Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.
Ülésnapok - 1920-64
496 À Nemzetgyűlés 64. ülése 1920. évi június hó 21-én, hétfőn. azt is nehezményezi. E tekintetben a magam részéről szintén azon az állásponton vagyok, hogy a benyújtandó módosítások megszívlelendők lesznek és ezt a megjegyzést, ezt az észrevételt, Ígéretet annál könnyebben tehetem, mert az igazságügyi bizottságban is igen nagy harcok árán tudott ez a javaslat igy, ebben a formában keresztül menni. És ha nekem talán illik és kötelességem is az igazságügyi bizottság álláspontját védelmezni, tekintettel arra, hogy itt mégis egy olyan kérdésről van szó, amelyben az igazságügyi bizottságban a szakasz mellett állástfoglalók sem szögezték le az ő végleges elhatározásukat, én azt hiszem, hogy e szakasz módosításánál a magam részéről meglehetősen loyálisan tudok majd engedményeket tenni, annál is inkább, mert nekem is a legnagyobb aggodalmaim vannak és ugyanezeket az okokat és indokokat magam is felhoztam ott, az igazságügyi bizottságban, amelyeket itt az igen t. képviselőtársaim felhoztak. (Helyeslés.) A 11. §-t illetőleg, hogy a jelen törvény életbelépte előtt elkövetett cselekmények elbírálásánál az elkövetésük idejében alkalmazásban volt rendelkezéseket a büntetőtörvénykönyv 2. §-ának keretében figyelembe kell venni — e tekintetben nem oszthatom az igen t. képviselőtársam álláspontját, még pedig épen azért nem, amit ő indokolásul felhoz, t. i. én is eredetileg érvénytelennek, eredetileg semmisnek tekintek minden néptörvényt. Semmiképen sem eshetik a törvényjavaslat, illetőleg ha törvénnyé lesz, a törvény abba a hibába, hogy valamikor is a birót az elé a helyzet elé állítsa, hogy netalán valamikor is gondoljon arra, hogy bárkit az 1919 : XII. néptörvény szerint büntessen meg. Az 1920 : 1. te.-ben is expressis verbis kifejezésre jut helyes álláspont, hogy minden úgynevezett néptörvény semmis és csak annyit tartott meg belőle kényszerből a törvényhozás, amennyit az élet jogerőre emelt. Csupán az inkonzekvenciák elhárítása érdekében történt, hogy kényszerből mégis —• mert az életen változtatásokat eszközöltek ezek a semmis rendelkezések, akármennyire lehetetlenek és érvénytelenek voltak is — az élet által jogerőre emelt egyes dolgokat, egyes befejezett tényeket nagyon természetesen respektálnia kellett. Bernolák Nándor: A bíróság nem fogja elfogadni ! Rupert Rezső előadó: Az 1919 : XII. te. semmis, nem létezik. Amennyiben a szakasz visszautal korábbi idők jogszabályaira, nagyon természetes, hogy csak azok a jogszabályok jöhetnek figyelembe, amelyek annak idején érvényesen alkottattak meg. Bernolák Nándor: Ez már helyes ! Rupert Rezső: T. Nemzetgyűlés ! Méltóztassék megengedni, hogy ezek mellett én magam is foglalkozzam azzal a kérdéssel, amely itt a részleteknél talán a legjobban tárgyaltatott meg : a botbüntetéssel. (Halljuk! Halljuk!) Amint e Nemzetgyűlésben már sokan emelkedett szívvel, emelkedett lélekkel és nagy tapasztalással, teljes lelkiismeretüket és megGyőződésüket vive a harcba, az ellen védekeztek, hogy a botbüntetés behozassék, én magam is, aki szintén hosszú időt töltöttem el a jogi pályán s aki a gyakorlatát is láttam a büntetőjognak és az életbe való megnyilvánulásait is a büntető rendelkezéseknek s egyébként is tudományosan is foglalkoztam ezzel a kérdéssel, azon az állásponton vagyok, hogy a legvégzetesebb hiba volna az, ha a Nemzetgyűlés a botbüntetést lehozná, törvénnyé tenné. (Helyeslés és taps jobb felől.) Egy büntetésnél egyesegyedül a szükség és a hasznosság lehet az, amely azt a büntetést, vagy annak a büntetésnek formáját és mértékét igazolhatja. Ha szükséges egy büntetési nem behozatala és bizonyos mértékben való megállapítása, akkor nekünk igenis egy pillanatig sem szabad haboznunk, hanem azt a büntetési tételt, azt a büntetési mértéket és formát elfogadnunk kell, épen azért, mert hiszen elsőrendű fontosságú a visszaélések megszüntetése. Nekünk el kell mennünk addig a határig, ameddig az ugy a speciális, mint a generális prevenció szempontjából, a visszarettentés, a megtorlás «szempontjából is szükséges. Azonban egy lépéssel sem szabad továbbmennünk, mint amennyire azt a szükség és a hasznosság indokolja, s különösen nem szabad továbbmennünk, mint amennyire a szükségességgel sokszor harcban lévő humanizmus azt megengedi. Mert ha nem is szükséges, nem is hasznos, s a humanizmus törvényei, szabályai és szempontjai is útjába állanak, akkor vissza kell riadnunk attól, hogy a törvényben olyan intézkedést tegyünk, amely az egész világ előtt érintené a magyar Nemzetgyűlésnek reputációját. T. Nemzetgyűlés ! Itt a vita során eléggé megvilágítást nyert az, hogy tulaj donképen ettől a törvénytől, ennek repressziójától nagyon sok eredményt várnunk nem lehet, mert olyan motívumok hajtanak a bűnre, amelyeket legyőzni szinte lehetetlenség. Szterényi József báró igen tisztelt képviselőtársam állapította meg a vita során az, hogy az árdrágulásnak egyik nagy oka az, hogy egyrészről egyes emberek hirtelen meggazdagodtak, nagy egyéni jövedelmek keletkeztek, másrészről pedig a szegénység, a pauperi;mus terjedt el. Megállapítást nyert itt az is, hogy tulaj donképen nem is a kisemberek, a kisiparos, a kiskereskedő, a kistermelő diktálják az iramot, nem tőlük indul a hullám, hanem a nagyoktól. A nagyoknál, ahonnan elindul nagy tömegben az áru, van tulaj donképen a helyzet kulcsa, ott teszi meg a legnagyobb lépést az ár afelé, hogy aztán azt árdrágításnak lehessen nevezni. A kicsiny ember, a kisiparos, a kiskereskedő, az őstermelő, aki maga is sok tekintetben árucikkekre szorul, épen azért, hogy termelhessen, tehát maga is termelő eszközöket lévén kénytelen venni, nem tisztán a maga munkáját és a földjének az eredményeit árulja, az is azzal kényszeríttetik rá, hogy drágítson, hogy a termelési eszközök ott, ahonnan elindultak feléje nagy tömegben, máris
