Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-34

208 A Nemzetgyűlés 34. ülése 1920. évi április hő 24-én, szombaton. Ugyanakkor egyes lapok megengedték maguknak még a felekezeti türelmetlenséget is, bevitték abba a vallási életet is. Élénken emlékszem arra, hogy mikor 1917 őszén az akkori igazságügyminister, Vázsonyi Vilmos, elment hosszunapon a zsinagógába és ott imádkozott, mint ahogy egy hithű zsidóhoz illik is, hogy megtartsa szent napját, akkor a sajtó egy része óriási lelkesedéssel üdvözölte ezt a nagyszerű cselekedetet, de ugyanez a sajtó megtámadta Apponyi Albertet, kalksburgi jezsuitanövendéknek, zengő szőrosuhának nevezte, mert vallásos és mert buzgón letérdelt imádkozni. (Igaz ! Ugy van ! Zajos helyeslés.) A türelmetlenség megvolt a háború előtt, de csodálatosképen nem bennünk, hanem épen a zsidókban. Mi történt a háború alatt ? A háború alatt egy kissé megváltozott ez a helyzet. Nem azt akarom mondani, hogy a zsidóság nem vette ki részét a háborúból, (Felkiáltások : Pedig ugy van ! Mozgás.) de bizonyos tényeket akarok leszögezni. (Egy hang balfelóí : Nem vette ki részét !) Láttam igen derék, becsületes tartalékos zsidó tiszteket. (Zaj.) Talán legszebb példája az én ezredemben történt. Egy szegény budapesti zsidó hadnagy csinálta meg 1916 június 4-én a Brusszilov-ofíenzivák alkalmával, amikor már betörtek egy állásnál és az ő betongéppuskaállását már el is hagyták az oroszok, ő egymagára maradva, megfordította a géppuskát és hátulról lőtte az oroszokat, mindaddig, mig ezek visszamenve, fel nem koncolták. (Egy hang jobb felől: Ki volt ez a tiszt ?) Mangold Károly volt szegény. Zsidó tartalékos hadnagy. De valamint erre, ugy arra is rá kell mutatnom, hogy nekem soha zsidó közlegényem nem volt a harctéren. (Felkiáltások jobbfelöl : Milyen sarzsik voltak ?) Vagy Rechnungsunteroffizierek, vagy küldöncök, vagy odahaza maradtak a kádernél, de legalább is altisztek voltak. Itt szintén ugy vagyunk, hogy vannak igen nagy hibák és kevesebb számban erények. De nem lehet csak a hibákat, vagy csak az erényeket nézni, hanem a hibákat és az erényeket együtt. Tény az, hogy az általános nemzeti megítélése a háború alatt a zsidóságnak az volt és ez alól talán egyikünk sem tudta magát kiszabadítani, hogy igenis a véráldozatból nem vették ki oly nagymértékben a részüket, mint ahogy mi kivettük, viszont a vagyonszerzésben tagadhatatlanul megelőztek bennünket. (Igaz ! ügy van !) Tehát nem csodálkozhatunk, ha egy bizonyos, nem antiszemitizmus, de kissé tartózkodó hangulat alakult ki a zsidósággal szemben. Nem csodálkozhatunk, hogy bizonyos igazságos intézkedéseket várunk és pedig nem hepp-heppezésekben, hanem intézményekben. En a numerus clausustól sem zárkóznám el, ha az célravezetőnek bizonyulna. Ép ugy, mint a szabadkereskedelemmel nem fér meg a védvám, ép ugy az általános polgári szabadsággal sem fér meg a numerus clausus ; de ha a védővámra szüksége van az ország kezdő kisiparának, hogy a külföldi beözönléseket meggátolja és ezt az ipart talpraállitsa, ép ugy szükség lehet és azt hiszem, ma szükség is van a numerus claususra, hogy az eddig a keresztények részéről, a magyar faj részéről elhanyagolt pályákra nagyobb mértékben tudjuk rászoktatni, ráédesgetni a keresztény magyar fiatalságot. Nem tartom ezt a numerus clausust sokáig fentartandónak, de egy bizonyos ideig feltétlenül, amig megfelelő számban el tud helyezkedni a magyar keresztény fiatalság ezeken a pályákon. Azt hiszem, maguk a jóérzésű zsidók is megriadnak attól a túlérvényesüléstől, amely a legerősebb reakciót váltja ki, ugy hogy már antiszemitáskodásba csap át. Taszler Béla : Nem ismeri a Talmudot ! Wagner Károly : Igaza van Taszler képviselő urnák, nem ismerem a Talmudot, mert jogász vagyok és nem bócher. A kenyérkereső pályákra való özönlését a magyarságnak minden áron elő kell segiteni ; és ha a kereskedelmi és bizonyos értelmiségi pályáknál másként nem megy, bizonyos megszoritásokkal. Ezeknek a megszorításoknak azonban nem szabad a már szerzett jogokat sérteniök. Nem jelentheti ez azt, hogy a már beiratkozott és nem tudom, hány vizsgát tett egyetemi hallgatókat ne engedjük tovább vizsgázni. Tessék már a középiskoláknál, az egyetemeknek már az első évfolyamán behozni a numerus clausust és tessék bizonyos, nem bánom, kivételes rendszabályokkal a kereskedelmi pályára szoktatni rá a keresztény magyar ifjúságot. . Ennyiben áll az én zsidóellenes, vagy zsidó melletti politikám és én azt hiszem, hogy ha ezt intézményesen és becsületesen keresztülvisszük, az a Ház minden oldalának és az ország minden rétegének legtökéletesebb és legnagyobb megelégedésére fog szolgáim és nem haragudhatnak majd a jóérzésű, magyar szivü zsidók sem miatta, mert ők is meg akarnak ezektől a fölösleges ballasztoktól szabadulni, hogy talán mások bűne miatt eljátszott és elvesztett poziciójukat némileg vissza tudják hódi tani. Az utolsó, amiről igen röviden szólni akarok, a pártoknak az együttműködése. (Halljuk ! Halljuk !) Nem vagyok a fúziónak sem barátja, sem ellensége, de minden erőltetett egységnek ellensége vagyok, mert az megbosszulja magát. Nem tudom elképzelni azt, hogy mi, akiket egy cél hozott ide, e szerencsétlen ország újjáépítésének a célja, ne tudnánk minden egyes kérdésben megegyezni akkor is, ha nem vagyunk egy pártban. Nem tesznek a nemzeti ügynek jó szolgálatot azok, akik kiforsziroznak bizonyos ellenségeskedést a pártok között épen az ilyen erőltetett fuziókisérlettel. Mert ugyebár az, hogy nem egészen népszerű emberek foglalkoznak a fúzió kérdésével, mélyreható ellenhatást vált ki és megtörténnek itt azok az egymásnak való átkiabálások, amelyek a Nemzetgyűlésen ugyan baráti szeretettel intéződnek el, de amikor kijutnak a külföldi sajtóba, azt a látszatot keltik, hogy ezen a Nemzetgyűlésen mást nem csinálnak, mint egymást támadják, egymással civakodnak és veszekesznek. Egy levélrészletet akarok itt felolvasni. Egy