Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-33

Î&0 A.Nemzetgyűlés 33. ülése 1920. évi április hó 23-án, pénteken. lyen tisztelt pénzügyminister ur azt mondhatja erre, amit magam is belátok, hogy a termelésnél jobban meg lehet fogni a bort, -mint a kereskedelemben, azonban mégis módot kell találnunk arra, hogy a kereskedelemben is megfoghassuk azt. Több részletkérdésbe nem kívánok bocsátkozni az indemnitás tárgyalása alkalmával, de, méltóztassanak megengedni, hogy ha mindazok megvalósulnának, amelyeket az előttem felszólalt t. képviselőtársaim mondottak, akkor igazán készen lenne a magyar mennyország, a magyar paradicsom, amelyben minden magyar boldognak érezhetné magát. Hiszen a terveknek, a gondolatoknak, az építeni akaró energiának oly halmazát dobtuk bele a vitába a parlament színe előtt, hogy ha ezeket mind valóra váltjuk, ha ezek mind testet öltenek, akkor Magyarország meg lesz váltva mindattól a bajtól, szenvedéstől, amellyel a háború és a kettős forradalom sújtotta. Néhány irányeszmére szeretnék itt rámutatni. Tudom, hogy a t. kormány nehéz helyzetben van, mert az elégedetleneknek nagy tömegét kell kormányoznia, mint ahogy Friedrich t. képviselőtársam mondotta, mig mi itt a fúzióról gondolkodunk, addig az elégedetlenek kinn fuzionáltak. Ez szomorú valóság, de a viszonyokban leli magyarázatát. Négy évi háború, annak szenvedése, könye, fájdalma, a két forradalom gyalázata, a nemzet minden rétegét elkeserítette, a szenvedést a non plus ultráig vitte. Nincs ennek a nemzetnek egy tagja sem, nincs egy osztálya sem, amely idegzetét rendben találná. Egy cseppet sem csodálkozhatunk tehát azon, ha bizonyos ideges várakozással, azzal a magyaros fohásszal tekint a kormány felé : Adj Uram Teremtőm, de mindjárt. Ez jellemezte a magyart mindig és ez a mi hibánk. De az elégedetlenség további fenmaradása a nemzet katasztrófájához vezetne. Nekünk szent kötelességünk megvalósítani mindazokat az intézményeket, mindazokat a reformokat, amelyek az elégedetlenséget lej ebb szállítják ; nekünk részt kell vennünk mindabban a nemzetmentő munkában, amelyek az elégedetlenséget lelohasztják. Nem szabad kitérnünk a legnehezebb, a legsúlyosabb reformtörekvések elől sem. Nekünk a romokat kell az útból eltakarítanunk, mert építeni akarunk. Lehet, hogy a romok között igen sok oly értékes dolog van, amelyhez ugy ragaszkodnak egyesek, mint ahogy az a volhyniai szegény asszony ragaszkodott az ő rommá lőtt házának a küszöbéhez, ajtófélfájához. Vannak, akik a romokhoz körmük szakadtáig akarnak ragaszkodni, de nekünk el kell végezni az eltakarítás munkáját és bármily szentek legyenek is azok a romok, mivel romokká váltak, el kell az útból távolítani. Nagyon nehéz a kormány helyzete, mert elégedetlen népnek ideális vezetője nem lehet. Bármilyen energiával, bármilyen tervvel, bármilyen lelkesültséggel és bármilyen kvalitással álljon is egy kormány a mai nehéz időkben és viszonyok között az ország előtt, az elégedetlenséget kielégíteni teljes mértékben soha sem fogja. De minekünk, akik a nemzetet képviseljük, tudatában kell lennünk annak a nagy gondolatnak, hegy ha lerongyolódtunk is, ha az csztalyok tönkrementek is, ha a legnagyobb nyomorban vannak is azok, akik az országban a vezető szerepre vannak hivatva : a tisztviselők, — még jobban lerongyolódott és még nehezebb helyzetben van a mi édesanyánk : a magyar haza. Ennek a lerongyol ódását, ennek a pusztulását tekintetbe véve, nekünk inkább ajkunkat összeszorítva a legnagyobb türelemmel kell várni, hogy lassú, de határozott munkával menjünk előre, nem pedig Macedóniai Sándornak módjára kardcsapással kettévágni a gordiusi csomót, mert próbálták azt már Károlyiék, próbálták Kunfiék és a helyzet még nyomorultabb, még szomorúbb lett. Nagyon veszedelmes volna, ha most, amikor Károlyi még ott kint ólálkodik az ország határain kívül és amikor a nemzetben és a nemzetgyűlési képviselőkben még nem volt meg az a határozott akarat, hogy ezt a leghaszontalanabb és leghitványabb magyart száműzze és egész vagyonát elkobozza . . . Usetty Ferenc : Minél előbb ! Nagy János : . . . minél előbb elkobozza, de nekünk tudatában kell lenni annak a másik nagy gondolatnak, hogy amely nemzet a maga bűnöseit nem tudja megbüntetni, az halálra méltó. Usetty Ferenc : Igaza van 1 • Nagy János: De, t. Nemzetgyűlés, a józan eszünket kell elővenni, ha elégedetlenségről van szó. Mert ahogy egy zsidó Pogány az elégedetlenek élére állt és az országot katasztrófába vezette, Isten ments, hogy most egy keresztény Pogány álljon az elégedetlenek élére és újból katasztrófába vezesse a nemzetet és talán sirj ába j usson a magyar haza. Nehéz a kormány helyzete másodsorban azért is, mert erőt vett rajtunk az a politikai betegség, amely a magyart mindig jellemezte. Ha végigtekintjük a magyar politikai életet, a magyar politika mindig egy nagy, sarkalatos hibában leiedzett, az alkotmányosság visszaállításától kezdve egészen napjainkig, még pedig az, hogy a politikai életben mindig a pártérdek, a pártszempont állott előtérben és mindig személyek állottak a homloktérben. Szomorúan kell konstatálnunk, hogy az ország igen sok bajt és szenvedést sokszor a személyek közötti harcoknak és tülekedéseknek köszönhet. A magyar nemzetnek ez a politikai hibája eredményezte azt, hogy egy stabil párt, egy egységes párt sohasem tudott a magyar politikai életben kialakulni. Ha végigtekintjük 1867-től a politikai életet, méltóztassék csak összeszámolni azokat a pártokat, melyek ez alatt a rövid negyven esztendő alatt a magyar politika terén felvetődtek. Ugyanazok a pártok, amelyek bizonyos programmal .indultak meg, kénytelenek voltak egy vagy két évtized múlva uj zászlót bontani, a régi kopottat uj nevekkel, uj színnel átfesteni, mert a pártharcokban, a pártküzdelmekben a pártok lejárták