Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.
Ülésnapok - 1920-34
A Nemzetgyűlés 34. ülése 1920. évi április hó 24-én, szombaton. 247 torn tehát első és legfőbb kötelességünknek, bogy igyekezzünk ezt a kapcsot ismét mentül erősebben létesíteni és igazán keresztényi és hazafias nemzeti érzéssel induljunk el a nagy munkára. (Élénk helyeslés.) A várost a falutó] sok kilométer választotta el a múltban, mert a múltban alig akadt vidéki ember, • aki egész életében egyszer vagy kétszer is feljuthatott volna a fővárosba. De a háború, mint az otthonából mindenkit kizavaró jelenség, szinte utazókká tette az embereket, azok feljöttek a háború alatt a fővárosba és azt látták, hogy itt alig van nyoma a háborúnak, mindenhol ugy mulatnak tovább, mint békében. Rassay Károly : Azért a falun is mulatnak. Forgács Miklós : Es akkor látta meg, hogy a falu tulaj donképen nem más, mint a városnak Lohndiener je, felszolgáló pincére. (Derültség.) Rubinek Gyula földmivelésügyi minister: Ez igaz ! Forgács Miklós: De nemcsak kilométerekben volt meg a távolság a falu és város között, hanem megvolt azoknak lelki világában is. Meskó Zoltán : Ez nagy távolság ! Akkora, mint Makó Jeruzsálemtől. Forgács Miklós: Tisztelt Nemzetgyűlés! Mi falusi kisgazdák, akik bizony csak kritikák után, de mégis bejutottunk a parlamentbe, ezeket a kilométereket leutaztuk és itt vagyunk. (Éljenzés.) Most következik a másik, a nehezebbik rész. Ez a távolság megszűnt, s most arra törekszünk, hogy a lelki világunkban támadt távolság is megszűnj ék, (Helyeslés.) és igy az erkölcsi és lelki világok a falu és a város között kiegyenlítődjenek. Iklódy Szabó János: Nagyon okos beszéd. Forgács Miklós : En hiszem, hogy ez sikerülni fog. Az igaz, hogy az éhes gyomor megzavarja az emberek lelki világát is, de itt rá kell mutatnom arra, hogy ennek elkerülésére mi mindent elkövetünk. Itt volt a rekvirálás, amit joggal nevezhetünk fiók-kommünnek, ez a mindenkitől gyűlölt eljárás. Nem tiltakoztunk ellene, pedig módunkban lett volna, de erkölcsi kötelességünknek tartjuk, hogyha bűnös volt is az a város, (Mozgás.) a benne lakó sok ártatlan ne szenvedjen azért az egynéhány bűnösért. De valaki mégis csak bűnös azért, ami történt. Es ami történt, az nem a falun, hanem a városban történt. (Egy hang balról : A falun is történt !) És ami történt, annak nem a falu az oka ! Hogy a földmivelő nép erkölcsi alapon élt és fog élni, azt bizonyítja az is, hogy most a rekvirálásoknál a kerületemben — adatokkal tudok szolgálni — sokkal többet ajánlottak fel, de a rekvirálóbizottság ezt nem fogadta el, hanem elrendelte a legszigorúbb rekvirálást és ekkor jóval kevesebbet kaptak, mint amennyi a felajánlott mennyiség volt. Rassay Károly: Hova lett a különbség? Forgács Miklós: Kiszámították nekik pontosan, hogy mennyit kell adniok, de előzőleg azt gondolták, hogy nekik lelkiismeretben" kötelességük mennél többet adni. Ezzel csak azt igazolom, hogyha rosszakarat lett volna bennük, nem ajánlottak volna fel annyit. Rassay Károly: Ez igy van S Forgács Miklós: Tisztelt Nemzetgyűlés! Sajnos, ebben a kifogyhatatlan, tejjel- és mézzel folyó Kánaánban ma párt vitákon, újságcikkeken és a Dunán kivül egyéb alig folyik, nemhogy méz és tej folyna, mert az talán nem is csepeg. Itt, ebben a fővárosban, ahol a békeidőben harmad- és negyedrendű vendéglőkben, tudom, mert magam tapasztaltam, a tegnapsült kenyeret nem fogadta el a vendég, ma a népnek százai és ezrei káltanak kenyérért. (Ugy van ! Ugy van !) De megint csak ezt kell mondanom, még ha valamelyik mélyen tisztelt képviselőtársam ezt támadásnak gondolná is, annakidején is voltak egyes csoportok, amelyek ezzel a helyzettel sem voltak megelégedve és tüntettek, sztrájkoltak a drágaság ellen. Mi falusiak akkor sem panaszkodtunk, ma sem panaszkodunk, de nem azért, mert nekünk jó volt a dolgunk, hanem azért, mert magyarok vagyunk és büszkék, önérzetesek, akik tűrünk, szenvedünk a végletekig. S vádolták a falut azzal, hogy ott van a jó mód, s mégis azt kell tapasztalnunk, — tudom, hogy minden vidéki képviselőtársam megerősíti ezt az állításomat — hogy a faluknak a számaránya folyton fogy, a városoké pedig folyton nő. Hogy mi ennek az oka, ezt nem fejtegették. Ha ott olyan jó, akkor minek jönnek ide a rosszra ? Beszédem elején említést tettem bizonyos tőkéről. Most, mikor a mélyen tisztelt pénzügyi kormánynak a nagy deficit eltüntetésére és a jövő pénzszükségnek fedezésére ilyen tőkére nagy szüksége van, vagyok olyan bátor és elárulom, hogy hol van ez a nagy tőke. (Ralijuk! Halljuk!) Ez a földmives nép erkölcsi erejében és fáradhatatlan munkaakaratában van. (Élénk helyeslés és taps !) De ezt nem adó formájában és nem rekvirálással lehet megszerezni. Mert már szinte ideges jelenségek mutatkoznak a vidéken, amikor a lapok hozzák, hogy az államháztartás milyen nehéz pénzügyi viszonyokkal küzd, mert önkéntelenül felvetődik az a kérdés, hogy no most megint adóemelés lesz és az talán megint olyan igazságtalan lesz, mint a múltban volt. Az a földmives osztály azonban nem akarja magát kivonni az adó alól, fizet szívesen; csak azt nem nézi jó szemmel, hogy a sokkal nagyobb jövedelmeket hozó vagyonok után kevesebb adót fizetnek. Mit mondjak, 1000 koronával egy árus nyitott egy boltot, a hűvösön ült és megélt belőle urasán s fizetett 10 korona adót; az a földmives ember pedig, aki dolgozott végig és nem tudott olyan módban megélni, fizetett 50 koronát. Az aránytalanság itt volt, hogy a könnyebben szerzett vagyonnál, jövedelemnél nem volt meg az arány az adózás tekintetében. Homon nay Viktor: Együtt fogunk dolgozni, hogy ezután ne legyen igy. Forgács Miklós : Tehát ha olyan adózási rendszert hozunk be, amely a legszociálisabb eszmékkel összeegyeztethető, akkor az a tőke nem fog meg-