Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-63

454 A Nemzetgyűlés 63. ülése 1920. évi június hó 18-án, pénteken. emelték és hajtották fel az árakat. A termelők és kereskedők, avatatlanok és avatottak — mert, sajnos, a társadalom egyes rétegei kereseti forrá­suk csekély volta miatt maguk is rászorultak a kereskedelemre — horribilis mértékben hajtották fel az árakat, nem is gondolva arra, hogy tulaj don­képen a bolondok táncát járják, mert amilyen mértékben emelkedett az ő jövedelmük és vagyo­nuk a maga összegében, ugyanabban a mértékben csökkent annak belső értéke. Hiszen minél inkább irreális lett az áru és az ár közötti természetes viszonylat, annál inkább csökkent a természetes értékmérő, a pénz értéke. Ha tehát vizsgáljuk azokat a dolgokat, ame­lyek az áraknak ilyen horribilis mértékben való emeléséhez hozzájárultak, illetőleg azt előidézték, azt látjuk, hogy ezek kétfélék. Elsősorban gazda­sági eredetűek, amelyek természetes folyományai a háborúnak, másodsorban olyanok, amelyek indo­kukat az emberi gonoszságban, az emberi lelkiis­meretlenségben találják. Amikor a kormány arra határozta el magát, hogy végre radikálisan fog eljárni a drágaság meg­szüntetése érdekében, akkor mindezekre az indo­kokra ki kell térnie és intézményes lépéseket kell tennie arra nézve, hogy mindazok az indokok, amelyek előidézői voltak a drágaságnak, ugy a gazdaságiak, mint az emberi erkölcsökbe ütközők és az emberi gonoszságból fakadók, megfelelő mó­don szanáltassanak. Epen azért üdvözlöm ezt a törvényjavaslatot most, mert azoknak az okoknak szanálását célozza, amelyek az emberi gonoszság­ból fakadnak. Meg vagyok ugyanis Győződve róla, hogy amennyiben ez a törvényjavaslat tör­vényerőre emelkedik ét, mégis valami kihatással lesz az emberi erkölcsökre, a kereskedelemre, az iparra és a termelésre : azok az okok, amelyek az árdrágítás terén gazdasági eredetűek, részben ön­maguktól is meg fognak szűnni ; mondom, csak részben, mert hiszen ezek a velleitások is törvényes intézkedéseket fognak involválni, de részben meg fognak szűnni akkor, ha az iparral, kereskedelem­mel és termeléssel foglalkozó egyének a törvény­javaslatnak törvényerőre emelkedése esetén némi kis erkölcsi javuláson fognak keresztül menni. Üdvözlöm a törvényjavaslatot azért, mert az emberi erkölcsök megjavitását célozza, üdvöz­löm azért, mert az egészséges, a keresztény gazda­sági erkölcsöknek az ipar, a kereskedelem és az őstermelés életébe való bevitelét célozza, már pe­dig egészséges gazdasági erkölcsök nélkül telje­sen kizártnak tartom azt, hogy a gazdasági élet a régi rendes kerékvágásba kerülhessen. Ami már most magát a törvényjavaslatot ér­demi részét illeti, meg vagyok arról Győződve, hogy a kormány helyzete a törvényjavaslatot ille­tőleg igen nehéz. Igen nehéz azért, mert mig egy­részt oly intézkedéseket kell hoznia és ezt a tör­vényjavaslatot ugy kell megkonstruálnia, hogy minden egyes visszaélés meggátoltassék, a megtör­tént visszaélések pedig megtoroltassanak, addig másrészt vigyázni kell arra, hogy a legitim keres­kedelem, amely a maga üdvös tevékenységét az árak kialakulására nézve is folytatja, meg ne há­borittassék, hogy el ne következzék az az eset, hogy amint tegnap báró Szterényi József t. kép­viselőtársam igen helyesen mondotta, a legitim kereskedelem abbahagyja a maga tevékenységét, visszavonuljon és átengedje a teret azoknak a kereskedőknek, alak a 25 botot is be tudják kal­kulálni saját áraik kialakításába. Ez a helyzet nagyon nehéz és szerény véle­ményem szerint csak olymódon lesz megoldható. ha az egyes bűncselekmények, amelyek megtorlá­sát a kormány programmjába vette, a legprecí­zebb módon körüliratnak. Ha legprecízebb módon körüliratik az, hol végződik a tisztességes kereske­delem és hol a tisztességtelen, és igy állapittatnak meg az egyes bűnesetek kritériumai. Itt szükség van arra, hogy a kereskedő nagyon jól tudja azt, hogy mikor ütközik bele a paragrafusba, hogy a eilgszgorubb határvonal állittassék fel a legitim és illegitim kereskedők közé, hogy a legitim keres­kedő is felesleges zaklatásoknak ne legyen kitéve, aminek következtében tevékenységétői visszahú­zódjék. A' törvényjavaslat a bűncselekménynek töb­féle kategóriáját állítja fel. Felállítja elsősorban az áruuzsora kategóriáját, mondván : »Aki olyan közszükségleti cikkért, amelynek legmagasabb árát a hatóság meg nem szabta, oly árat vagy ellen­szolgáltatást követel, köt ki vagy fogad el, amely tekintettel az előállítási, vagy termelési, illetve a beszerzési és egyéb költségekre, valamint az összes egyéb körülményekre, különösen a gazdasági élet­viszonyaira is a méltányos hasznot meghaladó nyereséget foglal magában, áruuzsorát követ el.« En belátom, hogy az áruuzsorának megállapí­tása roppant nehéz dolog, merfc az áruuzsoiának nagyon tág tere van, tehát nagyon nehéz megfo­galmazni egy olyan körülírást, amely az áru­uzsora tényálladékát magában foglalja, azonban ez a meghatározás, szerény nézetem szerint, na­gyon is tág és ha figyelembe vesszük azt, hogy bi­zony magának a törvénynek végrehajtása felett nem angyalok fognak őrködni, hanem nagyon is gyarló emberek, mondhatom, nagyon tág tere lesz a törvény félremagyarázásának és annak, hogy a legitim kereskedelem nagy és felesleges zaklatások­nak legyen kitéve. Egy példát óhajtok felhozni. Vegyük csak a mai magyar valutának óriási árhullámzását és vegyük azt, hogy egy kereskedő most Svájcból árut hozat és azért fizet a mai árak szerint 3­15 frankos árfolyamon koronát. Mondjuk, hogy csak 10 ponttal változik az árfolyam, ami a mi valutánk­nál egyáltalában nem mondható nagy változás­nak, már is látnunk kell, micsoda, óriási különbö­zetet foglal ez magában átszámítva a svájci valu­tára és micsoda tág tere nyilik ilymódon a beszer­zési költségek és az árak fogalma megállapításának. Vagy vegyük azt, hogy most én meg vagyok Győződve, hogy amilyen horribilis gyorsasággal emelkedtek az egyes áruk árai, ha nem is oly gyors.

Next

/
Oldalképek
Tartalom