Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.
Ülésnapok - 1920-45
À Nemzetgyűlés 45. ülése 1920. évi május hó 19-én, szerdán. 35 gatási és gazdasági munkát szeretnek végezni. Ott nem opponálnak, nem gáncsoskodnak, nem akadékoskodnak, ott soha még alkotmányos kormány — ez természetes és józan dolog is, mert a a közgyűlés gazdasági és közigazgatási intézmény — politikai nehézségekre nem talált. Ebből a szempontból túlságosan feketének méltóztatik látni a helyzetet és én megnyugtatom a t. belügyminister urat, hogy enélkül is igen szépen meg fog majd tudni élni barátságban a főváros közgyűlésével és ilyen veszedelmes jogfosztási lehetőséget, ilyen veszedelmes elvet, hogy egy autonóm testületet és pedig az országnak mégis legtekintélyesebb és legsúlyosabb autonom testületét — mert mégis Budapest az ország fővárosa — egy belügyministeri kézlegyintéssel feloszlatni lehessen, nem szükséges teremteni. Hiszen nemcsak a mai napnak szólnak a törvények, hiszen Justinianus óta minden törvényalkotó ember azt hitte, hogy ő az örök életnek csinálja a törvényeket, a belügyminister ur sem mára és holnapra csinálja a törvényeket. Ez tehát nemcsak a mai generációnak, a mai belügyministernek szól, hanem minden időknek és szól a mostani belügyministernek is, mert semmiféle belügyministernek nem vagyok hajlandó kiszolgáltatni a magyar históriában kifejlődött egyik legbecsesebb alkotmány biztositékot, az autonómiát. Hiszen komoly szükség arra nincs, amikor úgyis száz kötelékkel. száz láncszemmel van a belügyminister kezéhez fűzve a főváros, amikor minden legkisebb intézkedést megsemmisíthet, minden határozatba beleszólhat, amikor minden téren, minden kis vízvezetéki kérdésben is a legfelsőbb hatósághoz lehet fellebbezni, amikor a keze és szeme amúgy is mindig rajta lehet a főváros közgyűlésén. Es ha politikai veszedelmet látna — amelyet én elképzelni nem tudok, nem is lehet elképzelni politikai veszedelmet a főváros közgyűlésének működésében — száz és ezer eszköze van annak ellensúlyozására, korlátok közé szorítására, de ezt a könnyű szerét és eszközét egy esetleg bekövetkezhető veszedelem elhárításának, hogy olyan könnyen hozzányúlunk a magyar alkotmány, a magyar história egyik legbecsesebb intézményéhez, az autonómiához és ma Budapest autonómiáját szabad a belügyministernek feloszlatni, holnap meg a vármegyékét, azután a felekezetekét — mert ezt is méltóztassék meggondolni — ezt én helyeselni nem tudom. Dömötör Mihály belügyminister : Ez is benne van ? Pető Sándor : Nem, én az autonómiáról beszélek, amelyiől azt állitom és azt állítja minden magyar jogász, hogy az a magyar szabadságnak legbecsesebb és történelmileg kifejlődött intézménye. Nem látom semmi komoly szükségét annak, hogy töivénybe foglaljuk . . . Dömötör Mihály belügyminister: Feltételesen ! Pető Sándor : Tudom kérem, ezeket a feltételeket én nem tartom túlságosan komolyaknak, mert hiszen nagyon természetes, olyan frivol tör- j vényalkotást és intenciókat el sem képzelhetek, hogy valaki feltétlenül akarna ilyen feloszlató jogot. Én a feltételes jogot is helytelenítem, hiszen akkor az autonómiának vége van, ha feltételek mellett ilyen jogot adunk a belügyministernek. Nagyon kérem a belügyminister urat, hogy e nagy kérdést, amely csak eleje egy destruktiv irányzatnak, hogy a magyar alkotmányból az autonómia komoly értéke kiküszöböltessék, kapcsolja ki ; nagyon kérem a t. belügyminister urat-már ebből a szempontból is, de abból a szempontból is, hogy Budapest nagyon csúnya módon van beállítva, pedig Budapestre nem kell külön paragrafusokat csinálni és jobban -vigyázni rá, mint másra. (Ellenmondások a baloldalon. Felkiáltások : De bizony kell!) T. képviselőtársaim, egyet fogunk érteni, ha azt mondom, hegy én itt a közigazgatásról beszélek és a közgyűlésről, nem pedig az egész Budapest közönségéről. Budaváry László : Nagyon szoros összefüggésben van a kettő egymással ! (Nagy zaj és közbeszólások. Elnök csenget.) Pető Sándor : Hiszen az autonómia nem arra való és nem azért becses, hogy annak adjon garanciát, a ki uralmon van : az uralkodó pártnak nem kellenek garanciák, az nagyon természetes ; mindig az ellenzék, mindig a kisebbség az, amelynek garanciák kellenek. Post nos vos ; ma ez az irányzat, holnap a másik irányzat uralkodik. Aki uralkodik, annak nem kellenek garanciák ; de kellenek azoknak, aki a kéminoritás, és mit lehet tudni, hogy hova fejlődik a világ ? Talán még bekövetkezik helyzet is, hogy a mostani többségből kisebbség lesz. Fangler Béla : A liberális uralom jöjjön vissza ? Az Isten mentse meg ettől ezt a szegény országot ! (Nagy zaj és közbeszólások.) Pető Sándor : Ezekben kivántam álláspontomat illusztrálni a törvényjavaslattal szemben. (Zaj. Halljuk I Halljuk !) Amikor, t. ház, — remélem, el méltóztatik ismerni — egészen objektive kiemeltem a törvényjavaslat előnyeit és honoráltam a t. belügyminister urnák demokratikus lépését is, egyúttal voltam bátor kidomborítani igen nehéz és súlyos kifogásokat is, amelyek elegendőek arra, hogy a törvényjavaslatot általánosságban se fogadjam el, mert nem vagyok hajlandó támogatni olyan törvényjavaslatot amely a jogegyenlőség, a választók jogegyenlőségének elve ellen nagyon súlyos sérelmet követ el, mint aminő itt le van fektetve a kerületek beosztásánál, s nem vagyok hajlandó az autonómia elleni felesleges merényletet támogatni. A t. Nemzetgyűlést talán nem érdekli a főváros sorsa. Az autonómia kérdését azonban — azt hiszem, — mindenkinek figyelmébe ajánlhatom, mert autonómiája nemcsak a fővárosnak van, de a városoknak, a vármegyéknek, felekezeteknek és a kulTurintézményeknek is teljesen lehetetlennek tartom — mert ilyen inkonzekvenciát a t. belügyminister úrtól sem várok és nem tételezem fel róla azt az 5*
