Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-33

186 A Nemzetgyűlés 33. ülése 1920. évi április hó 23-án, pénteken. lehetséges volna, akkor sem tudná ezt teljesíteni, mert köztudomású, hogy nálunk a falu népének egészsége egyáltalán nem olyan, amilyen kivánatcs volna. (Igaz ! Ugy van I) Azok a gyászkeretes plakátok, amelyek mcst közadakozá ra hivnak fel mindenkit, azok százezer tuberkulózisban elpusztult és egy millió tuberkulózisban szenvedő emberről tudnak. Ezeket a rettenetes számokat maga a várcs nem adhatja ki, ezeket a falu is szolgáltatja. Minthogy a falu is bent van ebben a szomorú statisztikában, honnan tudná azt az erőpótlást eszközölni, amelyre természetszerűleg hivatva volna. Ezzel a kérdéssel azonban nem akarok behatóbban foglalkozni, mert ennek megoldása nagyarányú kalturmunkát és óriási pénzbefektetéseket igényel, melyekre ma pillanatnyilag képtelenek vagyunk. Most csak azokkal a kérdésekkel szeretnék foglalkozni, amelyeknek megoldásához a legsürgősebben hozzá kell és hozzá is lehet kezdeni. (Halijuk ! Halljuk !) A gazdaságilag független nők helyzetét szintén nem kell érintenem, hiszen azoknak megfelelőek a körülményeik. A középosztály női azonban krizis előtt állanak, egymásután keiülnek szintén abba a sorba bele a középosztály családjai, melyek eddig csak a segélyre szorultak létszámát adták ki. Ha igy \an, akkor hovatovább az a 12%, melyet a középosztály gyermekeinek halandósága tüntet fel, rohamosan fel fog emelkedni a többiek közé. (Ugy van ! Ugyvan! balfelől.) Ha tehát most egészen tisztán gyakorlati kérdésnek tekintem ezt és azt mondom, hogy lehetetlen nekünk a középosztály gazdasági felsegitését a fizetéseknek a végtelenbe való fokozásával megoldani, mert csak követelni és követelni, mikcr tudjuk, hogy nincs miből, nem lehet, akkor azt mondom, hogy a kormánynak a legsürgősebben meg kellene ragadni minden eszközt, amely minket ezen rettenetes összeomlás elől más módon megóv, mert hiszen mi azt mindnyájan tudjuk, hogy ha egy nemzetnek a derékteste, vagyis a középosztály megroppan, hogy az a nemzetre nézve mit jelent. Talán látszólag nagyon csekély és j elentéktelen eszköz az, amelyre gondolok, jelenleg azonban nem látnék más megoldást, mint egészen tervszerűen a középosztály anyagi gondok között fuldokló asszonyai számára háziipart bevezetni, ugy ahogy azt eddig a falun tettük, és pedig a külföldre való exportálással kapcsolatban és a nyersanyagoknak a külföldről váló behozatalára alapitya. Mikor a multakban ilyen kéréssel fordultunk a kereskedelemügyi ministerhez, ő azt felelte : nyersanyagom nők számára nincs, férfiak számára van földmunkám. Ezzel pontot tett utána. Mi nagyon reméljük, hogy habár nyersanyaga valószinüleg a jelenlegi minister urnák sincs, ennek megállapítása után nem fog pontot tenni, (Mozgás.) hanem minden eszközzel rajta lesz, hogy a nyersanyag elő is teremtessék. Hogyha az ipari munkásnők helyzetét nézem, ott rettenetes eredményre jutunk. (Halljuk! Halljuk !) A népj óléi minister urnák szives támogatásával, sikerült egyes statistikai adatokat a mostani helyzetről kapnom. Leszek bátor felolvasni csak egy dohánygyárban a munkásnők gyermekeire vonatkozó statistikai kimutatásokat. Ezek szerint az ott dolgozó munkásnők gyermekei közül négy éven alul meghalt 3617 százalék, négy éven felül 68%, koraszülött l90%, elvetélés 8-15%, beteges a megmaradt gyei mekek közül 20 "28%, összesen tehát elvész a nemzet számára 72'59%, marad egészséges gyermek pusztán 27 "41 százalék. Ez egy olyan, rettenetes tény, amely nemcsak a dohánygyárakban, hanem többé-kevésbé az összes gyáripari üzemekben mutatkozik, amely elől nem térhetünk ki, és ezért a legsürgősebben szükségesnek tartanám főképen az ártalmas üzemekben és különösen a nőket foglalkoztató gyárakban, félnapos váltóüzem meghonosítását. Figyelmet érdemel e tekintetben Korányi Saroltának a család biztosításra vonatkozó tervezete, amelyen jelenleg hozzáértő szakférfiak dolgoznak. Addig is azonban, mig ez megvalósulhat, szükségesnek tartom az anyaságnak sokkal hathatósabb védelmét, mint az eddig történt, és pedig a betegsegélyző pénztárak keretében, továbbá minden gyáriparban dolgozó munkásleány és aszszony számára évente két heti fizetéses szünetet. (Helyeslés.) Hogy pedig ezekben a rétegekben a nemzetpusztulásnak véget vessünk, elkeiülhetetlenül szükségesnek tartom i parféi ügy előnőknek minél sürgősebb .beállítását. Foglalkoznom kell itt a dajkaság kérdésével is. A kultúrának hátránya, sajnos, hogy a középosztály asszonyai az ő anyai kötelezettségeiknek kevésbé tudnak megfelelni, ami szükségessé teszi azt, hogy dajkát fogadjanak. Nekünk mindent el kellene követnünk, hogy egészségesebb testnevelés, testedzés által alkalmassá tegyük őket arra, hogy ezen kötelességeiknek nagyobb mértékben tudjanak megfelelni és épen evvel kapcsolatban a dajkaság törvényi eltörlését ajánlanám, illetve azon esetekben, ha az mégis indokolt, kötelezővé kellene tétetni azt, hogy a dajkának édes gyermeke is bevétessék ugyanazon házba, vagyis törvény utján a tej testvérséget be kell hozni. Hogy mi történik a dajkák gyermekeivel, mindnyájan tudtuk : részben az angyalcsinálókhoz kerülnek, részben az állami menhely kötelékébe jutnak. Az állami gyermekmenhely nagyon nehéz feladatok elé van állítva, különösen most, mikor akkora a túlzsúfoltság és anyaghiány. Ami talán hihetetlenül hangzik, a proletárdiktatúra alatt az állami gyermekmenhelyben a csecsemőhalandóság 90 százalékra emelkedett. (Felkiáltások balfelől : Szana Sándor J) Azt gondolom, hogy a keresztény nők mind teljesen egyetértenek abban, hogy nekünk a legsürgősebben követelnünk kell, hogy ne legyen módjában senkinek indokolatlanul, — ha gazdasági helyzete azt meg is engedné, — más gyermekétől elvásárolni az anyatejet és azt a másik gyermeket igy egyenesen a halál karjaiba kergetni. (Helyeslés és tafs.)