Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-37

A Nemzetgyűlés 37. ülése 1920. évi április hó 28-án, szerdán. 369 szólás jogáról, bár tudatában vagyunk annak, bogy ez a kivánalom ez alkalommal nem volt egészen időszerű, mert hiszen alig három hónapja annak, hogy ez a Nemzetgyűlés összeült és ez volt az első alkalom arra, hogy az ország minden néprétege — természetesen a megszállott területek kivételével — megnyilatkozott. A Nemzetgyűlés tagjainak túlnyomó többsége egészen más társadalmi osztályból jött be, tehát ez volt az első kínálkozó alkalom arra, hogy ki-ki azokat az eszméket és gondolatokat, amelyeket a kerületéből hozott magával, itt elmondhassa. Ez egyszersmind igen hasznos alkalom lett volna: ugy a Nemzetgyűlésnek, mint a kormánynak mintegy a megtermékenyítésére azokkal az eszmékkel és gondolatokkal, amelyek ma a népbeu élnek. T. Nemzetgyűlés! A tárgyamhoz tartozik, hogy csak egypár szóval reflektáljak az indemnitási törvényjavaslat indokolásába a pénzügyminister ur által belefoglalt ama megállapításra, amely szerint Magyarországnak előző kormányai, az ő megállapítása szerint, tiz évre visszamenőleg a háború előtti időkben folyvást deficittel dolgoztak. Az én megállapításom, az én stúdiumaim arra vezettek, hogy ez a kormányzási metódus nemcsak tiz évre, hanem visszafelé 24 évre terjed ki ugy, hogy ha forgatjuk az előző költségvetések és zárszámadások adatait, arra kell rájönnünk, hogy bizony évről-évre sok millióval gyarapodtak Magyarország adósságai és hogy tulajdonképen észszerű rendet a bevétel és kiadás között az előző kormányok sohasem tudtak fentartani. Mindig uj es uj hitelműveletekkel kellett manipulálni. Hiszen némi enyhítő körülmények vannak a tekintetben, hogy a beruházások nem minden esetben állapithatók meg a költségvetés szerkesztése alkalmával, azután a magyar államvasút vonalainak átvétele, megváltása és fejlesztése természetesen óriási beruházási költséget okozott, végre azután egy bizonytalan faktorral állottak rendszerint szemben, a közös hadsereg ellátási költségeivel. Mindezek dacára az én felfogásom szerint nagy hibája volt az előzetes pénzügyi kormányoknak, hogy az általános teherviselést nem tudták megvalósítani. Nagyon sok ágazata a lakosságnak, a népességnek, nem vette ki kellőképen részét a közadóztatásból, és épen azért fog el ma is bennünket, főként a kisgazda- és földmivespártot, azokat, akiknek ingatlan birtokuk van, az aggodalom, hogy a jövőre is ez a teherviselés, minthogy nem volt megalapítva a kellő iskolája a teherviselés egyenlősítésének, a teherviselés súlya ismét az ingatlan birtokkal birokra fog nehezedni; és ime, e nem szerencsés, sőt szerencsétlennek mondható pénzügyi politikának minden súlya a terhünkre van most. Mert hiszen nem elégséges, hogy a rettentő négy és féléves háború minden kínszenvedését és anyagi áldozatát viseljük el, nem elég, hogy NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ. 1920-192L — II. KÖTET, az átkos emlékű Károlyi-kormány és a még szerencsétlenebb és bűnös vörös uralom mindenféle pénzügyi szerencsétlen manipulációjából és pénzpocsékolásából származó teher a mostani generációt sújtja, de ime, ott vannak a múltból való milliárdok, hat és fél milliárd, és mindazok a terhek, ugy hogy méltán kell aggódnunk e generációnak a teherviselés alatt való összeroskadásától. Hogy mennyire nem tudta ós nem volt képes a régibb pénzügyi kormány hosszú időre visszamenőleg az adófizetési erkölcsöt nevelni, annak eklatáns bizonyítékát nyújtják az 1909. IX. tcikk tárgyalása alkalmából felmerült adatok. Az általános kereseti adóról szóló javaslatról a pénzügyi bizottság 1908. évi jelentése ugyanis, amikor arról volt szó, hogy a III. osztályú kereseti adó mérsékeltessék az ezelőtti 10%-ról a szellemi munkásokra nézve 4%-ra, a többi munkásokra nézve 5°/o-ra, a statisztikából kiemeli, hogy valósággal általános volt Magyarországon a kereset eltitkolása. Egész néposztályok nem cselekedtek mást, mint tudva valótlan adatokat állítottak be. így történt, hiszen csak példaképen említem, hogy a kéményseprőnek Budapesten óvenkint átlagban 1570 korona után lett kivetve az adójuk, vidéken pedig 604 korona után. A közjegyzők évi átlagos jövedelme az országban 2290 koronát tett ki. Ez után adóztak. (Mosgás.) És egyáltalában a 439.974 egyénből, aki III. osztályú kereseti adót fizetett, csak 3'2%-ot tett ki azok száma, akiknek évi jövedelme 2000 koronán felül volt. Ez nagy hiba, óriási hiba, mert már most regenerálni ezek után az adóképességet az országnak ós a teherviselést valóban általánossá tenni ugy, amint kívánjuk, proporcionálissá tenni, hogy a nagyobb jövedelem többet fizessen és a nagyobb jövedelmek jobban participiáljanak a teherviselésben, igen nehéz. Én az előző képviselőházi ciklusok alatt számos izben szót emeltem és mindig az volt a beszédem tenorja, hogy a kormánynak az ország természeti kincseinek kiaknázása, felszinrehozása tekintetében sokkal gyorsabb ütemű, elevenebb munkát kell folytatnia; hogy a kormányok ne garasoskodjanak a produktiv befektetésekkel, hanem tárjanak fel ezer és ezer munkaalkalmat, kereseti lehetőséget, hogy ezzel az országra oly rettentő súlylyal nehezedő amerikai kivándorlásnak is elejét vegyék. Kifejtettem számtalan alkalommal, hogy az ország természeti kincsei milyen bővek s hogy iparilag, mezőgazdaságilag és a kultúra terén is menyire fejleszthetnénk hazánkat, ha ezek az erőforrások végre egyszer használatba is vétetnének s a kultúra szolgálatába állíttatnának. Kifejtettem azt is, hogy maga a kormányzási rendszer sok tekintetben fogyatékos és kértem, hogy a ministeriumokban ezeknek az ügyek47