Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-35

A Nemzetgyűlés 35. ülése 1920. évi április hó 26-án, hétfőn. 265 lam bevételeit, nincsenek meg. Tehát bizonyos teóriákat, vagy mondjuk inkább igy, közgazdasági poémákat lehet felállitani egy kis fantáziával, el lehet képzelni mindenféle módszert, hogy hogyan lehet milliárdokat előteremtem, hanem a praktikus pénzügyigazgatásban nem az a fő, — én azt tartom — hogy itt szép közgazdasági poémákat juttassunk nyilvánosságra, hanem az, hogy aprólékos, szorgalmas munkával úgyszólván minden lehető részletet felhasználjunk az államháztartás továbbvitelére és némi javítására. Momentán — ismételnem kell azt, amit az expozéban mondtam — nem lehet arra gondolni, hogy itt rövid idő alatt, egy-két hónap alatt egy nagy adóreformot megcsináljunk, mert ez nem olyan egyszerű dolog. Ha ebbe belevágná a pénzügyminister a fejszét, az beletörne. Momentán csak azt lehet csinálnunk, hogy igyekezzünk ott emelni az állami bevételeket, ahol a legkönnyebb, igyekezzünk főleg a mai értékek arányában emelni az állami bevételeket, ami tulaj donképen nem is jelenti súlyosabb megterhelését a közgazdaságnak, csak egy értékarányositást. Az egész adórendszerünknek átalakítása később kell hogy következzék. S bármennyire szememre is vetik, hogy nem gyorsan dolgozom, én nem is szándékozom olyan gyorsan dolgozni, mert akkor hibákat követhetünk el. A végleges adórendszernél természetesen arra kell a fősúlyt fektetnünk majd, — amire számos képviselőtársunk reámutatott — hogy a jövedelmi adót kifejlesszük, amelynek domináló szerepet kell egész adórendszerünkben elfoglalnia. (Általános helyeslés.) De magában egy jövedelmi adó a legigazságtalanabb adó volna a jövedelmek különböző természeténél fogva, s ezért a jövedelmek természetét is figyelembe véve, feltétlenül fenn kell tartanunk a hozadékadó-rendszert is, mint kiegészítő adót. Ideálisabb volna a vagyonadó-rendszerre áttérni,— most nem a nagy vagyonadót, az egyszeri vagyonadót gondolom, hanem az évenkénti vagyonadót — ez azonban csak egy későbbi cél lehet. Akkor lehet ezt alkalmazni, amikor már a vagyontárgyak értéke némikép stabilizálódik. Amikor alkalma lesz a törvényhozásnak foglalkozni az adójavaslatokkal, akkor majd bővebben beszélhetünk erről. Ha az ember számításokat eszközöl különböző kulcsokkal, például a vagyonadónál, a legnagyobb meglepetésekre jut reá. Hiszen ma vannak vagyontárgyak, amelyek, ha azoknak mai forgalmi értékét veszem, milliókat tesznek ki, s ha próbálok egy átlagos értéket venni, mégis csak milliókat tesznek ki ; ellenben a jövedelmezőségük jóformán nulla. (Igaz ! Ugy van !) Hiszen tudjuk, hogy számos nagybirtok van, amely a jelenlegi forgalmi érték szerint nem jövedelmez többet, mint 1—2%-ot. (Felkiáltások halj elől : A házak semmit sem jövedelmeznek ! Ráfizetnek !) A házak úgyszólván semmit sem jövedelmeznek. Szmrecsányi György : A házak nem jövedelmeznek semmit ! NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ. 1920-1921. — II. KÖTE Br. Korányi Frigyes pénzügyminister : Most a visszatérő vagyonadónál nem szabad arra a térre lépnünk, hogy tényleg magát a vagyont vegyük igénybe, hiszen a vagyon csökkentése a tőkének olyan elemésztése volna, amely lassankint az illető vagyon tulajdonosának tönkremenetelét idézné elő, ez pedig nem lehet célja semmiféle adórendszernek. Hanem igenis, kell, hogy a \agyonnak tulajdonosa ezen vagyonadót is fizesse, amely mintegy kiegészítése a j övedelmi adónak, és pedig azért, mert fundált jövedelemről van szó, amelyet jobban akarunk sújtani, mint a személyes tevékenységből eredő jövedelmet ; azonban ezt a kiegészítő adót is kell, hogy a jövedelméből fizethesse az adózó, még pedig ugy, hogy emellett még mindig maradjon megélhetése s ne kelljen tönkremennie. Tehát az csak egy későbbi cél lehet, hogy a hozadéki 'adók helyett a jövedelmi adók kiegészítésére szolgáló vagyonadóhoz folyamodjunk, nevezetesen akkor, amikor az értékek annyira megállapodtak, hogy arányba kerültek a vagyonnak a rentabilitásával. Az állam kiadásainak fedezésére azonban be kell természetesen vonnunk az állami üzemeket is, s evégből az üzemeket rekonstruálnunk kell, amihez azonban milliárdok kellenének. Elég csak rámutatnom a kirablott, a lerongyolódott államvasutakra, (Igaz ! Ugy van !) ott milliárdok kellenek ahhoz, hogy oly állapotba tudjuk hozni, hogy megfeleljen a forgalomnak és hogy az rentábilis is legyen. Azt természetesen nem lehet kivánni, hogy a pénzügyminister ezeket az összegeket rendelkezésre bocsáthassa, sőt, ha gyorsan akarjuk rekonstruálni az államvasutakat, ami rendkivüi fontos, mert hiszen a termelésnél óriási fontosságú tényező a forgalmi eszközök helyes felhasználhatósága, akkor én más módot nem igen fogok látni, mint a külföldi tőkének a bevonását. A vasúti tarifákról is sok szó esett, amelyeket emelni kell. Ugy hiszem, hogy tisztelt kollégám, a kereskedelemügyi minister ur, már foglalkozott a kérdéssel, mert mentől előbb emelnünk kell a tarifákat. Ebben a tekintetben is hátramaradtunk a többi európai országoktól. El kell azonban készülve lennünk rá, hogy a vasúti tarifa emelése bizonyos fokig olyan hatású, mint a fogyasztási adó emelése : drágító hatású, mert mindenféle adóemelés drágító hatású. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy ne csináljuk meg az emelést és hagyjunk más tényezőket drágitani. Ez a drágitás, ha józanul és célszerűen csinálja az állam, a legjobban kifizeti magát a népesség javára. Lehetne beszélni a vámokról, mint ujabb jövedelem nyitásáról. Azt hiszem azonban, hogy ma, amikor a, békekötés előtt állunk, még annyi bizonytalan tényezővel kell számolnunk, — és óvatosan kell számolnunk — még talán korai volna egyáltalában ezekről a tervekről beszélni. Nem azért, minthogyha ez olyan dolog volna, amelyről nyilvánosság előtt nem lehetne beszélni. De azt tartom, hogy jobb ma a pénzügyministernek T. 34