Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.
Ülésnapok - 1920-35
A Nemzetgyűlés 35. illése 1920, évi április hó 26-án, hétfőn. 297 tatni, hogy hálás tud lenni azokkal szemben, akik mai szorult helyzetében őt veszni nem hagyják. (Élénk helyeslés.) De már azért is. hogy a regeneráció nálunk megkezdődhessék és a \ilág megláthassa azt. hogy mi igazán a haladás útjára léptünk és igazán konszolidált viszonyok közt akarjuk jövőnket megalapítani, már azért is, hogy a jövőben nem mint egy quantité négligeable, de mint hatalmi tényező számítsunk, szükséges, hogy a nemzet teljesen egységes legyen, (ügy van!) Szükséges, hogy amint a t. előttem szóló minister ur mondotta, a nemzetalkotó, a nemzetet újraépítő munkába minden osztály és a társadalomnak minden rétege ki vehesse és ki is vegye a maga osztályrészét. Azt róják fel a munkásságnak bűnül és tényleg el is követte azt a bűnt, hogy a kommunizmus kitörésekor mint egy ember en bloc csatlakozott a bolsevistákhoz. Ez mindenesetre olyan dolog, amelyet elfelejteni nagyon nehéz ; de ahogy épen a t. ministei ur mondta, tulaj donképen ebben nem annyira a munkások hibásak, mint a vezéreik. (ügy van!) Tehát amilyen nagy szigort követelek én az ő vezéreikkel szemben, (ügy van !) épen annvi megértést és belátást kérek és várok el magukkal a munkásokkal szemben. (Taps haljelöl.) Annakidején, amikor még a szervezett munkásság volt a főfaktor, és amikor nagyon sok politikus a szervezett munkássággal való szövetkezéstől várta hatalmi pozíciójának megerősítését, én 1918 május 11-ikén — nagyon régen volf, még a két forradalom előtt — a főrendiházban a következőket mondottam : (olvassa) : »Ugy látom, hogy egyesek akkor, amidőn népről beszélnek, inkább a szervezett munkásságra gondolnak; én pedig, és velem együtt sokan mások, inkább a kint dolgozó falusi nép millióira. És engedelmet kérek, de reám a háború folyamán nemcsak az tett benyomást, hogy itthon a szervezett munkásság mit tud követelni, hanem mélyebb és hatván y ozottabb benyomást tett az, hogy kint a falusi nép, amely katonáink zömét adja, a frontokon mit tud áldozni és mit tud szenvedni«. Állom ezt ma is, azonban elvárom, hogy ha a szervezett munkásság, amely elvesztette orientációját a bolsevizmus folytán, — mert hiszen a Marx ós Kautsky-féle elmélet ma meghaladott álláspont, — nemzeti alapra helyezkedik és ki akarja venni részét az ujjáalkotásból, a szervezett munkásságnak kinyújtott kezét elfogadjuk, és az őt megillető részt a megújhodásban megadjuk neki. (Helyeslés.) t Benárd Ágoston népjólétügyi minister: Éljenek a keresztény-szocialista szakszervezetek! Gr. Sigray Antal : Ami pedig ennek a Nemzetgyűlésnek, a t. Háznak összetételét illeti, természetesen szükséges volna, hogy ha már nincs tárgyi és elvi különbség a programmok között, kifelé egységes frontot mutassunk, mert hiába magyarázzuk azt a külföldnek, hogy nagy eltérések nincsenek, csak nüánsz-kérdések, ha NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ. 1920—1921. — IL KÖTET, azt mondják, hogy a parlamenti pártok számszerint igy és igy vannak megoszolva és ha folytonosan azt halljuk, hogy a kormány, bár meg van győződve arról, hogy minden korszakalkotó és fontos törvényjavaslatot az egész Nemzetgyűlés megszavaz, mégis mindig nehézségekkel kénytelen küzdeni, mert nem áll mögötte egy egységes kormányzópárt. En azt gondolom, hogy ez az egység a legfontosabb és ezt meg is lehet valósítani, mert valamennyien egy nemzeti zászló alatt harcolunk. És ha ezt a nemzeti zászlót mutatjuk kifelé a kommunizmus zászlója ellen, valamint minden más zászló ellen, mely a magyar nemzetet eltiporni akarja, akkor azt mondom, teljesen mindegy, vájjon a progresszívebb vagy a konzervatívabb, vájjon a Bocskay-zászló vagy pedig a nemzeti trikolór lesz-e az első, amelyet újra kitűzünk a t Kárpátok vízválasztó hegységének tetejére. (Altalános élénk éljenzés és taps. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra ki következik? Bródy Ernő jegyző: Milosevics János! Milosevics János: I. Nemzetgyűlés! Gróf Sigray Antal t. képviselőtársam gyönyörű beszéde után engedjék meg nekem, hogy egy szárazabb témáról szóljak az indemnitási javaslat 2. §-ával kapcsolatban. Egészen más nézőpontot szeretnék a javaslat tárgyalásába belevinni, és ebben segítségemre van az, hogy már 26-ik éve működöm a pénzügyi fogalmazási szakban. Nekem a törvényjavaslatban elsősorban az tűnik szemembe, hogy ez minden, csak nem az államháztartás viteléről szóló rendkívüli felhatalmazás, vagyis indemnity. Véleményem igazolására mindjárt törvényre hivatkozom, — teszem ezt azért, hogy bírálatomnak ezen a részén hamarosan átessem — az 1897. XX. tc.-re, amelynek 19. §-a határozottan körülírja, hogy mi az a külön felhatalmazás, amelynek alapján egy kormány az államháztartást viheti. Elismerem, hogy a pénzügyminister ur a hivatkozott törvényszakaszoan megszabott költségvetési keretek között mozgó külön felhatalmazási törvényjavaslatot nem terjeszthet be, mert — amint ő maga is az indokolásban mondja — a legutóbbi költségvetés az 1914/15. évi költségvetés volt, amelyre a felhalalmazási törvényjavaslat a fejlődő élet, de különösen a háború és mindenekfelett a forradalmak után az államgazdaságban beállott nagy változások miatt nem támaszkodhatott. Azonban a mindenki által jól ismert helyzetet a pénzügyminister nr nem arra használta fel, hogy a folyó év első öt hónapjára uj költségvetési előirányzatot készítsen, hanem arra, hogy készített egy törvényjavaslatot, amellyel kiforgatja mai mivoltából a külön felhatalmazási törvényt s belevonja abba a törvényeink által el nem ismert formában oly, bár pénzügyi jellegű állami ügyek szabályozását, amelyekkel megtámadja törvényalkotásunk egész organizmusát, kétségbeejtő precedenst alkotva a jövőre nézve, 38