától minden törvényhozás, még az is, amelyik behozta, •— vagy expressis verbis, törvénnyel vagy az élet utján, amely ennek alkalmazását kiküszöbölte — ugy hogy csak Magyarország követelhetné magának azt a kétes dicsőséget, hogy ezt a büntetésnemet, a botbüntetést, a maga határai között fentartja. (Zaj.) Ha ez megtörténnék, csak az volna az eredmény, —• amit a törvény, félek, egyébként is siettetni fog — hogy a becsületes iparosság és kereskedelem visszavonul a gazdasági élet teréről. Igazán csak a botbüntetés hiányzik még ahhoz, hogy a törvénynek ily irányú hatását teljesebbé tegyük. Hiszen az a kiskereskedő és kisiparos a nagy, erős gazdasági tényezők hullámában él és kénytelen maga is sokszor olyan beszerzési árakat 63