Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-33

182 A Nemzetgyűlés 33. ülése 1920. évi április hó 23-án, pénteken. szava, hogy : a munka az egyik dolog a világon, ami felett a sorsnak nincs hatalma. Az ilyen szolid vagyonok igenis lehetnek államientartók, azokra szükség is van, de az ilyen ebül gyűlt vagyonok ugy is ebül fognak elveszni, ami azt jelenti, hogy vagy erkölcstelen célokra fordíttatnak, — bizonyára nem közjóra, — vagy pedig kivitetnek az országból, mint ahogy ki is szöktek máris legnagyobb részben és odakinn a hazaellenes sajtó, vagy nem tudom miféle tendenciák céljára fordíttatnak. Itt vannak azután a milliókat érő, felhalmozott, az elevátorban és másutt megtalált temérdek élelmiszerek. Lehet-e a világon valami természetesebb, mint hogy ezek az élelmiszerek azoknak a szegény és nyomorult tisztviselőknek élelmezésére fordíttassanak, akik örökös szegénységi fogadalmat tettek azzal a hivatali esküvel, amit valamikor letettek, de azért mindvégig hűek maradtak ehhez a nemzethez. Mondhatom, hogy a gyökerét teljesen a földben találó földmives osztály mellett a tisztviselők maradtak az egyedüli, igazán és szinte kivétel nélkül hűséges gyermekei ennek a hazának, mintegy megmutatván azt az örök igazságot, amely szomorú, de mégis igaz, hogy rendesen a legszigorúbban kezelt és a legkérlelhetetlenebb fegyelemmel és igazsággal nevelt gyermekek, akikkel szemben nem felejtettük el bölcs Salamon mondását, hogy aki szereti gyermekét, az nem vonja meg tőle a vesszőt, azok a 1 egjobbak. Eztelj esedett be rajtuk, mert minél mostohábban bánt velük az állam, annál hűebbek és kitartóbbak maradtak hozzá. Ott vannak azután a milliószámra, millióértékben megtalált bőrök, ipari és gazdasági eszközök. Van-e ezek számára természetesebb hely a világon, mint azoknál a kisiparosoknál, akik az utóbbi években amiatt nem kaphattak nyersanyagot és eszközöket, amivel dolgozzanak, mert a felhalmozás következtében elvonták ezeket tőlük. Ezért nem volt nekik, amivel megkeressék a maguk és családjuk kenyerét, ezért nem tudtak termelni, a közönség, a nép számára. Ha ezeket most átadnák nekik, minden közvetítés kizárásával, dolgozhatnának, maguknak kenyeret kereshetnének, a nagyközönségnek pedig mérsékelt áron adhatnák az óhajtva várt ipari cikkeket. Olyan dolgok ezek, mélyen t. Nemzetgyűlés, amelyek nem egyszerű elmélkedések, haaem amelyeknek megemlitésére kényszerit engem a mai helyzet, mert az egész nemzet és a nép minden rétege napról-napra és óráról-órára várja ezeknek a háborús szerzeményeknek és a hadiszállításokból eredő nagy vagyonoknak megadóztatását. Ez nem az én találmányom, nem az én eszmém, hanem közkivánalom, amit szerintem nem volna jó oktalanul és indokolatlanul teljesítetlenül hagyni. A kereszténység, t. Nemzetgyűlés, alapjában szociális. Mindenesetre Krisztus volt a szó legnemesebb és legszentebb értelmében vett szocialista. Ezért a kereszténység alapja a szeretet, a tartalma pedig a szegényebbeknek, kisebbeknek, elhagyottaknak, kizsákmányoltaknak pártfogása és segítése. Ebből önként következik, hogy. nem barátja a nagy vagycmeltolódásoknak és szélsőségeknek. A nagy vagyoneltolódásokat és szélsőséges kilengéseket pedig mindenesetre ugy lehet a legegyszerűbben és legtermészetesebben ellensúlyozni, ha a milliós nagy vagyonokat nagy adóterhekkel sújtjuk és mindenesetre keresztény szellemű az a kívánság, mely az egyenesadók minden neménél a progreszivitást követeli. A kereszténység szociális szelleméből folyik az is, hogyha követeljük a börzének, a bankoknak s egyáltalában minden olyan jövedelemnek és vagyonnak a megadóztatását, amely meseze felette van azon létminimumon, amelynek a dolog természeténél fogva épen a szociális szempontból kifejezetten adómentesnek kell lennie. A luxusadóval szemben az adó alól fel kellene mindenesetre menteni a megélhetésre való legszükségesebb élelmiszereket, mert nem az a cél, hogy betevő falat kenyeremre adó vettessék, hanem az olyan luxus élvezeti cikkekre, amelyek nemcsak hegy feleslegesek, hanem, mivel az emberek velük túlzásba szoktak menni, erkölcsileg egyenesen károsak az államra és azt alapjában ingatják meg. Mert vagy igaz, vagy nem. hogy egy államnak talpköve a jó, a tiszta erkölcs, amely ha megdől, Róma is megdől és rabigába görnyed ; már pedig igaz, hogy a vagyon egy államot sem fenn nem taithat, sem a fenmaradáeát hosszabb időre nem biztosit hatja. Róma és a római birodalom Augustus és Tiberius alatt a műveltségnek, a gazdagságnak nagyon magas fokán állott s mégis hanyatlása ott kezdődött meg. Miért? Azért, mert erkölcsei hanyatlottak. Nem mindegy az sem, hegy micsoda eredetű vagyonok — mint mondottam — azok, amelyek egy nemzet területén belül elhelyezkednek. Mert hogyha azok a vagyonok nem tisztességes eredetűek és nem olyanok kezében vannak, akik nemcsak anyagilag, de erkölcsi világnézet tekintetében is felette állanak a tömegeknek, akkor ebből a vagyonból több átok, mint áldás származik a közre és a nemzetre. Ugyebár, a mi nemzeti szerencsétlenségünket is nem a háború okozta csupán, mert annak nyomorúságait talán már azóta ki is hevertük volna sok tekintetben, az elveszett emberi életektől eltekintve, hanem igenis okozta az, hogy megromlott a régi erkölcs, amelyet ötven, különösen pedig harminc esztendő óta szú őrölt, aminek következtében nem lehetett lassanként ráismerni arra a magyar, erőteljes törzsre, amely ezer évig tudta fentartani megingathatatlanul anyagi és erkölcsi magaslaton ezt a nemzetet. A vagyon és a gazdagság azoknak való, akik azzal bánni tudnak. Mint ahogy nem való a gyermeknek és az esztelen embernek a tüz és a kés, azonképen nem való az erkölcsileg alacsony és fejletlen eszű és szivü embernek a nagy vagyon, .mert kárt tesz vele önmagában is, és feltétlenül kárt tesz vele a társadalomnak is. Ahhoz keresztyéni, krisztusi lelkület kell, hogy megértse áz ember azt, amit a külföld nagy államaiban tapasz.