Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-64

480 A Nemzetgyűlés 64. ülése 1920. évi június hó 21-én, hétfőn. a szabadversenynek azután — akármilyen szépen hangzik az, hogy szabadverseny — az uzsora minden fajtájának fel burjánzása volt a következménye. Lassan-lassan mi is arra a megGyőződésre jutottunk, hogy ezt a korlátlan szabad versenyt meg kell fékezni, korlátozni kell. Nagy küzdelem után végre jött az uzsoratörvény, amely legalább a pénzkölcsönzés terén megfékezte az uzsorát. De, t. Nemzetgyűlés, az uzsora nemcsak a kölcsön formájában nyilatkozik. Az uzsora épen az adás-ve vésnél is létrejöhet és létre is jön és különösen az a gazdasági anarchia, amelyet a háború magával hozott, eredményezte ennek az uzsorának túltengését. Midőn a közvélemény végre arra ébredt, hogy az árdrágítás prédájául esik az a társadalom, amely a bilincseket leginkább nyögte, a középosztály, a földmivesosztály és a munkásosztály, akkor már úgyszólván késő volt, de jobb későn, mint soha. Itt valahára egy hosszu-hosszu mulasztási sorozatnak a végére jutottunk. Én hivatkozhatom arra, hogy már a háború kezdetén felemeltem itt a szavamat aziránt, hogy az életszükségleteknek a közönség közé való terjesztését mintegy az államnak kell kezébe vennie. Németországban ezt belátták és ott mindjárt a háború elején a gabonának és más életszükséglet! cikkek árusítását mintegy állami felügyelet, állami monopólium alá vették. Ez lehet, hogy bizonyos szocializálódás, de a háború magával hozta ezt a szükségletet és ez a szoczializálódás a kor gazdasági törekvései közé tartozik (Ugy van ! a középen.) és ennek rendszeresen a gazdasági élet minden ágára kiterjedőleg fokozatosan érvényt kell szerezni. Ne gondolja valaki, hogy ez által mi a kommunizmust akarjuk behozni, mert más egy forradalmi mozgalom, amely a meglévő társadalmi és gazdasági kereteket egyszerre felborítja és nem tud azután építeni s épen ezáltal a gazdasági és társadalmi életet tönkreteszi, mint ezt a kommunizmus akarta tenni, s megint egészen más dolog a szociálizálódásnak fokozatos kiépitése, mert épen ez a legerősebb bástya, amely bennünket a magántulajdont és az individualitást teljesen megszüntető kommunizmus ellen megvédelmezhet. Ebben a tekintetben, — mondom — örvendetes jelenség az, hogy a mi törvényhozásunk immár arra a megGyőződésre jutott, hogy az adásvételt az életszükségletek tekintetében szigorú állami ellenőrzés alá kell helyezni és hogy az e téren elkövetett minden uzsorát szigorúan meg kell büntetni, mert ez bűncselekmény nemcsak az egyessel szemben, hanem az egész társadalommal szemben is. (Igaz / Ugy van !) Amidőn tehát én ezt a törvényjavaslatot ezen szempontból, igazi keresztényszociális szempontból örömmel üdvözlöm, azt igazán csak ugy tekintem, mint kezdetét egy láncolatos további folytatásnak, mint a kezdetét a keresztényszociális törekvéseknek és a szociálpolitikai törvényhozásnak. Mi nem akarjuk azt, hogy ez csak olyan hajnalpir legyen, mint pl. a sarkkör feletti országokban, ahol a téli időben a nap egy-két percre mutatja magát annak jeléül, hogy még nem tűnt el s azután megint következik a hosszú éjszaka, hanem mi azt akarjuk, hogy ebból legyen olyan világosság és olyan melegitő energia az ország számára, amely a mi gazdasági fellendülésünket és Magyarország gazdasági megújhodását eredményezi. T. Nemzetgyűlés ! Nem szabad azonban azt hinnünk, hogy tisztán csak büntető intézkedések által a gazdasági életet egyszerre fel lehet lendíteni. Igaz, hogy a büntető intézkedések a kinövéseket lenyesik, de ez nem elegendő. A kertész nemcsak a gazt gyomlálja ki, hanem ültet is ; igy a törvényhozásnak is gazdasági életünk fellendítésére nemcsak tisztító és gyomláló munkát kell végeznie, hanem építő, ültető és tenyésztő munkát is. (Helyezés.) Az előttünk fekvő törvényjavaslat hivatva van az árdrágító, lánckereskedő visszaéléseket megszüntetni. Tagadhatatlan dolog azonban az, hogy mi e téren bizonyos circulus vitiosusban szenvedünk Az egyik a másikra tolj árdrágítás szükségességét és kvázi indikáltságát ; az iparos szidja a kereskedőt s mind a ketten együtt a földmivest. Ennek folytán azonban csak azt látjuk, hogy ugy az élelmiszerekben, mint a ruhában és más életszükségletekben a drágulás folyton-folyvást halad előre. Ez a kérdés csak ugy oldható meg, ha a termelő és a fogyasztó között az összeköttetést minél intimebbé, minél szorosabbá tesszük» Én nem akarom a kereskedelmet kiszorítani, mert hiszen a kereskedelemre szükségünk van ; de épen az igazi kereskedelemnek érdeke az, hogy ez a kereskedelem is szabályozva legyen, hogy ne legyen egy úgynevezett vad kereskedelem, valamint az iparnak életképessége is megkívánja, hogy az ipar is államilag szabályozva legyen. Ha én ma 2000 koronát fizetek egy pár cipőért, abban, hogy ez a cipő ilyen drága, nemcsak az illető cipésznek árfelemelése van benne, hanem benne van az is, hogy neki mindenesetre jobban meg kell fizettetnie az ő munkáját, mert az ő megélhetése is drágább lett. Ezenfelül pedig van egy másik dolog is, ami az árdrágítást okozza, t. i. az, hogy az illető mesteremberek maguk is sokkal drágábban jutnak a nyersanaygokhoz, mint azelőtt. A legfőbb baj e tekintetben ott van, hogy a nyersanyagot nem tudják közvetlenül beszerezni, hanem az rendesen három-négy kézen is keresztülmegy és igy folytonosan drágul. (Igaz ! ugy van !) Különösen, ha mondjuk, az a cipész nem tőkegazdag ember, ha neki hitelre kell a nyersanyagot vásárolnia, akkor áll elő a magas ár, mert hiszen azért a kölcsönért igen-igen drága uzsorakamatot kell fizetnie. Szijj Bálint : Olyan suszter nincs ma ! Giesswein Sándor : Nem tudom hogy nincs-e, de azt hiszem, hogy a suszterek nem tartoznak épen azon emberek közé, akik a kék ezeresbankókat halomszámra rejthetik el a ládában. Az a baj mindenütt, hogy ahol valamit vesz-