Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-43

492 A Nemzetgyűlés 43. ülése 1920. évi május hó 17-én, hétfőn. amelyben velünk szemben áll. Mert itt nem, egyéni érzésről és etikáról van szó, hanem arról az általam már ismételten hangoztatott nagy elvről, hogy az egész Nemzetgyűlés minden tagjának kivétel nélkül éreznie kell ennek a testületnek csonkaságát. A Nemzetgyűlés csonkaságának szempontja az az etikai szempont, amely kell, hogy kiváltsa belőlünk a jogi intézkedésre való hajlandóságot, sőt annak kötelezettségét. Mert ha egy egész Nemzetgyűlés érzi ezt az etikai kötelezettséget, az többé nem egyéni kötelezettség, amit nem lehet kodifikálni, hanem ellenkezőleg, olyan meggyőződésünk, ugy átéljük azt a gondolatot, hogy azt mondjuk, siessünk olyan intézkedést »tenni, hogy a jog azonnal érvényesül hessen azon a darab földön, amely ehhez a szerencsétlen kis országhoz még újra visszacsatoltatik. (Élénk helyeslés balfelől.) Hogy hova vezetne, t. Nemzetgyűlés, az a gondolkodásmód, amely kikapcsolja a csonkaság gondolatát és szempontját a Nemzetgyűlés intézkedése alól és viszont hova vezetne az, ha mereven felállítjuk azt a tételt, amint a 2. §. a vis major esetén megengedte, hogy legyen választás és mert eddig a vis major fennállása alatt nem érvényesülhetett a választói jog ; hogy hova vezet ez a gondolkozás, engedjék meg, hogy azt két egészen egyszerű, majdnem azt mondhatnám, matematikai példával bizonyítsam. (Halljuk ! Halljuk !) Én példának felállítom azt a tételt, hogy ugy-e, már logice elképzelhető az is, hogy valamennyien csonka kerületből jöttünk volna ide. Geometriailag ezt nem tudom elképzelni, de mikor most én a törvénynél a logikát akarom érvényesíteni, logice el tudom képzelni, hogy valamenynyien csonka kerületből jöttünk volna be, hogy a megszállás olyan módon történt volna. Hát kérdezem a t. Nemzetgyűlést, hogy ha bekövetkezett volna egy nap, hogy Magyarországnak, amelynek tulaj donképen egyharmadrésze sem maradt meg, megszállott kétharmadrésze felszabadult, hát együtt maradtunk volna-e, vagy együtt akartunk volna-e maradni csak egy napig is és azon a nézeten lettünk volna-e, hogy azon esetben is hatályos, ha az 5894. számú rendelet által megállapított hétesztendős terminus, amely szerint nekünk két esztendeig jogunk van együtt maradni ? (Igaz ! ügy van ! balfelől.) Hát én azt hiszem, hogy bárki is merte volna ezt állítani. Már pedig, ami áll valamennyiünkre egészében, ugyanaz áll arra az egyes képviselőre is a maga esetében. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ami áll az egészre, az itt áll a részre is. Felhozok egy másik példát is, amely kétségtelenné teszi előttem azt, hogy egyedül a mi álláspontunk felel meg a törvényességnek, az alkotmánynak, a törvénynek és főleg a törvény szellemének. Ugyebár, szavazhattunk volna országos listával is ? Ez a választásnak egy módja lehetett volna, hogy nem egyenlő általános, titkos és kerületenként való szavazás ejtetett volna meg, hanem országos listával szavaztak volna a választók. Most méltóztassanak elképzelni azt, hogy az országos listával történt szavazás után felszabadult volna ismét a vis major megszűnése következtében az országnak nagyobbik fele, amely az országos listával nem szavazott. Hát eszébe jutott volna-e valakinek itt maradni és a Nemzetgyűlést együtt tartani ? Nem az lett volna-e az első kötelesség, feléledni hagyni az ország egész jogát ? Nem kellett volna-e érvényesíteni hagyni az egész országnak szavazati jogát ? Hát t. Nemzetgyűlés, ez a két példa előttem egészen világossá teszi, hogy ami állott volna az egész Nemzetgyűlésre, hogy nem maradhatott volna tovább együtt abban a pillanatban, amikor megtudta volna, hogy az országnak nagyobbik része felszabadult, amely a választásoknál nem nyilváníthatta meg a szavát, ugyanez áll minden egyes képviselőre a saját kerületében. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Méltóztatnak látni, hogy itt nem luxusról, nem szórakozásról van szó, amint azt Gaal Gaszton t. képviselőtársam mondta, sőt még nem is csak arról, hogy egy millió választónak a joga érvényesül, hanem igen nagy alkotmányos szempontokról is, amelyek elől én elzárkózni nemcsak nem tudok, de nem is akarok. (Helyeslés a baloldalon.) Már most én levonom a konzekvenciákat arra nézve, amit indítványozni akarok, ahogy én a helyzetet látom ebben a kérdésben. Először is a tény az, hogy elő etünk van két indítvány. Az egyik az előadóé, aki a bizottság nevében azt indítványozta, hogy ne tűzzük ki napirendre a javaslatot. Ezt nem fogadhatom el, miután azt mondom, hogy a rendezésre szükség van. Az előadó urnák másik indítványa az, hogy a választás rendeltessék el a mostani uj csonka kerületekben. Azok után, amiket mondottam, ezt az indítványt elfogadom. Ferdinandy Gyula igazságügyminister urnák indítványát, azon indokoknál fogva, amelyeket kifejtettem, nem fogadhatnám el. A konklúziók levonásánál azonban nemcsak ezen indítványok szerepelnek, hanem a következő tények is. Ha mi azt érezzük, hogy nincs okvetlenül szükség a most felszabaduló csonka kerületekben a választás kiírása tekintetében törvényhozási intézkedésre, akkor a törvényjavaslat 1. §-át el is ejthetjük. Az a nyilatkozat azonban, amelyet Kovács t. képviselőtársam tett és amely nyilatkozatot valamennyien, akik csonka kerületek képviselői, nagyon szívesen magukévá tesznek, maga nem elég, mert ezzel csak az történik, hogy a t. túloldal aggodalma, hogy mandátumfosztásról van szó, nem fog beigazolódni. És mivel mi, bár nem osztjuk, amint kifejtettem, ezt az alkotmányfelfogást, de mivel oly fontosnak látjuk ezt az alkotmányjogi szempontot és oly nagyoknak ezeket az aggályokat szívesen elmegyünk annak beismeréséig, hogy az a pont igenis vitás. Ha pedig elismerjük, hogy vitás, ezzel azt ismerjük el, hogy akkor legalább a jövőre nézve okvetlenül