Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-35

266 A Nemzetgyűlés 35. ülése 1920. évi április hó 26-án, hétfőn. minél kevesebbet beszélni, nehogy reményeket keltsen, amelyek azután dezilluzióra vezetnek. Megjön annak is az ideje, hogy ha megérték a dolgok, akkor a nyilvánosság elé jöjjünk velük. A nagy vagyonadóról is sok szó esik. Itt azt. hiszem, hogy ismétlésbe bocsátkozom, ha felemlítem, — már expozémban kijelentettem — hogy a nagy vagyonadónak a behozatala egy, vagy más formában az én. nézetem szerint is kikerülhetetlen lesz. Csak azt kell ismét aláhúznom, hogy a legnagyobb hiba volna, ha a folyó deficit fedezése céljából hoznánk be a nagy vagyonadót : a legnagyobb hiba volna az, ha a nagy vagyonadót behoznánk, mielőtt tisztában lennénk azzal, hogy mik azok a háboius terhek, amelyek bennünket terhelnek, és az ország teherviselőképessége, valamint területe is hogyan fognak alakulni. Addig szerintem lelkiismeretesen a nagy vagyonadót keresztülvinni nem lehet, mert ez nem is olyan egyszerű, mint ahogyan sokan gondolják. Hiszen a nagy vagyonadóról sokat, de nagyon sokat beszélnek a külföldi államokban is és azt látjuk, hogy a legtöbb helyen egyáltalában nem vitték még keresztül, hogy az mindenhol késik. És én azt hiszem, hogy ugyanolyan okok miatt késik, mint amilyen okok minket késleltetnek : meg akarnak várni mindenütt némi konszolidációt a gazdasági életben. Akkor azonban természetesen be kell majd hoznunk. Hogy egy rosszul megcsinált vagyonadó menynyire sikertelen lehet, ennek szemlélésére nem is kell olyan nagyon messzire mennünk. Van előttünk egy példa ; ez a kommunizmus. Amit az csinált, az volt a legnagyobb vagyonadó, mert az összes vagyonokat — ingókat és ingatlan vagyonokat — elvette, illetőleg kimondta iájuk, hogy a közösségéi ; transzportálva azt mondhatjuk, hogy a kommunista államéi. És mégsem tudott a kommunizmus rendet csinálni pénzügyi téren, nem tudott olyan fizetéseket adni, amelyek az általa fizetett egyének jólétét is biztosították volna. Mert el lehet venni házakat, birtokokat, de azzal nem lehet a munkást fizetni. Ott még az is kell, hogy az elvett vagyontárgyakat értékesiteni is lehessen és ez nem sikerülhetett egy tönkretett országban. Nem akaróm ezt a téjmát bővebben kifejteni csak röviden akartam mege.m!iiteni. Ha méltóztatnak rajta tovább gondolkozni, azt hiszem t. képviselőtársaim, igazat fognak nekem adni, hogy annak feltétele, hogy a nagy vagyonadó sikeres legyen, az, hogy a gazdasági élet normálisan fejlődjék tovább, mert e nélkül a vagyontárgyak elvételével magával nïég senrmit sem érünk el. Ha egyes képviselőtársaim, nem mondom, hogy szemrehányást tettek, de kritikát gyakoroltak velem szemben olyan irányban, hogy nagyobb szabású programmal nem léptem elő, engedjék meg, hogy erre azt mondjam, hogy én a zsenialitás látszatának kedvéért nem vagyok hajlandó fellegvárakat festeni. (Élénk helyeslés.) Az a kevés, amit mondhattam, a végrehajtásban nagyon sok, óriási munkát igényel. Méltóztassanak csak figyelembe venni, hogy azelőtt egy egyszerű adóreform végrehajtása mennyi ideig tartott, mennyi előkészitő munkálattal járt, milyen átalakításával a pénzügyi közigazgatásnak és milyen kioktatásával a közönségnek, mig végre annak eredménye látható volt. Ha ezt az egész, elég hosszú programmot meg akarjuk valósitani, méltóztassék elhinni, hogy ez a pénzügyi igazgatásra emberfeletti munkát fog róni. Az államháztartás egyensúlyát momentán, hónapok alatt természetesen ez sem fogja biztosi tani, a kiadások fedezését azonban, amint mondottam, meg fogja könnyiteni és a fő dolog, hogy az nem lesz ujabb hitelműveletekkel egybekötve. Az egyensúly csak a végleges berendezkedés alapján lesz biztositható. Addig csak az lehet a pénzügyi igazgatás jelszava, hogy takarékosnak kell lennünk (Igaz ! Ugy van !) és mindent, ami még némileg nélkülözhető, háttérbe kell szorítani és igénybe kell venni a polgárok adóképességét, teherbírását addig a fokig, ameddig az egyáltalában elviselhetővé teszi még az életet, ameddig nem teszi tönkre a teimelési kedvet és lehetőséget. Az államháztartás rendbehozásának súlypontja azonban — mindig erre kell visszatérnem — a pénz megj a vitása. A pénz remélhető javításáról bővebben beszéltem már expozémban. Most csak megismételhetem, hogy a gazdasági élet megindulása és a kivitel a pénzjavitás főf élté telei és nagyon helyesen jegyezte meg Kenéz Béla képviselőtársunk, hogy a kivitelnél a legnagyobb súlyt kell vetnünk arra, 'hogy nyersterményeinket ne nyers, hanem lehetőleg feldolgozott állapotban vigyük ki. (Igaz ! ügy van !) Ez a mai konjunktúrák mellett olyan nagy nyereséget biztosithat az országnak, hogy minden gondolatunkat erre a kivitelre kell koncentrálni. (Helyeslés balfelöl.) A kivitel nemcsak önmagáért szükséges, hanem kereskedelmi mérlegünk rendbehozása céljából is. Mert kereskedelmi mérlegünknek és fizetési mérlegünknek némi rendezése nélkül lehetetlen volna pénzünk további elértéktelenedését feltartó volna pénzünk további elértéktelenedését feltartóztatni. A fizetési mérleg javitása természetesen lehetséges kölcsönök igénybevételével is és hiszem, hogy fizetési mérlegünk elég biztató módon fog is fejlődni. Hiszen máris látjuk, hogy a külföldi tőke meglehetős összegekben kezd az országba, beáramlani. Nem nagy elragadtatással mondom ezt, mert mindig szomorú egy országra nézve, ha külföldi tőkét kell igénybevennie, (Ugy van !) ez azonban csak a kisebb baj, amely a mai körülmények között bizonyos előnnyel is jár, amennyiben azt az óriási tőkehiányt, amelyben szenvedünk, másképen szanálni ugy sem tudnánk, mert nem várhatjuk meg, hogy ittbent, az országban keletkezzenek ismét olyan tőkék, amelyeket a gazdasági élet regenerálására fordithatnánk.