Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-34

246 A Nemzetgyűlés 34. ülése 1920. évi április hó 24-én, szombaton. és annak egyik legmérgesebb rákfenéjét is ismerem, azt a nagy szakadékot, azt a nagy hézagot, amely a vezérkari tiszteket és a csapattiszteket egymástól elválasztotta és amely a háborúban nagyon sok végzetes eseménynek, sok ezernyi és ezernyi magyar ember véráldozatának volt az okozója. Én hinni és remélni merem azt, hogy az igen t. honvédelmi minister urnák erős keze az osztrák ármádiának ezt a rákfenéjét nem fogja átplántálni a magyar nemzeti hadseregbe, (Elénk helyeslés.) amely magyar nemzeti hadsereghez én lelkem legmélyéből a legodaadóbb vonzódással és rokonszenvvel viseltetem, mert benne látom a nemzet fennállásának, a belső rendnek legfőbb garanciáját. (ügy van ! ügy van !) Ebben látom a magyar nemzeti szellem megtestesülését és ebben akarom látni azt az édes gyermekét az országnak, amely iránt a Nemzetgyűlés mindig, a legszélsőbb áldozatkészségre is kész. Elfogadom a törvényjavaslatot. (Élénk helyeslés és éljenzés.) Elnök : Kérem, ki következik? Szabó Sándor jegyző : Forgács Miklós ! Forgács Miklós ; Tisztelt Nemzetgyűlés ! Amikor olyan nehéz megpróbáltatások és olyan vészes idők után nekem is van szerencsém ebben a parlamentben felszólalni, amely parlamentet a legdemokratikusabb alapon hivták össze, felszólalásom elején mindjárt jelzem, hogy az indemnitást, vagyis a törvényjavaslatot általánosságban elfogadom, mert az egész kormánnyal szemben bizalommal viseltetem. (Helyeslés.) Tisztelt Nemzetgyűlés ! Én a kormánynak eddigi m ködését nem kritizálom, mert ez a legkönnyebb. (Igaz ! ügy van !) Én teljesen meg vagyok elégedve a végzett munkával, mert hat évi rombolást hat hét alatt semmiféle kormány jóvátenni nem tud. (Elénk helyeslés.) De mégis méltóztassék megengedni, hogy ha én, egyszerű falusi ember, •— amilyen kicsiny vagyok, lehet, hogy a beszédem is olyan kicsiny szinvonalon fog mozogni, művészi szavak nélkül, — (Halljuk! Halljuk !) az első látszatra abba a hibába esem. amelyikbe mélyen tisztelt Sándor Pál képviselőtársam esett, amikor a fajtájának a védelmére kelt, azzal a különbséggel, hogy én a falu védelmére kelek. Rassay Károly : Nagyon is védve lesz a falu ! Forgács Miklós : Itt ugy-e megvan az a határ, hogy az ő védelme jogtalan volt és az én védelmem talán jogos lesz. (Helyeslés.) Minden oldalról, Horthy Miklós kormányzó főméltósága, Friedrich István igen t. képviselőtársam, annakidején mint hadügyminister, a jelenlegi honvédelmi minister és a túloldal részéről, mint mindenütt e széles világon el van ismerve, hogy a földmives osztály vette ki a legnagyobb részét a háborúnak, a legnagyobb kitartással ő volt a kommün alatt, az ő erős kitartásán, az ő igazán magyaros hazaszeretetén tört meg, hogy Magyarországra, mig a forradalmat meg nem csinálták, ellenség a lábát be nem tehette, az ő igazi magyar hazaszeretetével csinált ellenforradalmat, — ha nem is milliókkal, de ellenforradalmat csinált az ekével meg a kapával. Ez a forradalom csinálta, hozta meg, hogy ez a mi parlamentünk ma itt együtt lehet. Méltóztassék megengedni, amikor én egy szerény Mvánságot hangoztatok, és azt nemcsak a kormánytól és a Nemzetgyűléstől, hanem minden társadalmi osztálytól kérem, hogy ezután nagyobb tisztelettel viseltessék a parasztsággal szemben, mint a múltban. (Mozgás.) Azt hiszem, ha azt kérem, azzal még nem emelem a költségvetést, (Derültség.) sőt olyan tőkére mutatok rá, amelynek kamataiból olyan gazdasági helyzetbe juthat ez az ország, hogy el tudja majd tüntetni a ma mutatkozó deficitet. A földmivelő asszonyok a háború alatt teljes erej ükkel munkálták a földet, úgyszintén a kommün alatt a kisgazdák. Akkor, amikor a kommün kitört és azt mondták, hogy a kisgazdákat nem bántják,— de azért, amit találtak azt elvitték, — ezt nem hittük el nekik. Szembe nem szánhattunk velük, hisz azt gondoltuk, hogy amit Budapesten jónak mondanak, azt a falun már úgysem lehet megmásítani. A falun nem is tudták, hogy mi az a proletárdiktatúra. Jöttek hozzám az emberek kérdezni, hát az már micsoda ? Először meg kellett nekik magyaráznom, hogy mi az, hogy az vészt hoz reánk, óvatosak legyetek és mindenben együtt tartsunk. El voltunk zárva a világtól. Ha azt az áradatot, ami kijött a falura, nem tudták a nagy tömegek megállitani, akkor a kicsiny faluk még kevésbé tudhatták. Énis, társadalmi osztályom is nagy örömmel állapítjuk meg és vesszük tudomásul, hogy ma már nem is olyan megszégyenitő jelző a paraszt szó, mint a múltban volt. (Felkiáltások : Sose !) Bocsánatot kérek, nem akarok erre kitérni, sajnos, sokszor hallottuk ezt, igaz, intelligens emberektől nem nagyon, de az életben bizony sokszor. Az ország tönkretevése a háborúval kezdődött és folyt éveken keresztül. Ezt még talán kihevertük volna, de aztán jött az, amit a háború pusztításai elől elrejtettünk ; legdrágább kincsünket, hazaszeretetünket, hitünket, vallásunkat,' és a jövőbe vetett reményünket kutatták fel és igyekeztek tönkretenni, (ügy van! ügy van!) ami majdnem sikerült is nekik. Senkit nem akarok támadni, távol legyen tőlem, de méltóztassanak megengedni, ami nyomja a lelkemet, ki kell mondanom. (Halljuk! Halljuk !) Ha valaki hibás a háborúért, ha valaki hibás a kommünért, a földmivesosztály azt hiszem nem. Rassay Károly : Más osztály sem ! Meskó Zoltán : A budapesti szocialisták ! Forgács Miklós : Nem mondtam egyikre sem, hogy hibás, csak annyit mondtam, hogy másvalaki hibás, hogy ki, azt én nem vagyok hivatva megállapítani. (Zaj. Elnök csenget.) Ez az ország nemcsak gazdaságilag ment tönkre, hanem erkölcsileg is majdnem teljesen tönkre ment. Különösen szétszakadoztak azok a kapcsok, amelyek az egyes társadalmi osztályokat összekapcsolták. Azt tar-