Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-34

A Nemzetgyűlés 34. ülése 1920. évi április hó 24-én, szombaton. 245 van betartva. Jól tudják a méltóságos főrendek, ki-ki a maga falujából, hogy nagyon kevés helyen van, ahol nem takarodnak be a szűk belsőségekbe. Természetesen, hogyha egy ilyen zsupfedelü hosszú falu meggyullad, nemcsak a házak, hanem az ott felhalmozott termés is elég. Bizonyos közös szérüs kertekről kivan a kormányrendelet gondoskodni, ami azonban nem vihető keresztül, ha nem adjuk meg a községeknek a kisajátítási jogot. Szükséges volna tehát e tekintetben a községeknek a kisajátítási jogot megadni«. Ott van a gyufa kérdése. Különös dolog, nem is méltóztatnak gondolni, hogy a forradalom és különösen a kommunizmus teljesen rendezetlen viszonyai között a tüzkárstatisztika nagyon jó volt, sokkal kevesebb tüzeset volt, mint a rendezett viszonyok alatt. Talán azért, mert oly kitűnően szervezték a tűzoltóságot ? Nem. A gyufa ára oly drága volt, hogy megbecsülték a gyufát. Ez az, amit az Országos Tűzoltószövetség évek hosszú sora óta sürget, hogy a gyufa adóját emeljük fel, mert a legtöbb tüzeset — méltóztatnak tudni — különösen nyáron onnan ered, hogy a gyermekek gyufával játszanak. Miért játszik a gyermek gyulával ? Mert a szülője otthagyja heverni a csomag gyufát, hiszen az értéket nem képvisel, egy vagy két krajcár az ára, hát bánja is ő azt, hogy abból egy szál fogy el vagy harminc szál. Heverni hagyta tehát a gyufát, a gyermek játszott a gyufával, felgyújtotta a szalmát és az egész falu leégett. Hogy drága lett a gyufa, a szülő elzárta azt, a gyermek nem tudott gyújtogatni, ezért lett kevesebb a tüzeset. A gyufa megadóztatását tehát nagyon melegen ajánlom a pénzügyminister ur becses figyelmébe. Ott legalább tud egy Ids pénzt is kaparintani és mindjárt két legyet üt agyon egy csapásra, mert ugyanakkor a tűzrendészetnek is óriási szolgálatot tesz, a közönség pedig nem szenved kárt, ha mindjárt egy koronát fizet is egy csomag gyufáért, abban elég szál gyufa van, azzal aztán takarékoskodik és nem hagyja heverni a gyufát. Huber János: Legyen állami monopólium! Gr. Széchenyi Viktor: T. Nemzetgyűlés! Vasutaink és a posta, amely valamikor a magyar nemzetnek büszkesége volt, a háború alatt rendkivül lerongyolódtak, leromlottak. Azt hiszem, gondolkodó ember nem is kívánhatja, hogy a román rablások után és mindazok után, amik történtek, ez egy-kettőre helyreálljon. Vannak azonban bizonyos dolgok, t. Nemzetgyűlés, amelyeket a legnagyobb türelem és legnagyobb belátás után sem lehet tovább tűrni. Ilyen, nézetem szerint, a levélforgalomnak lehetetlen lassúsága. Csak egy példát hozok fel. Székesfehérvár és Budapest között átlag nyolc napig megy a levél. Ugyanakkor Münchenből Székesfehérvárra hat nap alatt érkezik. Mind a két várossal szoros levelezésben vagyok, tehát megvannak a tapasztalataim. Utánajártam a dolognak, hogy mi lehet ennek az oka. A következő érdekes dologra jöttem rá. Székesfehérváron még mindig működik a katonai cenzúra. Hogy ez helyénvaló-e vagy nem, szükséges-e vagy nem, azt nem akarom vitatni, nem tudom megítélni, ezt csak magasabb szempontokból tudják megítélni. Azonban a katonai cenzorok a cenzúrát ugy gyakorolják, hogy naponként csak 2—3 órát járnak be a hivatalba, ugy hogy a levelek garmadában hevernek és 8 napig tart, mig rájuk kerül a sor. Bátor vagyok ezt az igen tisztélt kereskedelemügyi minister urnák a figyelmébe ajánlani. Nem tudom, fogja-e olvasni, hogy ezt a figyelmébe ajánlottam, de remélem, hogy itt erélyesen lép fel és kérem, hogy próbálja megszüntetni ezt a tényleg lehetetlen állapotot. Ugyanekkor a kereskedelemügyi minister urnák nagybecsű figyelmét felhívni óhajtanám még a törvényhatósági és állami utaknak rendkívül rossz állapotára. (Helyeslés.) Méltóztatnak tudni, hogy az utolsó hat esztendőben ezek fedőanyagot nem kaptak, denikve olyan állapotban vannak, hogy ha bejönnek az őszi esőzések, akkor a forgalom odakint teljesen meg fog állani, amit elsősorban a városok közélelmezése nagyon sajnosán meg fog érezni. Bátor vagyok ezt is különös jóindulatába ajánlani a kereskedelemügyi minister urnák. (Helyeslés.) Igen tisztelt Nemzetgyűlés ! A lezajlott választások, én belőlem legalább, azt a meggyőződést váltották ki, hogy azt a végleges választási törvényt mentül előbb meg kell csinálni és ebből az alkalomból alapos revízió alá veil venni (Felkiáltások : A nők választójogát !) a most törvényesített rendeletet, amelynek alapján a legutóbbi választás történt. (Halljuk ! Halljuk !) Nézetem szerint a lehető legszélesebb demokratikus alapot meg kell tartam, de meg kell találni valahogyan a helyes módját annak, hogy olyan embereket és egyéneket, akiknek abszolúte semmi veszteni valójuk nincsen, másrészről pedig, akiknek intelligenciájuk olyan alacsony, hogy nem tudják megérteni, miről van tulaj donképen szó, hogy ilyeneket az ország dolgába beleszólni ne engedjünk. Rassay Károly : Szóval cenzust hozzunk be ! Gr. Széchenyi Viktor: A nemzeti hadsereg szépen kezd fejlődni, de még a kezdet nehézségeivel küzd. (ügy van I) Szervezünk valamit bizonyos alapon, amelyről nem tudjuk, hogy két-három hónap múlva a békeszeződés az egész alapot nem fogja-e felfordítani. De ettől eltekintve óriási nehézségei vannak a szervezésnek bizonyos belső csoportoknak az egymással szembe való helyezkedése folytán. A honvéd tisztikar panaszkodik, hogy mindenütt a közösök jutnak előtérbe. Ha közössel beszél az ember, épugy panaszkodik, hogy mindenütt a honvédek jutnak előbbre. A vezérkar váltig azt emlegeti, hogy ő mellőzve érzi magát, mert a csapattisztek jutnak most mindenütt előtérbe. A csapattisztek ugyanezt mondják a vezérkari tisztekről. T. Nemzetgyűlés ! En öreg katona vagyok, tizenöt esztendőn át szolgáltam ténylegesen, az osztrák ármádiát meglehetősen ismerem