Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.
Ülésnapok - 1920-49
150 A Nemzetgyűlés 49. ülése 1920, Ezzel tehát együtt volna a Kelet-Szibériában koncentrált hadifoglyok egész útiköltsége. Apponyi Albert felhivása mellett különösen meg kell emlékeznem az amerikai Vörös Kereszt és nevezetesen annak budapesti képviselője, Pedlow kapitány érdemeiről. A magyar bürokraták tanulhatnának ettől az amerikai kapitánytól, mert ez nem azt nézte, hogy az ő kompetenciájának a határai hova jutnak, hol végződnek, és hogy nem szabad őneki a bürokratizmus szabályai szerint azokat túllépni; ő látta ezt a nyomort s igazi amerikai leleményességgel és eréllyel kábelt kábel után küldött, intézkedett, irt, dolgozott, fáradozott mindaddig, amig sikerült neki ezt az összeget indirekte Amerikából összegyűjteni. Tehát elsősorban is Apponyinak, Pedlownak és az amerikai magyarságnak köszönhető, ha keletszibériai hadifoglyaink tényleg — ami remélhető — júniusban idehaza lesznek. Ple, ebbe a keletszibériai körzetbe tartoznának a Yladivosztokban és környékén, továbbá Krasznaja-Biecskában és Nikolsk-Usuriszkban és talán még Csitában, Stretenszkben, Antipichában és Piesztcsankában elhelyezett hadifoglyok, minthogy ezekre a helyekre a derék genfieknek megbizottja, dr. Montandon Mukdenen át különböző egyéb megbízottakat küldött ki, hogy őket összegyűjtsék, Vladivosztokba vigyék és hajóra rakassák. De mindezeknek a száma — ismétlem — nem haladja meg a tizenötezret. Ezek az újonnan keletkezett orosz zemsztvók, japán befolyás alatt álló és a bolsevikiektől független uralma vagy a humánus japán csapatok védelme alatt állanak. Ez az eredmény kétségkivül méltó arra, hogy általános örömet keltsen az országban. Ez az akció volt az, mely néhány fővárosi lapba is belekerült, de téves formában, és pedig abban a formában, minthogyha most már az összes Oroszországban és Szibériában lévő hadifoglyainkat júniusra hazahozhatnók. Ezáltal, az ilyen könnyelműen beállított újsághírekkel nagyon sokat ártunk, mert hiszen ezer és ezer családnak reménytelenségét keltjük fel uj reménykedésre, teremtünk illúziókat, amelyek feltétlenül megint csakis csalódássá válnak. (Igaz ! Ugy van!) Ismétlem tehát, hogy oroszországi hadifoglyaink sorsának jobbrafordulása kizárólag erre a circa 15.000 keletszibériai hadifoglyokra vonatkozik. Legnagyobb hiba volna tehát ebből azt a következtetést levonni, hogy ezzel a szibériai hadifoglyok kérdése már el van intézve. Hiszen az igazi magyar Szibéria tulajdonképen Ciszbajkália,-— Szibéria kontinentális nyugati része —, amely ma teljesen bolsevista kézben van. Erről jelenti a dán Vöröskereszt szibériai megbizottja : »Es ist kein normaler Mensch mehr darunter«, nincs már közöttük normális ember. (Nagy mozgás.) Csupán Troitsk határállomáson, genfi jelentés szerint, 12—15.000 hadifogoly halt meg küteges tífuszban. (Nagy mozgás.) A per mare évi május hó 28-án, pénteken. való hazaszállítás innen kilátástalan, de nem is hihető, hogy ebben a részben ma tárgyalások folynának Junghert külügyministeri osztálytanácsos utján, akit a kormányunk tudvalevőleg Kopenhágába küldött, hogy ott Litvinovval, az orosz szovjet kiküldöttjével tárgyalásokat folytasson. Egyrészt nincs biztosítva, hogy szovjetek megengedné a szabadforgalmat Vladivosztok felé, másrészt a stratégiai viszonyok talán a zemsztvók és Japán részére sem mutatják megengedhetőnek, hogy 80—90.000 n3 r ugatszibériai magyar hadifogolyt a Vladivosztok irányában átbocsássanak. Végül pedig az irkuck-vladivosztoki vonal túlzsúfoltsága és leromlottsága közepette az entente előnyt nyújt a nem magyar és nem német hadifoglyoknak és különösen az ezrével elszállításra kerülő cseh csapatoknak. (Mozgás.) De már ugy a költség, mint a tér- és idő veszteség szempontjából is az adott viszonyok közt Nyugat-Szibéria számára csak a per terra, a szárazföldi utazás marad hátra. És tényleg tudomásom szerint erről tárgyal a külügyministerium képviselője Litvinovval Kopenhágában és talán Lengyelországban lévő képviseletünk is a lengyelekkel. Litvinov már megegyezett a fogolycserére vonatkozólag az angolokkal, franciákkal, olaszokkal, németekkel, dánokkal és svédekkel stb. Ez most tehát a szibériai probléma ugrópontja. A 15.000 keletszibériai magyar hadifogoly sorsa kedvezőre fordul; az a kérdés mi lesz a 85.000 nyugatszibériai fogollyal? Teljesen érthetetlen ezért, hogy még illetékes helyen is a szibériai kérdést mint egységes komplexust kezelik. így az illetékes ministerek részéről még oly időpontban is, amikor Ciszbajkália a bolsevisták kezében volt, sőt ma is, még mindig 100.000 embernek Vladivosztokon keresztül való téhgeri hazaszállításáról gondolkoztak és beszéltek, ami tényleg 7—8 milliárdba került volna. A valóság az, hogy a Kolcsak-féle novemberi omszki katasztrófa óta a szibériai hadifoglyok nagyobb részére a hazajutás kérdése már nem pénzügyi, hanem politikai probléma. Es mióta a keletszibériai 15.000 fogolynak hazajutását az amerikaiak pénzügyileg lehetővé tették, azóta már nem pénzügyi kérdés, amint eddig uton-utfélen annyira hangoztatták ; ez a szibériai problémából immár teljesen kihagyható, mert a kelet-szibériai 15.000 embert hazahozza Amerika, a nyugati 85.000 ember sorsa pedig már nem pénzügyi kérdés. Hiszen a szárazföldi utón való elszállítás Révaiig Lengyelországon át, vagy Németországon át, vagy ingyenes, vagy a per mare költségeihez képest — hiszen saját kórházi vonataink is közlekednek — oly elenyészően csekély költségű, hogy nem milliárdokról, hanem legfeljebb milliókról lehet szó. A szibériai probléma tehát megszűnt pénzügyi probléma lenni. Most csak az a kérdés
