Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-35

A Nemzetgyűlés 35. ülése 1920. évi április hó 26-án, hétfőn. 269 csendben, homályban folyik, hogy ugy mondjam, a nem tetszetős munkát végezzük ma, a vetést, amely majd igen tetszetős aratásra fog talán később másoknál vezetni. A legjobban kell azonban tiltakoznom az ellen a szemrehányás ellen, mintha én a non possumus elvére helyezkedném olyan esetekben, mikor tényleg nem volna non possumus. Ereky t. képviselőtársam mutatott főleg erre és talán félreértettem, de az ő beszédét ugy lehetett érteni, hogy a pénzügyministernek egyedüli panaceája mindenre a non possumus. Ereky t. képviselőtársam pedig nagyon jól emlékezhetik rá, hogy mikor közélelmezési minister volt, ő közelről megismerte ezt a non possumust. Hiszen olyankor ostromolták őt, és pedig nagyon keményen, amikor igazán nagyon sanyarú helyzetben volt az ország, éhség volt mindenütt és ő is kénytelen volt mondani : non possumus. Nem is lehetett ezt tőle rossz néven venni, mert a non possumus ténye valóban fennállott. Most méltóztassék elképzelni, hogy hol állana ma az ország, ha mint pénzügyminister ezt a non possumus szót nem alkalmaztam volna, igaz, hogy nagyon gyakran. Kétszer kettőből ötöt csinálni nem lehet. A becsületesség kivánja az országgal szemben az őszinteséget és azt, hogy aki ma pénzügyminister, mérlegelje az egyes szükségleteket és ha legjobb meggyőződése szerint olyan szükségletek állnak elő, amelyek egyeseknek ugyan nagyon fájhatnak, nagyon szorítanak egyeseket, mégis tudja azt mondani erre, hogy non possumus. Roppant nehéz helyzet az, ha a pénzügyministerhez jönnek és kérnek erre vagy arra a célra csak 50.000 K-t, a másikra csak egy miihót és az, aki kéri, akinek erre szüksége volna, csodálkozik, hogy mikor másutt milliárdokról van szó, itt a pénzügyminister 50.000 K-t megtagad. Egy szegény siró asszony jött hozzám panaszkodni, hogy egész vagyonát belefektette három vaggon narancsba és nem engedtem meg a narancs behozatalát. Hegyeshalmy Lajos : Nagyon helyesen ! B. Korányi Frigyes pénzügyminister: Annak hiába magyarázom, hogy itt egy nagy elv van. Elvek és nem személyek szerint kell kormányozni s nem szabad, hogy a pénzügyministernek szive legyen, nem szabad, hogy meglágyitsák a könnyek. Mert ha a pénzügyministert könnyű meglágyitani, méltóztassanak elhinni, hogy annak az idegei teljesen tönkre kell, hogy menjenek. Midőn felém tódul minden pénzhiány, minden gazdasági baj, ha nincs meg az az acélosság az elhatározásban, hogy érzelmek által nem szabad vezettetni magamat, csak a nagy elvek által, akkor azt hiszem, hogy a legvasidegzetübb ember sem birná ki ezen a helyen. Az ember kénytelen igenis ezer koronákra azt mondani, hogy non possumus, azért, mert az elvet fenn kell tartani. Az a nagy princípium tartandó szem előtt, hogy kormányozni nem lehet egyénekre való tekintettel, csak a nagy elvekgfe való tekintettel. (Élénk helyeslés.) Nem mondtam, hogy non possumus, mint ahogy Friedrich t. képviselőtársam tévesen mondta, amikor a rendőrökről volt szó, mert hiszen a rendőiségnek ahhoz az igen nagymérvű fizetésemeléséhez, amely most végrehajtás alatt van, igenis hozzájárultam. Nem mondtam, hogy non possumus, amikor a tisztviselők és az állami közalkalmazottak azt a nagyon józan kérést intézték a kormányhoz, hogy segítsünk rajtuk, de ne pénzzel, mert tudják, hogy az nem ér semmit, hanem naturáliákkal. Nem mondtam non possumust, pedig senki sem tudta kiszámítani, mibe fog ez kerülni s egyenesen a sötétbe ugrottunk. Az első szóra hozzájárultam, pedig azt hiszem, ugy 2—3 milliárd közötti megterhelést fog jelenteni az államra nézve. Tehát nem voltam szűkkeblű. Ha a tisztviselők in natura ellátása nem jár a kellő sikerrel, az nem azon múlt, hogy a pénzügyminister szűkkeblű lett volna, hanem inkább azon, hogy egy más non possumus állott elő, t. i. az anyagokban való hiány. Ezen a pénzügyminister természetesen nem tud segiteni. Karafiáth Jenő: A differenciát ki kell fizetni pénzben ! B. Korányi Frigyes pénzügyminister : Friedrich t. képviselőtársam azt is mondta, hogy kell vászon és szövet is a tisztviselőknek. Szeretném tudni, honnan vegyük. Nem hiszem, hogy az országban olyan mennyiség volna ezekből, hogy 600.000 léleknek felruházására elégséges volna. Külföldről hozassuk ? Nem tudom külföldről mennyiben lehetne ilyen nagy tömeget kapni, vagy főként, ha lehetne, mivel fizessük ki. Mert ne méltóztassék szem elől téveszteni, hogy a mi pénzünk a maga kis vásárlóerejével nem alkalmas arra, hogy 100 milliós áruvásárlásokat csináljunk a külföldön. Ezt a pénzt előbb át kellene alakítani külföldi valutává és ha pár százmilliót már átalakítottunk külföldi valutává, akkor a mi pénzünk vásárló ereje a külföldön megint egyszerre erősen lenienne, ami sokkal nagyobb bajokat okozna. Azt sem tudom, honnan vette Friedrich t. képviselőtársam, hogy mi a tisztviselőknek kétharmadrészét el akarnánk bocsátani, amint ezt, ugy emlékszem, beszédében mondta. Ilyesmiről abszolúte sohasem volt" szó, de nem is lehet. Azt csak nem lehet képzelni egy józan kormányról, hogy a tisztviselők kétharmadrészét máról holnapra kidobja az utcára. Arról volt szó igenis, hogy a lehetőség szerint redukálni kell a tisztviselők létszámát, de nagyon kényes kerdes leven, ezt a redukálást ugy kell végrehajtani, nehogy egyesek meg nem érdemelt módon exisztenciájukban veszélyeztetve legyenek. (Helyeslés.) Felhasználom ezt az alkalmat is annak kijelentésére, hogy ennél a redukciónál egy kormány sem fog ugy eljárni, hogy máról holnapra azt mondja, hogy elbocsátok ennyi száz, vagy ,ennyi ezer tisztviselőt, hanem elhelyezést kell keresnünk ezeknek a tisztviselőknek. Disztingválnunk kell az egyes tisztviselők egyéni viszonyait illetőleg is, (Ugy van ! ügy van !) disztingválnunk kell a