Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-35

À Nemzetgyűlés 35. ülése 1920. évi április hó 26-án, hétfőn. 273 ügyét és az egész agiáriigyet. Mert itt is nagyobb koncepcióra van szükség. Felfogásom szerint, amint ezt már expozémban bővebben is kifejtettem, az ország egész rekonstrukcióját ma az agrárkérdéshez kell idomifcarmnk. Arra kell alapitanunk hitelrendszerünket, közoktatásunkat, forgalmunkat, nemzetközi összeköttetéseinket, egész adórendszerünket is. Ezek óriási nagy és nehéz kérdések, amelyeknek helyes megoldására a lehetőség szerint hosszú időt kell szentelni, ami azonban nem azt jelenti, hogy én kizárólag agrárországot kívánok, hanem csak azt, hogy miután a népesség főfoglalkozása a földmivelés, ezt szem előtt kell tartanunk az ország minden berendezkedésénél, ami egyáltalában nem zárjaki az ipar és a kereskedelem érvényesülését, (ügy van ! jobb felől.) sem azt, hogy a magyarországi nagykereskedelem belekapcsolódiék a világkereskedelembe, mert hazánk mégis csak agrárország fog maradni, ha itt nagyipar és nagykereskedelem lesz is. (Igaz ! ügy van ! jobb felől.) Végül legyen szabad rátérnem arra, amit Friedrich István t. képviselőtársam ismételten szóvátett, t. i. a postapénz lebélyegzésének kérdésére. T. képviselőtársam csodálkozását fejezte ki afölött, miért nem bélyegeztettem le a postapénzt is. Csak egészen röviden felelek erre a kérdésre, mert a képviselő ur, ugylátszik, nem figyelte meg azokat az érveket, amelyekkel én annakidején a Nemzetgyűlést meggyőztem, amikor kifejtettem, hogy a postatakarékpénztári pénz egészen más, mint az Osztrák-Magyar Bank jegyei, ahol elsősorban nosztrifikálásról volt szó, mig ez a postatakarékpénztári pénznél nem volt szükséges. Amellett sok postatakarékpénztári pénz volt a külföldön, amit nem is tudtam volna lebélyegezni és hogyha a lebélyegzést a réten ci óval meg is akartam volna csinálni, a legnagyobb hiba lett volna, ha az OsztrákMagyar Bank bankjegyeinek lebélyegzése alkalmával a postapénzt lebélyegeztük volna, mert akkor a forgalom teljesen fennakadt volna és ha nem akadt fenn olyan mértékben, ez tényleg annak az előrelátásnak következménye, hogy a postapénzt most bennehagytuk a forgalomban. Ha pedig azután akartuk volna lebélyegezni a postapénzt, akkor adtunk volna épen alkalmat a tisztelt üzéreknek, hogy megint megcsinálják a puccsokat, amelyekkel össze lehet zavarni a pénzügyi helyzetet. De épen Friedrich t. képviselőtársamat kell arra figyelmeztetnem, hogy itt még egy nagyon komoly, fontos ok is volt. T. i. a kormány részéről igéret történt, hogy a postapénzt nem fogjuk lebélyegezni. Ezt az Ígéretet azért tettük, mert a közönség nem akarta elfogadni a postapénzt és mi a postapénz hitelét meg akartuk szilárdítani. Bodor György : Most sem akarják elfogadni. B. Korányi Frigyes pénzügyminister: " Elég baj, hogy most nem fogadják el, de most már mégis nagyobb a hitele. Azt az ígéretet magának Friedrichnek ministerelnöksége alatt tettük és azt hiszem, hogy ez csak kiesett emlékezetéből. Természetes, hogy NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ. 3920-1921,-11. KÖTI ezt az ígéretet be is kellett a kormánynak váltania. Kovács István t. képviselőtársunk felhozta azt a postapénzre vonatkozólag, hogy aggályosnak tartja, hogy a postapénz kontingensét 1500 millióra emeltük. Azt hiszem,- megfordítva kell beállítani a dolgot. A postapénznek ezt a kontingensét eleinte magasabbra akartuk beállítani és épen azért szállítottuk le 1500 millióra, hogy a nagyközönség előtt is világossá váljék az, hogy nem akarjuk az inflációt még száz és ezer milió bedobásával nagyobbítani, itt csak egy szükségpénzről, jóformán, ugy mondjuk, ma már váltópénzről van szó, amelyet a forgalom igényeihez képest is bizonyos fokig szaporítanunk kellett. Főok pedig itt is a lebélyegzés volt. A lebélyegzés előtt valamivel több mint 1100 millió postapénz volt kibocsátva. Akkor azt vártuk, hogy a pénzlebélyegzés zavarai között szükséges lesz uj pénzjegyek kibocsátása, tehát ennél az 1100 milliónál néhány százmillióval magasabban állapítottuk meg a kontingenst. De ezt a kontingenst nem is használtuk ki, mert összesen ma is csak 1200 millió postapénz van forgalomban. (Tetszés.) A kontingentálásnak épen az volt a célja, hogy törvényben kössem meg a pénzügyi kormányzatot, hogy többet ne adhasson ki ennél. Ezzel tehát korlátozását akartam a kibocsátásnak, nem pedig felhatalmazást, amelylyel a kibocsátásra élni lehet. Az, hogy a tizenkettedik órában történt a lebélyegzés, igaz. Igaz, hogy elkéstünk bizonyos fokig, de méltóztassék elképzelni, hogyan lehetett volna keresztülvinni a bankólebélyegzést akkor, amikor az oláhok itt voltak, ha nem is Budapesten, de ide közel és mindenesetre a Tiszántúl voltak, és hogyan lehetett volna végrehajtani egy ekkora műveletet, — mert hisz a kényszerkölcsön művelete igen nagy művelet —• nyugodt lelkiismerettel addig, amig a törvényhozás nem ül együtt, mert ezt én magamra venni nem tudtam volna. Hiszen mindannyian tudjuk, nem kell sokat mondanunk, hogy ez brutális intézkedés volt, amellyel számtalan igazságtalanság és anomália kellett hogy járjon, tudtuk előre, hogy fog járni. Ezt egy ember nem vehette lelkiismeretére. Ma is mennyi panasz van, mennyi jogos panasz is. Mi lett volna akkor, ha ugy állítottam volna be, hogy törvényhozás nélkül csináljuk ezt meg, mikor ez száz meg ezer embernek a zsebébe nyúl és talán sok embert igazán a tönk szélére sodort. Ezt egy ember lelkiismeretétől nem lehetett megkívánni. Ezért inkább késtem vele, de meg kellett, hogy várjam a törvényhozás intézkedését. Hogy miért van kétféle pénzünk? Méltóztassék elhinni, hogy én lennék a legboldogabb, ha minél hamarabb egyféle pénzünk volna. De végre is nem olyan könnyű a mai viszonyok között 1200 milliót kivonni a forgalomból. Azt helyettesíteni kell más pénzzel. Honnan vegyük azt a más pénzt? Ha a kényszerkölcsönből vesszük, ez annyira csökkenti a kényszerkölcsön eredményét, hogy ez meggondolandó, tehát mindenesetre meg kell várnunk, 35