Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.
Ülésnapok - 1920-36
A Nemzetgyűlés 36. ülése 1920. évi április hó 27-én, kedden. 339 és szigorú elvek szemelőtt tartásával gyakoroltatik, E tekintetben a legegyszerűbb, azt hiszem, Franciaország példájára utalni, ahol a törvényhozói hatalomnak a végrehajtói hatalommal való összekötése igen sokszor kíméletlen és elviselhetetlen nyomást jelent a végrehajtó hatalomra. Különösen hangsúlyozom kell ezt a mai viszonyaink között, amikor nem látok a kormány mögött olyan törvényhozótestületet, amely minden körülmények között biztositaná, hogy az osztályszempontokat és az egyes érdekeltségi szempontokat ridegen alá tudja rendelni a nagy egyetemes érdekeknek. Hegyeshalmy Lajos: Láttuk tegnap! Rassay Károly : Igen jól mondja t. képviselőtársam ; a Nemzetgyűlés tegnapi ülése nem adott nekem valami nagyon megnyugtató érzést ebben a tekintetben, mert épen a boritaladó kérdésénél szomorúan tapasztaltam, hogy egy meglehetős osztályérdeket a Nemzetgyűlés nem tudott a nagy egyetemes érdekek alá rendelni. Berháth Béla : Közérdek az, nem osztályérdek ! Rassay Károly : T. képviselőtársam, erről lehetne itt vitázni, de én ugy éreztem, — s ebben a tekintetben engem legjobban a t. képviselőtársamhoz igen közel ülő pénzügyminister ur érvelése győzött meg — hogy a közérdek, az egyetemes érdek az lett volna, ha mi azt a törvényjavaslatot ugy szavaztuk volna meg, ahogy be volt terjesztve. A forradalom előtti kormányok általában véve nem ismerték fel azt a veszélyt, vagy nem akarták felismerni, amely a végrehajtó hatalomnak és a törvényhozói hatalomnak ebből a meglehetős összekeveréséből magának az állami életnek a vitelére származik. Azzal a kivételes hatalommal, amelyet most ebben a törvényjavaslatban meghosszabbitunk, a forradalom előtti kormányok a háború alatt meglehetős tág lelkiismerettel éltek. Sokszor magának a törvényjavaslatnak intencióival, sőt sokszor kifejezett rendelkezésével szemben is olyan jogviszonyokat bevontak a szabályozás körébe, amelyeket a törvény helyes értelmezése mellett oda bevonni nem lehetett volna. Különösen szembetűnő volt a magánjogi viszonyok tekintetében a kormánynak az a tág értelmezése, amivel a kivételes hatalmat alkalmazta így különösen — hogy példát is hozzak fel — a magánjogi viszonyok közül bevonták a szabályozás körébe a törvénytelen gyermekek jogviszonyát. Ne méltóztassanak félreérteni, én nem azt akarom vita tárgyává tenni, hogy helyes volt-e az a rendelkezés ami történt, vagy sem, csak arra • akarok rámutatni, hogy milyen tág értelmezést adtak a kormányok és miként vontak be olyan magánjogi viszonyokat, amelyeket az egészen helyes felfogás szerint magának a törvényhozásnak kellett volna eldöntenie. Hiszen az indok, amellyel bevonták, az is igen gyenge, labilis alapon áll. Egyszerűen azzal az indokkal, hogy a háborús emberveszteség folytán szükség van minden olyan intézkedésre, amely a nemzetnek ujjáerősödését, regenerációját előidézi, bevonták olyan súlyos I magánjogok szabályozását, mint pl. a törvénytelen gyermekek jogviszonyait, ami azután kihatott felfelé és lefelé egyaránt. Azután bevonták a szabályozás körébe egyes igazságügyi szervezetek módosítását is, az igazságügyi szervezetekbe is mélyen belenyúltak. Ismétlem, ezt sem azért hozom fel, mintha én ezt nem helyeselném, de nem tudom helyeselni azt, hogy ezen kérdéseket, amelyeket tulaj donképen törvényhozási utón kellene szabályozni, rendeleti útra engedünk átsiklani. Hogy egyebet ne mondjak, rá kell mutatnom arra, hogy még az is megfontolás tárgya volt a háború alatt, vájjon az egész készülő polgári törvénykönyvet ne utaljuk-e rendeleti útra, s ne léptessük-e rendeleti utón életbe. Sajnálattal látom, hogy a jelenlegi kormány is meglehetős tágan értelmezi azt a kivételes hatalmat, amely részére biztositva van. Hiszen csak pár napja, hogy megjelent a polgári peres és nem peres eljárás egyes szabályainak ideiglenes módosításáról szóló rendelet, amely többek közt 50.000 K-ra felemeli a járásbirósági értékhatárt, s amely egyes birói intézményt rendszeresit a törvényszékeknél az eddigi három tagú tanácsokkal szemben 500.000 K értéken alul. Itt is hangsúlyoznom kell, hogy nem kivánok foglalkozni azon kérdéssel, hogy ez helyes-e, vagy nem helyes, csak rá akarok mutatni aria, hogy mikor van egy törvényhozó testület, amely működik, egy ilyen súlyos kérdést véleményem szerint magában a törvényhozásban — ha kell, egy két szakaszos törvénnyel — de itt kell végeredményben szabályozni. Annál is inkább kell ragaszkodnunk ezen felfogáshoz, mert hiszen a múltban, a háború alatt közvetlenül tapasztaltuk, hogy sokszor rendeleti intézkedések történtek incidentalitei, konkrét esetekből kifolyólag is. Már pedig azt hiszem, abban meg kell egyeznünk, hogy ez az alkotmánynak teljes veszélyeztetését jelenti, ha a végrehajtó hatalom konkrét esetekre momentán fog jogszabályokat alkotni. Az autokráciának az útja az, ha a törvényhozó és a végrehajtó hatalmat minden korlát nélkül engedjük összekeveredni. De nemcsak alkotmányjogi szempontból, hanem gyakorlati szempontból is kifogást kell emelnem, ha ezt a kivételes hatalmat minden korlát nélkül és minden fontos elvi szempont leszegezése nélkül gyakorolja a végrehajtó hatalom. Tudjuk, hogy ezek a gyors jogszabály- és rendeletalkotások, amelyeknek fényes példáit láttuk a háború alatt és pedig tömeges példáit, nem mindenben állja ki a kritikát és azt hiszem, helyesen mutatok rá a baj okára : hogy nem állja ki a kritikát azért, mert e rendeletek minden nyilvánosság kizárásával hozattak meg. Jogszabályok ugyanis véleményem szerint csak az érdekeltségeknek, az érdekelt köröknek bevonásával, nyilvános tárgyalások után csinálhatok meg akként, hogy teljes megnyugvást okozzanak az érdekelt felekben és egyáltalán a közönségben. Ebben a tekintetben legyen szabad rámutatnom csak arra, hogy pl. Angliában 1903-ban törvényt hoztak arról, 43*
