Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-34

A Nemzetgyűlés 34. ülése 1920. évi április hó 24-én, szombaton. 209 szerencsétlen nagybátyám, aki Nyitrán piarista igazgató, irja (olvassa) : »Külföldi lapok érkeztek hozzánk és ha elolvassuk azokat, közel állunk a megbolonduláshoz. A külföldi lapok szerint — úgymond — ti csak Civakodtok, veszekedtek, egymás ellen áskálódtok és árulkodtok, heccelődtök, ki akarjátok teriteni egymást, pedig már ki van térit ve mindannyiunk édes anyja, a magyar haza.« Lelkemben megrázott ez a levél és ha engem ebben a Házban talán el is ragadott valamikor a temperamentumom, ebből a levélből erős megleckéztetést érzek magamra nézve és Ígérem, hogy soha többé ilyenre ragadtatni magamat nem fogom, mert mikor egy célért állunk egymással szemben, előttem mindig az a nagy ravatal tűnik fel : kiterített szegény hazánk ! Én azt hiszem, hogy egymásnak test vérkezet nyújtva, akár egy pártban, akár nem, ennek a tetszhalottnak a feltámasztásán együtt fogunk dolgozni a tisztességes, megértő polgári munka jegyében. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik ? Szabóky Jenő jegyző: Somogyi István! Somogyi István : T. Nemzetgyűlés S Az indemnitási vita tartalma alatt annyi eszme került felszínre és annyi terv vettetett már fel, hogy ha annak csak a fele megvalósulhatna ebben az országban rövid idő alatt, akkor csak mint rossz álomra gondolhatnánk vissza az elmúlt esztendők sanyaruságaira. Mi, a vita utolsó szónokai ugy érezzük magunkat, mint az a vendég, aki későn érkezik egy dúsan teritett asztalhoz és már csak a morzsák jutnak neki. Ha beszélünk még, ezt abban a meggyőződésben tesszük, hátha lesz egy terv vagy egy gondolat beszédünkben, amelynek megvalósításával egy-egy kicsike kis téglát viszünk ahhoz a nagy épülethez, amelynek a neve : a jövendő Magyarország. Ez a gondolat, ez a terv méginditója lehet annak a munkának és megteremtője lehet ennek a boldogságnak, amelyet a haragvó Isten keze évekkel ezelőtt kiütött már ebből az országból. Az indemnitási vita egyszersmind cáfolata is annak a vádnak, hogy ez a Nemzetgyűlés nem akar, vagy nem tud vagy nem mer dolgozni. Ott, ahol a nemzet életét a legeminensebben érintő törvényjavaslatot ilyen részletességgé] vitatnak meg, mindenről lehet beszélni, csak arról nem, hogy nincsen munkakedv, csak arról nem, hogy a Nemzetgyűlés tagjai nem igyekeznek becsületsen teljesíteni azon kötelezettségüket, amelyet választóikkal szemben vállaltak. Ugyancsak az indemnitási vita tanúsága annak, hogy a Nemzetgyűlés tagjai nem önös érdekeket szolgálnak, hanem a hazának, a nemzetnek nagy ügyét nézik mindenkoron. Mutatja ezt az, hogy azoknak az embereknek és társaságoknak, akik azt hitték, hogy a keresztény kurzus minél hamarébb meg fog dőlni, akik azt gondolták, hogy a szemük láttára fogjuk mi egymást rövid időn belül megenni a parlament porondján, ezeknek a reményei nem váltak be ; mert igenis mi egymást megértve, egymást tisztelve dolgozunk ebben a parlamentben s nincsenek itt személyeskedések. NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ. 1920-1921. - II. KÖTET S az a gyermekbetegség, amely az első időben elfogott bennünket, az is azt bizonyítja, hogy igenis mi nem egymás ellen dolgoztunk és nem egymást igyekeztünk lebecsülni, hanem előttünk csak egy cél lebegett : ki tudja tisztességesebben, hívebben szolgáim ennek a nemzetnek a szent ügyét. Épen azért az én szerény véleményem szerint roppant rossz szolgálatot tesz a keresztény irányzat ügyének az, aki akár benn ebben a Házban, akár künn azt hangoztatja, hogy a keresztény kurzus eddig nem csinált semmit, hogy eddig nem is akart csinálni semmit ; roppant rossz szolgálatot tesznek épen azok, akik a keresztény kurzus hatékonyabbá tételéért igyekeznek bizonyos frakciókba tömörülni és azzal vádolni bennünket, hogy mi talán engedtünk valamit abból a hévből, engedtünk valamit azon Ígéretekből, amelyekkel mi ebbe a parlamentbe bekerültünk. Friedrich István t. képviselőtársam azt mondotta egyik beszédében, midőn párhuzamot vont a mostani nemzetgyűlés és az 1848-iki országgyűlés munkája között (olvassa) : »1848-ban az országgyűlés március 17-től április 11-ig huszonnégy alapvető törvényt hozott. A választói jogot akkor a kerületek beosztásával együtt egy éjjel szavazta meg az országgyűlés ; Deák Ferenc indítványára az ősiségről szóló törvény megszüntetését, az uj földbirtokreformot három óra alatt szavazta meg az országgyűlés.« Én mindezt elhiszem. Azonban Friedrich István t. képviselőtársam elfelejti azt, hogy 1848-ban más volt a helyzet, mint ma ; elfejti azt, hogy akkor egy békében és jólétben élő ország erősebb, evolúciós mozgalmáról volt szó, ma pedig egy testben-lélekben kifáradt, nélkülözésekben teljesen elernyedt, lerongyolódott, a forradalmak által lelkiekben is teljesen tönkretett nemzetnek uj alapokra fektetéséről van szó, amikor elölről kell mindent kezdenünk. Ha mi azt a célt el akarjuk érni, amelynek eléréséért küldettünk be ide, vagyis a keresztény Magyarország megteremtését, (Igaz ! Ugy van I) akkor sohasem volna szabad ilyen módon beállítani a Nemzetgyűlésnek munkálkodását, különösen azoknak nem, akiknek a neve fogalom ebben a nemzetben, különösen azoknak nem, akik tudják, akiknek tudniok kell azt, hogy nem vagyunk képesek, különösen nem vagyunk képesek két hónap alatt többet csinálni, mint amit mi már megcsináltunk. ötven esztendőnek tervszerű és — valljuk be — nagyon ügyes és okos munkájával egy nem keresztény irányzat miazmái fertőzték meg ennek a nemzetnek minden zugát. Ezt érezzük minden téren, nagy vonatkozásokban, nagy dolgokban épen ugy, mint a legparányibb detailkérdésekben. Ezt kiirtani két hónap alatt képtelenség. Mert igenis Kun Bélának és a Tanácsköztársaságnak is az volt a legnagyobb tévedése, hogy az emberi agyak munkájával évszázadokon át kiépített úgynevezett kapitalista társadalmi rendet 24 vagy 48 óra alatt vagy esetleg hetek alatt akarták tönkretenni 27