Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-35

20. évi április hó 26-án, hétfőn. 264 A Nemzetgyűlés 35. ülése 19, annak idején előirányzott 88 millió K bevétellel. Ennek főleg az a magyarázata, hogy az állami vasgyárak közül a zólyombrezói és a vajdahunyadi vasgyárak momentán elestek. Főleg ezek voltak passzivak az állami vasgyárak közül. A Postatakarékpénztár bevételei 18 millió K-ban vannak előirányozva, szemben az azelőtti 10,900.000 K-val. Ha érdekli a t. Nemzetgyűlést, a főbb állami üzemeknek a kezelése is, azokat röviden a következőkben vagyok bátor bemutatni. A m. kir. államvasutaknál erre az öt hónapra 354 millió K kiadás van előirányozva ; ezzel szemben a bevétel 171 millió K, tehát a hiány 183 millió K. Egész esztendőre átszámítva a hiány 439 millió K-t tenne ki, mig az 1914—15. évi előirányzatban 627 millió plusz jelentkezik. A posta-távirda és távbeszélőnél 124 millió korona kiadási előirányzat áll szemben 126 millió koronában előirányzott bevétellel. Itt tehát kétmilliós plusz mutatkozik, egész évre átszámítva 4 milliós plusz, mig az 1914—15-iki előirányzatban 15 millió plusz volt. Az állami vasgyáraknál a kiadások 154 millió K-át, a bevételek 212 millió K-át tesznek ki, itt tehát 58 millió plusz jelentkezik, egész évre átszámítva 162 millió plusz, mig annak idején a plusz 9 millió K volt. Végül a Postatakarékpénztárnál a kiadás 28 millió K, a bevétel pedig 18 millió K, itt tehát egy 10 milliós K hiány mutatkozik, egész évre átszámítva 20 millió K-ás hiány, mig az 1914—15. évi költségvetésben 3 millió K plusz volt előirányozva. A felolvasott számok is csak részletesebben illusztrálják azt, amit már a t. Nemzetgyűlés már a rendelkezésére bocsátott szűk számadatokból is látott, hogy bizony egész államháztartásunkban olyan eltolódás mutatkozik, amelynek helyrehozása a legeslegnehezebb lesz. A költségvetésben nincs meg az egyensúly és ezt az egyensúlyt egy esztendő alatt helyrehozni nem is lehet. Ez az egyensúly csak akkor és csak ugy lesz helyrehozható, amint és ha az egész nemzeti jövedelmet emelni tudjuk, és ez nem olyan kétségbeejtő. Itt beszélünk egy 9 milliárdos deficitről, mely talán több lesz, talán kevesebb. Hiszen amint a pénz értéke javulni fog, aminek idejét természetesen senki sem tudja előre megmondani, ezek a számok csökkenni fognak. Nem a számokkal kell ma tulaj donképen gondolkoznunk, hanem a számokban rejlő vásárlóerővel, mert ha azt redukáljuk pl. aranykoronára, vagy a háború előtti koronára, ez a 9 milliárdos deficit tulaj donképen 2—300 millió aranykorona deficitnek felel meg. Ha tehát termelésünket ugy tudjuk emelni, ha egész gazdasági életünket amiyira tudjuk fellendíteni és helyrehozni, hogy pénzünk értéke is javul, ami természetesen számos más tényezőtől is függ, akkor ez a 9 milliárdos deficit, hogy ugy mondjam, reális értékben annyira össze fog zsugorodni, hogy a kis Magyarország gazdasági jövedelméből talán minden katasztrofális megrendülés nélkül is elég könynyen lenne kiegyenlíthető. Természetesen ennek a hiánynak fedezésére más mód nem állhat rendelkezésre, mint az állami bevételek, amelyeket a lehetőségig fokozni kell, és amennyiben ezek nem volnának elégségesek : a hitelmüvelet. Sándor Pál tisztelt képviselőtársam óhaját én magam is osztom. Bárcsak ezen a helyen ülne a legzseniálisabb ember, akit csak el lehet képzelni. De hoznánk azt szívesen akár külföldről is, ha az országnak erre szüksége van. De a külföldön, azt látom, majdnem minden országnál ugyanezek a bajok vannak (ügy van ! ügy van !) és nem látom azt a zsenit a külföldön sem sehol, aki meg tudta volna mondani, hogy ezeket a nagy hiányokat egy-két esztendő alatt hogyan lehet másképen fedezni, mint ugyanazon a módon, amit én mondok, — és ez már kikristályosodott az egész világ felfogásában — hogy meg kell indulni a rendes termelésnek, a munkának, a rendnek. (Élénk helyeslés.) Ez az alapja mindennek. Talán ott fog mutatkozni egy és más tekintetben eltérés, hogy jobb adószisztémát tud a pénzügyminister teremtem, ügyesebben tudja kihasználni a különbözetet, de a sziklából forrást fakasztani nem fog tudni senki sem. A pénzügyminister kötelessége ilyenkor talán inkább az, hogy a meglévő pénzforrással gazdálkodva, a forrásoknak ezzel a kevés eredményével igyekezzék a lehető legnagyobb hatást elérni. Ha a pénzügyminister munkáját kritizáljuk, én figyelmébe ajánlom tisztelt képviselőtársaimnak, hogy ma a pénzügyminiszternek egyik legnehezebb feladata nem annyira az alkotás, amiben amúgy is meg van kötve a keze minden irányban, mint inkább a jó gazdálkodás. És merem állítani hogy amióta azok a kormányok vették kezükbe az ügyek vitelét, amelyekben én részt vettem, ez a gazdálkodás nem volt rossz. Mert méltóztassék csak összehasonlítani ezt a szomszéd Ausztriának gazdálkodásával. (ügy van ! ügy van !) Ausztria — azt hiszem, általános ez a tudat —=- ha nem áll meg a lejtőn, egyenesen belerohan a katasztrófába. (ügy van! ügy van!) Ezt felismerve, elejétől fogva azt a reám nézve kellemetlen szerepet töltöttem be, hogy a legnagyobb szigorral, a legnagyobb hajthatatlansággal igyekeztem visszatartani az ország pénzügyeit attól, hogy mi is erre a lejtőre kerüljünk. (Általános helyeslés.) Hiszen azok a t. ministertársaim, akikkel együtt dolgoztam, beszélhetnének róla, hogy sokszor nagyon tetszetős dolgokat is meg kellett akadályoznom és megakadályoztam, (ügy van! ügy van!) Természetesen ők is belátták ennek szükségét. De épen a pénzügyministernek kell áttekintem az egész államháztartást és ebből a szempontból kell megítélni az egyes követelményeket, az egyes szükségleteket is. A végleges szanálása államháztartási helyzetünknek természetesen nem történhetik másképen, mint egész adórendszerünknek ref ormálásával. De hiába találnánk ki a legmagasabb kulcsokat, hiába a legkomplikáltabb adóprést, hogyha azok a jövedelmek, amelyekből ki kell hoznunk az ál-