Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-49

A Nemzetgyűlés 49. ülése 1920. bogy milyen magatartást tanúsítanak ebben a tekintetben a bolsevisták, liogy nem esik-e kedvezőtlenül latba a többi államokhoz képest nálunk bekövetkezett politikai változás. Ezek mind oly kérdések, amelyekkel szembe kell nézni, de amelyek eréllyel és tapintattal feltétlenül megoldhatók. Amint már Emiltettem, Kopenhágában folynak a tárgyalások külügyministeriumunk kiküldöttje, Jungert osztálytanácsos és Litvinov orosz megbízott között. Nagyon kívánatos volna, ha ezek a tárgyalások mennél gyorsabb tempóban haladnának és tekintettel a rendkívül súlyos forgalmi és pénzügyi viszonyokra, kívánatos volna az is, ha a hazaszállítás a genfi vagy az amerikai Vöröskereszt lobogója alatt történnék. Hogy e tárgyalások sürgősek, azt megokolom a következőkkel: Tudomásom szerint a genfi Vöröskereszt irányítja most 200.000 még Németországban visszatartott — ilyen okosak voltak a németek — orosz hadifogolynak Oroszországba való visszaszállítását, ahol viszont már csak 30.000 német hadifogoly van, akiket haza kell szállítani, ugy hogy az összes vagonok, szerelvények, 190.000 emberre való üres hellyel jönnek majd vissza Oroszországból Németországba. A kérdés már most az — természetesen ezt csak a kompetens kormánykörök tudják megítélni, de ez késztetett engem sürgős interpellációm előterjesztésére —,nem olyan alkalom-e ez, amelyet elszalasztanunk nem szabad, amelybe feltétlenül bele kell kapcsolódnunk, mert ki tudja, mikor lesz ismét hasonló eset, amikor 190.000 emberre való üres vagon jön vissza Oroszországból, amelyre Omszk, Tomszk, Tobolszk, Krasznojarszk, Kanszk, Atchinszk, Irkutszk és Szemipalatinszk testben és lélekben megtört magyarjai felkapaszkodhatnak. (Igaz ! Ugy van !) És diplomáciailag talán értékesíthető volna a német vagonok és vasutvonalak felhasználására nézve az a közbejárás, amelyet a németeknek felajánlhatnánk csereképen, t. i. közbenjárás a lengyeleknél : a német foglyoknak lengyel földön való átbocsátása tekintetében. A mi vonatjaink azután a monarchia régi határállomásáig elébe mehetnének a hazatérőknek és igy a Reval felé való nagy kerülőt nem kellene megtenniök, Ma tehát már nem Vladivosztok többé a hadifoglyok gyűjtőpontja, hanem Koppenhága, benne Litvinovval és esetleg Varsó. Megemlíteni kívánom még, hogy NyugatSzibériában olyan hadifoglyokról van szó, akik túlnyomó részben kiesvén a japán és az amerikai Vöröskereszt tevékenységi köréből, csupán az irgalom azon nemes munkájára vannak utalva, amelyet — és erre súlyt helyezek, hogy itt a magyar Nemzetgyűlésen elhangozzék — anélkül, hogy erre hivatásos küldetése lenne, különösen a svéd Vöröskereszt teljesített felejthetetlen odaadással, amelynek megbízottai sorában különösen emlékezetes marad minden kraszna.jarszki fogoly előtt Elsa Brandström svéd .évi május hó 28-án, pénteken. 151 vöröskeresztes nővér tevékenysége, de megemlítendő itt — ha már erről beszélünk — a svéd Vöröskereszt fővédnöknőjének, az azóta, sajnos, fiatalsága virágjában elhunyt svéd trónörökösnőnek, Margaretha hercegnőnek tevékenysége is, aki nemcsak a Svédországon keresztül hazaszállított magyar rokkantakat fogadta mindenütt a legnagyobb szeretettel és melegséggel, hanem, aki külön kiküldöttei által, ezeknek a nyomorult Nyugat-Szibériában sínylődő magyar hadifoglyoknak is a lehetőség szerint mindenütt segítségükre volt. A szárazföldi probléma megoldása körül, de egyáltalában a hadifogolykérdés tekintetében nagyobb súllyal, mint eddig, kellene latba esni különösen az ottani helyi viszonyok ismerőinek. Érthetetlen, hogy az osztályvezetők ugy a külügyi, mint a hadügyministeriumban nem olyan egyének, akik saját magukon tapasztalták a hadifogság szomorú részét és azonkívül nyelvismeretüknél és általános tájékozottságuknál fogva is a messze elágazó kérdés minden csínjátbínját és hajtását ismerik. Igaz, hogy a honvédelmi minister ur személyes elnöklése alatt most tárcaközi értekezletet tartanak a hadifoglyok ügyében, de ezen a tárcaközi értekezleten, még csak nem is a referensek, hanem egészen alantas kishivatalnokok jelennek meg, akik ott főnökük megkérdezése nélkül még csak szólni sem mernek, annál kevésbé lehet szó természetesen intézkedésről. Ezek a hivatalnokok még csak nem is olyanok, akik maguk referálnak a ministernek, hanem a dolog megint csak per mops jut el a ministerhez, ugy hogy ennek az ügynek ilyetén kezelése abszolúte nem vezethet sikerre, hiszen itt olyan intézkedésekről van szó, amelyek 24 órai elhatározást és döntést igényelnek, nem pedig »schiebereket«, amelyek hetekre tolják el a dolgok elintézését. (Ugy van! Ugy van!) Értesülve vagyok pl. egy ilyen tárcaközi értekezletről. A MOVE. — mint említettem — társadalmilag felállított egy ilyen hadifogolyosztályt és a leggyönyörűbben, a legnagyobb odaadással és látszólagos sikerrel dolgozott. A MOVE, kidolgozott egy tervet a belügyminister úrral egyetértésben a gyűjtésre nézve. Ez a gyűjtési terv gyönyörűen szervezte volna a legkisebb községben is csupa hazatért hadifogolyból és hadifoglyok hozzátartozóiból a gyüjtőbizottságot, ugy hogy milliók jöttek volna össze, mert tudom, hogy a falu népe akar dolgozni a hadifoglyok javára, (Ugy van! a jobboldalon.) Csakhogy akülügyminister azt mondta: nézd, nekem ehhez nincs közöm, hanem a honvédelmi minister írja rá csak azt, hogy én, mint honvédelmi minister, ezt pártolom. A honvédelmi minister azonban nem pártolta, ennélfogva nem jutott a dolog a végrehajtáshoz. Sajnos, a honvédelemügyi minister mégcsak a szankcióját sem akarta adni a dologra. Ez az, amire beszédem bevezetésében is rámutattam, hogy