Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-35

300 A Nemzetgyűlés 35. ülése 1920. évi április hó 26-án, hétfőn. voltak-e ennek a világháborúnak, ugy mint más háborúknak, azok a kimagasló hadvezérei? Voltak kiváló vezérei, de olyan kimagasló nagy egyéniségei, akik egymaguk képesek lettek volna irányt adni, nem voltak. Voltak-e akár a háborúnak, akár a békének olyan politikusai, akik tudtak volna az egésznek irányt szabni? Nem voltak, nem pedig azért, mert ezek az erők sokkal nagyobbak voltak, sokkal többet idéztünk fel, mint amennyit uralni többé képesek lettünk volna. (Igaz ! Ugy van !) Nem emberek, hanem események, sőt nem is annyira események, ha­nem erők, alaperők uralkodtak az egész kor felett és ezekhez az alaperőkhőz kell visszatérnünk akkor, ha mérlegelni akarjuk azt a helyzetet, amelyben vagyunk. Ezeknek az alaperőknek mérkőzését kell bizonyos történetfilozófiai szem­mel tekintenünk és hogy ezekből az alaperők­ből mennyit tartalmazunk magunk, abból tudjuk mérlegelni és levonni a következtetést, hogy minő reményeket táplálhatunk, tehát nem események­ből, nem egyeseknek kijelentéseiből, nem inei­dentális dolgokból, hanem csakis ugy, ha ezekre térünk vissza. Igen helyesen mondta Sigray igen t. kép­viselőtársam azt, hogy gyakran elhamarkodott közlemények jelentek meg a békéről. Amint megjelentek ugy a külföldi sajtóban, mint a mi sajtónkban az egyes államférfiak nyilatkozatai és ezeknek kommentárjai, sajtónk és a nagy­közönség is elindult ezek után, sokszor egy-egy kijelentésnek sokkal nagyobb fontosságot tulaj­donítva, mint aminő jelentősége talán annak reánk nézve volt. Sokszor az is volt a hiba, hogy kissé a magyar glóbusz szempontjából néztük azokat és nem vetettünk számot ilyen esetekben mindenkor azzal, hogy még a mi kérdésünk, Magyarország kérdésének tárgyalásánál is nem mindig csak mi vagyunk a szempont, és első­sorban nem mi vagyunk a főszempont. Igen gyakran más kérdésekkel együtt kompenzáció­ként, vagy másképen vettetett a tárgyalásokba a magyar kérdés és itt nálunk ugy fogták fel sokszor a dolgokat, hogy előnyöket, vagy pedig hátrányokat igyekeztek belemagyarázni, vagy következtettek kijelentésekből, amelyek tulajdon­képen a tárgyalások menetének esetleg csak taktikai részéhez tartoztak. A' jövőre nézve is bátor volnék hangsúlyozni azt, hogy nagyon fontos dolog volna, ha köz­véleményünk nem ezek után indulna el. Talán a külügyekkel való foglalkozásban jó is volna, ha legalább a nagyközönség, — nem a parla­ment, amely igenis hivatott arra, hogy a jelen­nel foglalkozzék — de a nagyközönség, a tár­sadalom, amely a külügyek terén nincsen eléggé kiképezve és a magyarság, amely külügyi érzékét, amint azt gróf Apponyi Albert és gróf Andrássy Gyula a múlt napokban tartott isme­retes beszédeikben tudományos szempontból igen szépen jellemezték, elvesztette, a külügy kérdé­seinek inkább történelmi részével foglalkoznék. amelyből sokszor mélyebbreható következtetése­ket lehet vonni, mint a jelennek, a jelen ese­ményeinek a magyarázatából, amelyekből min­dig felületes következtetésekre fog jutni. Ha tehát bele akarunk illeszkedni a mai világhelyzetbe, csakis azokat az erőket kell mérlegelés tárgyává tennünk, amelyek alaperők, amelyek bennünk megvannak, mint földünknek termékenysége, világpolitikai helyzetünk, — föld­rajzi helyzetünket értem alatta — népünknek ereje, népünknek államalkotó ereje, politikai ké­pessége, kultúránk, amely kultúra itt Kelet­európában az összes népek között a legerősebb és a legnagyobb. Hiszen mi voltunk a nyugati kultúra zászló­vivői ezeken a végeken és sok ideig védelmezői is. Ezek azok az alaperők, amelyekből merít­hetünk és ezeknek mérlegelésekor bátran el­sikolhatunk a napi politikának efemer jelen­ségei felett, mert a jövőnket nem ezek, hanem amazok a nagy erők fogják eldönteni. Csakis ezekből nyerhetünk reményt és csakis az ezek­ben való hit erősíthet meg bennünket a jövőre, de ez megerősít azután ugy, hogy a politikának mindenféle napifolyásai ezt az erős hitet nem ingathatják meg. (Helyeslés.) Amidőn a napi külpolitikáról beszélek:, talán bizonyos kiváncsiság fog megnyilatkozni orientálódásunk kérdésére nézve. (Halljuk ! Hall­juk !) Én ezt a kérdést sokat hallottam és erre is csak azt mondhatom, hogy ezt sem lehet egyes kijelentésekkel, ezt sem lehet incidentaliter elintézni. Sokkal mélyebb kérdések ezek és nem lehet hirtelen és incidentaliter elintézni az orientáló­dást, amikor az egész világ, egész Európa újra orientálódik. Olyan átalakuláson mentünk ke­resztül, amidőn a népek uj irányzást, uj bará­tokat keresnek. Uj szövetségeket, uj barátokat, uj szimpátiákat találunk talán azon erők és azon irányok alapján is, amelyek belpolitikailag is egyik vagy másik népnél megvannak. S akkor mi nem járhatunk el ugy, hogy mi önnönmagunk most kiválasztunk egy irányzást és megkonstru­álva azt saját magunk négy fala közt, kilépünk a szabadba s ezt az irányt felvesszük. Ez néze­tem szerint, hiba volna. Nekünk ma alkalmaz­kodni kell tudnunk. Egy példával szeretnék élni, amely talán jobban megmagyarázza ezt a kér­dést. Ne méltóztassanak a példának talán tri­vialitásán csodálkozni, de mindnyájan, akik ebben a háborúban s az utána következő mozgalmas időkben ide-oda hányattunk, hogy ugy mondjam, vendéglői kosztra lettünk utalva, el lettünk sza­kitva otthonunktól, el lettünk szakítva minden­napi megszokott életmódunktól és igy hányód­tunk ide-oda. ­így hányódtak ide-oda a nemzetek is, és hányódnak még ma is. Ne méltóztassék azt hinni, hogy mindezek alatt most azt értem, hogy ón mint Magyarország külügyministere le fogok ülni és fogom várni, hogy a sült galamb a szá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom