Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-33

A Nemzetgyűlés 33. ülése 1.920. évi április hó 23-án, pénteken. 191 magukat, vagy pedig maga a nép unta meg a pártokat. A legnagyobb hiba e tekintetben az volt, hogy nem volt egységes vezérlő gondolata a magyar nemzetnek, amelyben e hazának minden fia össze tudott volna fogni és az országot a boldogulás útjára tudta volna terelni. De ez nem volt csoda a múltban, mert a múltban Ausztriához voltunk láncolva és Ausztria érdekeiért hazug politikát kellett folytatnia Magyarorszángak. Felülről csinálták a politikát és nem a nép lelkéből, nem a nemzet egyéniségéből fakadt az ki, ezért nem csoda, hogy politikai pártharcokban, pártérdekekben és személyi harcokban, bálványok körüli táncokban, kabalisztikus számok, 48 és 67 körüli táncokban telt le az egész politikai élet. De mcst, amikor a magyar nemzet visszakapta önrendelkezési jogát, amikor a magyar nemzet megnyilatkozott ugy, hogy keresztény, magyar nemzet akar lenni és gazdasági alapra akarja helyezni egész politikáját, akkor nem tudom belátni, hogy mi akadályozza meg azt, hogy ezen egészséges gondolat és elv mellett mindazok, akik előtt most csak az az egy szent cél lebeg, hogy a nemzetet újra felépítsük, talpraállitsuk, erőssé és hatalmassá tegyük, egy hatalmas, erős kormányzópártot alakítsanak. Hiszen nincs különbség közöttünk a prcgramm tekintetében. Mi, a keresztény nemzeti egyesülés pártja, világnézeti alapon állunk, s a gazdasági alap lesz az az alapépítmény, amelyre az ország jövőjét felépitjük. A kisgazdapárt ugyanezen az alapon áll. Együtt, kézt kézbe fogva akarjuk ezt a nemzetet jobb sorsra juttatni. De eddig nem igen láttuk, mennyi gyengeséget árultunk el : azt kerestük, hogy melyik párt milyen többséggel szerepel, hogy egyik vagy másik ministerium kié lesz s milyen ellenőrt állitunk melléje az államtitkár személyében. Lehet-e igy határozott irányban vezetni az ország szekerét ? Lehet-e kormányoznia annak a kocsisnak, akinek a kezében a gyeplőt százan is fogják s az egyik ide, a másik oda rángatja, s ha az egyik erre akar menni, a másik nem engedi ? (Igaz ! Ugy van !) Nehéz körülmények között egy irtózatos nagy felelősség nehezedik mindnyájunkra. (Igaz! ügy van!) Az angoloknak igazuk volt mindig. Lord Churchill azt mondotta 1914-ben, amikor a háború megindult, hogy a háború 1918-ig fog tartani. Mi nem hittük. Azt mondottuk, hogy a mai technika mellett lehetetlen, hogy egypár hónapnál tovább húzódjék. Es neki volt igaza. Most Lloyd George azt mondotta, hogy Európának legkritikusabb korszaka 1920 nyarán fog letelni. Ebben a kritikus korszakban nekünk, az egész magyar nemzetnek és különösen képviselőinek oly egységeseknek, erőseknek, határozottaknak kell lennünk, hogy rajtunk megtörjön nemcsak a Göndöröknek, a Károlyiaknak, az itthon áskálódóknak minden aknamunkája, hanem még a pokol kapuja is. (Helyeslés.) Az a vezércsillag, amely a magyar nemzetet uj életre keltette, látomásában ott tündöklött Széchenyi Istvánnak, a legnagyobb magyarnak szemei előtt is. Az ő lelke látta már azt. írj a egyik munkájában: »A keresztény vallás zavartalan forrásától megtisztult erkölcsi jó az •egyedül egészséges és a leghosszabb időt ígérő alapja nemzeti létünknek. Hazánk akkor lesz diső, ha ezen tisztult forráson megszentelt eszmék fogják éltetni földjeinket, melyre magunkat ösztönözni ugy volna kötelességünk, mint Darius pohárnoka minden reggel tévé komoly figyelemmel : Király, emlékezzél a görögökről, mi emlékezzünk nemzetünkről !« Ez a keresztény és nemzeti gondolat lebegett Széchenyinek lelke előtt, amikcr azt a jós szót világgá röpítette, amellyel a magyarban jövőjének energiáit fakasztotta ki, hogy : »Magyarország nem volt, hanem lesz !« Ha ehhez az alaphoz tért volna vissza a nemzet s ezen jósszavakat ragadta volna meg, akkor most nem állanánk itt összetörten, megcsonkítva, szegényen és lerongyolódottan, hanem igenis Magyarország nagy volna. Azért is kell nekünk ehhez a nagy gondolathoz, ehhez a keresztény nemzeti gondolathoz ragaszkodnunk, mert a múltban, 30 esztendő lefolyása alatt, nem volt ennek a nemzetnek drágább és szentebb kincse, amelyet annyira legyaláztak volna, amelyet oly mélyen aláástak volna, annyira elporhanyósitottak volna, mint a kereszténység és a nemzeti eszme. T. Nemzetgyűlés ! H a meg méltóztatnak engedni, egyes szemelvényeket akarok ennek bizcnyitására felolvasni, nem Kun Béláék, nem Szamuelly Tiborék tollából, hanem olyan orgánumoknak és olyan intézményeknek a megnyilatkozásaiból lestem el ezeket a szavakat, amelyek ma saj aálják talán, hogy az ország ilyen nehéz és súlyos helyzetbe jutott. így a keresztény szellem alá akna zásénak bizonyítására összeszedhetném az u. n. liberális lapokat, az álliberális lapokat, szemelvényeket olvashatnék fel belőlük, de csak egy-kettőt akarok felemlíteni, eklatáns példákat, hogy mennyire igazam van. ! Az »Egyenlőség« c. lap, mely tudjuk, kiknek az orgánuma, (Felkiáltások a haloldalon : Nagyon is !) 1911 április 29-iki számában ezt irja (olvassa) : »Az egyház mindig ugy tett, mintha a leghazafiasabb s legerkölcsösebb volna, holott természeténél fogva hazafiatlan és erkölcstelen volt mindig.« (Felkiáltások a baloldalon : Melyik egyház ?) Azt nem mondja. Március 4-iki számában pedig (olvassa) : »A Mária-gyülekezetek férget raknak a népiélekre és méreggel oltják be a magyar gyermekeket, alighogy az orvosok himlővel beoltották. A közvélemény egészséges irányát kicserélik, félrevezetett, elbutitctt, saját gazdasági céljaitól megtévesztett, ferde gondolkozású ifjúságot nevelnek. Csak hadd működjenek a Mária-gyülekezetek, majd elérkezik Magyarországon is az idő, amikor a klerikálizmus nyakán olyant csavarunk, mint odaát a Pireneusok hegyei alatt, vagy még annál is közelebb, Franciaországban tették.«