Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.
Ülésnapok - 1920-33
A Nemzetgyűlés 33. ülése 1920. évi április hó 23-án, pénteken. 185 lés.) Mi is szünetlenül, erőnk minden kifejtésével munkálkodjunk anyagi, erkölcsi és szellemi téren. Amint a vagyon nem mentette meg ezt az országot, — pedig mostan szörnyűködünk azon, hogy mennyi vagyonunk volt azelőtt — mert az erkölcsök megromlottak, azonképen a jövőben sem mentheti meg semmiféle üzleti szellem és üzleti készség ezt az országot. Hazánk csak ugy menthető meg és csak ugy virágozhatik fel, ha a munkához, az anyagiakhoz, az imádkozás és a becsületes jó erkölcs párosul, amely megmutatja, hogy ez a nemzet immár nemcsak anyagi és gazdasági téren, hanem erkölcsi tekintetben is rekonstruálódott. Ha igy cselekszünk és ha — amint a költő mondja — nem állunk csupán epedő kebellel hazánk romjain és e romok ormain, amelyek itt körülöttünk mindenütt meredeznek, hanem valóban hatni, alkotni és gyarapitani törekszünk, egy szivvel és lélekkel, akkor bizonyára ismét fényre derű] a haza és akkor ez az utóbbi időben olyan nagyon meggyalázott magyar név ismét szép lesz az egész világon, az összes nemzetek, még ellenségeink előtt is, méltó a maga régi nagy hiréhez. (Éljenzés.) Az indemnitási javaslatot általánosságban a magam részéről elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps. A szónokot többen üdvözlik.) Elnök : Az ülést tiz percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Soron van? Kontra Aladár jegyző: Schlachta Margit! (Halljuk ! Halljuk !) Elnök : Kérem, méltóztassék szólani. Schlachta Margit : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk! Halljuk !) Az indemnitási törvényjavaslathoz általánosságban hozzájárulok, mert bizom abban, hogy a kormány fog módot találni olyan adóferomok megvalósítására, amelyekben a félévi költségvetésben feltüntetett 2.798 millió deficitre fedezetet fog nyerni. Magukban az adóreformokban azonban ezt a kérdést nem oldhatjuk meg, csakis akkor, ha ezekkel parallel megtörténnek mindazok az intézkedések, amelyek képesitik a nemzetet arra, hogy tényleg adófizetőképes legyen. Ilyen értelemben szólok tehát az indemnitási törvényjavaslat mellett és foglalkozni kivánok női programmunknak csupán azon pontjaival, amelyek indirekt ugyan, de szoros összefüggésben vannak épen ezekkel a kérdésekkel. Kenéz Béla képviselő ur emiitette, hogy az amerikai bankárok, amikor hozzájuk az arany olyan nagy mértékben beözönlött, féltek tőle, ha az ember nélkül jön, amennyiben a munka a gazdasági termelésnek legfőbb tényezője. Mit szóljunk mi, amikor gazdasági örvények áthidalásáról van szó? Nekünk kétszeresen a legintenzivebben kell azon dolgoznunk, hogy itt legyenek a megfelelő alanyok, akik ezt az áthidalást képesek megtenni. Amikor tehát a nő életerejének védelmét a Nemzetgyűlés figyelmébe ajánlom, nem a nők szempontjából kivánok ezzel foglalkozni. Mi, keresztény nők, nem is kezeljük ezt a kérdést, mint a radikálisok, osztályharc alapján tisztán a nők szempontjából, hanem az általános érdekek szempontjából. (Helyeslés.) Mi ugy tekintjük a nő erejét, mint a nemzeti életerő forrását. Ez a kérdés eddig általában véve nem kezeltetett az általános érdek szempontjából, hanem mellékkérdésnek tekintetett. Ha a férfi gazdasági érdekei szenvednek, szenved attól a nő is, de ha a nő gazdasági ereje ki van uzsorázva és ő a gyermeket fél életerővel küldi bele az életbe, akkor ezt pótolni, ellensúlyozni, jóvátenni nem lehet. (Ugy van!) Az a kilenc hónap, amelyet az az életcsira az élet küszöbén a nőnek szive alatt tölt, az az év, amelyben a csecsemő a nőnek keblén csüng és az utánakövetkező első hét esztendő, messze kiemeli a nő helyzetének reformkérdéseit a nőkérdés keretéből és nemzeti és egyenesen gazdasági kérdéssé teszi. (Ugy van! Ugy van!) Nagyon sok ember nem roppanna meg élete derekán, ha édesanyjának gazdasági érdekei annakidején megvédettek volna. (Ugy van! Ugy van!) Mi erős férfikarokat keresünk, de erős férfikarokat csak akkor fogunk tudai az országnak biztositani, hogyha erős és egészséges anyái lesznek az országnak. (Élénk helyeslés.) A másik szempont, amelyből ugyanezzel a kérdéssel foglalkozni akarok, az, amely szerint szintén közvagyonnak tekintem a nők erejét és súlyos veszteségnek minősitem azt a rettenetes erőbefektetést, amely a nő részéről kívántatik a nemzet életfájának fentartásához, hogyha ezen erőbefektetésnek a kamathozatalát nem biztosítjuk. (Ugy van! Ugy van!) Karafiáth képviselő ur emiitette statisztikai adatai között, hogy az elhunytaknak mintegy 49%-a tiz éven aluli. Ez nagy gazdasági veszteség, mert ez a 49% ugyanannyi erőt fogyaszt a nő részéről, mint amennyit fogyasztana, ha mint életerős polgárok a beléjük fektetett erőt kamatoztathatnák is. Ha a gyermek- és csecsemőhalandóságot tekintjük, azt látjuk, hogy az anyagilag függetlenekneK gyermekei közt csak 5% a halandóság, a középosztályban 12, a munkásosztályban ellenben 30-tól fel, hihetetlen magasságig. Ha a nagyvárost általában úgyis tekintjük, mint a nemzet életfája nak lombkoronáját, mely leveleit természetszerűleg hallatja, nekünk Magyarországon ebbe belenyugodnunk nem lehet, mert a mostani körülmények között a főváros egy nyolcadrészét teszi az egész országnak, tehát az a falu, amely hivatva volna ezeket a lehulló erőket pótolni, ennél az aránytalanságnál fogva nem tudja ezt a pótlást eszközölni. (Ugy van ! Ugy van !) Annál kevésbé, mert minálunk szomorú tény, hogy a falu még az esetben is, ha meg volna az arányosság a székesfőváros népessége és az egész ország népessége között, tehát természetszerűleg ez az erőpótlás NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ. 1920-1921. - II. KÖTET. 2i:
