Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.
Ülésnapok - 1920-35
r À Nemzetgyűlés 35. ülése 1920. évi április hó 26-án, hétfőn. 301 jamba repüljön. Én csak azt lesem, hogy megsüssék a galambot, de igyekezni fogok azt, amikor élvezhető lesz, a mi asztalunkra feltálalni. Csakhogy ha valaki vendéglői kosztra utaltatott éveken át, akkor ne méltóztassék válogatni a szakács tekintetében, aki azt megfőzi, Nekünk arra keli tekintettel lennünk, hogy találjuk meg azt a megértést, amely nekünk lehetővé teszi, hogy beleilleszkedjünk Európának jövő állapotába. Ennek a megértésnek a tekintetében több csoportra lehetne osztani Európa államait. Ami a nagyhatalmakat illeti, mint békedelegátusnak már az volt a tapasztalatom, hogy megértéssel találkozunk. Megértéssel annyiban, amennyiben azt láttam, hogy a mi helyzetünket átértik, kezdik átérteni azt, hogy Kelet-Európának kérdéseit, KeletEurópának jövőjét a magyarság nélkül megoldani nem lehet. Kelet-Európának ismét tényezőjévé váltunk, — én azt hiszem — mindinkább erősbödő tényezőjévé, amelynek ereje — és erre később még rá fogok térni — csakis magunktól függ. (Ugy van J) A nagyhatalmak ezt sorra, egyik a másik után azon módon, mint előbb vagy később tudták levetni magukról a háborús mentalitást, felfogták és megértették. Azt hiszem megértik azt, hogy a "mi helyzetünk a Duna-Tiszának medencéjében olyan, amely ennek a Duna-Tisza-medencének életére mindenkor kihatással lesz, akármilyen legyen különben a politikai konstelláció. Visszatérnek a nagy nyugati nemzeteknek politikusai is a háború mentalitásainak elhalványulásával oda, ahhoz a felfogáshoz, amelyet nagy iróik, nagy politikusaik, nagy filozófusaik és nagy tudósaik vallottak, visszatértek Elisée Reclus-nek arra a hires, mostan oly sokszor citált mondásához, amely kifejti, hogy az a nép, amely a Duna-Tisza-medencének közepét, ennek a teknőnek mélyét lakja, erre és egész Kelet-Európának életére mindenkor nagy befolyással lesz és roppant súlyos szerepet fog játszani. Sigray Antal igen t. képviselőtársam emiitette itt-azt a világszolidaritást, amelyet — én nem is tudom, hogy ő tudott-e erről, amikor ma szólott — a mai hirek szerint, az [olasz ministerelnök, Nitti is emlit, egy világszolidaritást győzők és legyőzöttek között. A nagyhatalmak ezt felfogták és azt hiszem, hogy ott nem is fogunk olyan atmoszférával találkozni, amely a megértést nem tenné lehetővé és ne tenne lehetővé egy olyan utat, amely, ha mindkét oldalról igazán erősen akarjuk, a teljes békéhez és nyugalomhoz vezethet. Ami a dolog másik részét, a nemzetünket környező államokat illeti, itt, sajnos, a mi részünkről meg volna a megértés, megvan a hajlandóság arra, hogy mérlegeljük racionális konzekvenciáit annak, hogy legyőzettünk. De lehetetlenség egy oly atmoszférában megértésről beszélnünk, amely atmoszférát napról-napra megrontják. Lehetetlenség nekünk a megértés felé egy lépést is tennünk, amidőn nap-nap után a megszállott területekről emberek, honfitársaink, magyarok kiűzetnek, (Nagy zaj. Felkiáltások : Elég szomorú !) elkergettetnek hazulról, miután megfosztattak ingatlanuktól is. Hiszen ha még bennünket nem is izgatna ez, ha a meg nem szállott Magyarországban a békés kedélyüeket is fel nem lázítaná, ezek az államok az egyszerű logika segítségével saámot vethetnek azzal, hogy minden egyes ilyen ember a legtermészetesebb agitátor az ellen, hogy velük valaha is békés megértés jöhessen létre, (ügy van ! Ugy van I) Ha tehát békés megértést óhajtanak a jelenlegi demarkációs határokon túl is, akkor elsősorban meg kell szünetetniök ezeket az atrocitásokat, (Ugy van! Ugy vanf) mert enélkül a mi részünktől, a kormány részéről lehetetlen olyan lépéseket tenni, amelyek a megértés felé vezetnek. Ez tehát egy appel, melyet kifelé kell, hogy intézzek, egy appel, hogy munkásságunk ebben az irányban lehetővé tétessék. Már a magyar békedelegáció is felemiitette ezeket, már mint békedelegátus is igyekeztem ezeket leszögezni. Sajnos, azt tapasztaltam, hogy az a békés megértés, amely nálunk megvan, amely nálunk jelentkezik és amely nálunk együtt jár a háborús időkből a konszolidáció felé haladásunkkal, mely odáig megy nálunk, ameddig csak a racionalitás engedi, ez sem találkozik kivülről kellő megértéssel. Folyton olyan jeleket látok, az izgalom felesleges jeleit, melyek velünk szemben és megerősödésünkkel szemben indokolatlanok. Már pedig egy teljesen tönkrement Magyarország még a bennünket környező államoknak sem lehet kivánatos, ha azok velünk egyáltalában valaha békés megértést akarnak keresni. Nekik is csak egy konszolidált, erős és belül egyensúlyozott Magyarország lehet az egyetlen kivánságuk, (Ugy van ! Ugy van !) csak egy ilyen Magyarországgal lehet nekik is olyan életet folytatniuk, mely mind a kettő részére megértést hozhat létre. A békedelegáció munkájáról szólottam már, de meg kell még emlékeznem itt egyes dolgokról, melyeket részben talán már méltóztatnak tudni. Azt hiszem, szükséges, hogy e helyről is leszögezzem azt a munkásságot, mely ott végeztetett, inkább abból a szempontból, hogy minő reményeket fűztünk és minő reményeket fűzök ezentúl ehhez a munkássághoz. (Halljuk ! Halljuk !) Mikor kimentünk, a jegyzékeknek egész sorozatát vittük magunkkal, melyek azt a célt szolgálták, hogy ugy iMagyarország helyzetét, különösen gazdasági helyzetét, mint nemzetiségi viszonyait és a nemzetiségi kérdést megvilágítsák. Ezekkel az előzetes jegyzékekkel, — amint azokat neveztük, — nem azt gondoltuk elérni, szívesen értük volna el, de nem azt reméltünk elérni, hogy lényegeset és gyökereset fogunk változtatni a békefeltételeken. Tudtuk, hogy azokat olyan körülmények szabták meg, amelyek nehézzé fogják tenni nekünk a részletek megdöntésének munkáját. Mi pedig nemcsak a részletekben, hanem alapjában támadtuk meg a békeszerződést, mint teljesithetetlent és végrehaj thatatlant. Ezeknek az argumentumoknak a tömege azonban — és ezt
