Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-33

A Nemzetgyűlés 33. ülése 1920. évi április hó 23-án, pénteken. 183 tálunk, az angoloknál, az amerikaiaknál s a germán népeknél is, meg általában ott, ahol pedig az anyagiakra való tekintet is ugyan elsősorban áll, hogy azok, akik a milliókat megszerzik, nemcsak a maguk anyagi, de szellemi felsőbbségének és keresztyén érzületének, humanizmusának is sietnek kifejezést adni azzal, hogy ezen milliókból milliókat is adnak közcélokra • az egyik egyetemet tart fenn saját költségén milliókkal, a másik kórházat tart fenn egész apparátusával és személyzetével, szóval, milliókkal. Legújabban olvashatjuk, hogy nem is milliókat, hanem százmilliókat ad egyik vagy másik jótékony célra. Az ilyen embereknek vagyonszerzése, igaz, mindig tiszteletreméltó és jogosult lehet s az ilyen embernél átlátszik az emberi lelken az, hogy csakugyan ugy fogja fel, mint a biblia, a világi jót és vagyont, hogy t. i. csak sáfárja, mintegy az Isten által megbizott 'sáfárja ezeknek a javaknak, azért, hogy velük embertársainak, a köznek, a társadalomnak javára éljen. Ezek erkölcsi jogosultságát értem ; de olyanoknál, amilyenek kezébe — fájdalom, sokszor — a legújabb időkben csúszott a tőke és a vagyon itt a magyar társadalomban, nincs kellő biztosisék arra, hogy az valamikor a nemzet javára szolgál. Itt, ahol a nagybankok a maguk évi több milliós tiszta jövedelme mellett pár ezer koronát adnak humánus és jótékogy célokra, ahol, jóllehet van elég gazdag és pénzes ember, Hollandiában, messze országokban kell az apáknak, anyáknak aggódniok a felett, hogy mit esznek itt a gyergyermekeink, hogy nem halnak-e éhen és nem ruhátlanok-e, az ilyen országnak az ilyen plutokráciája, az ilyen gazdagsága kritikán alól való. Avarffy Elek : Nem magyar ! Kovács Emil : Szomorú vigasztalás, hogy nem magyar. AvarffyElek : Nem vigasztalás, hanem tény ! Kovács Emil : Nekünk mindenesetre annak kell a főtörekvésünknek lenni, hogy a szociális szempontokat szemmel tartván, a kisembereket, a produktiv munkásokat segitsük az improduktiv elemekkel, de még a nagytőkével szemben is. E célból mindenesetre mindannyiunknak legfőbb óhajtása bizonyára pártkülönbség nélkül az, hogy a kisipar minél több pártfogást nyerjen, az állam szubvencionálja és segitse a kisiparosokat, már amikor és amivel lehet : akár nyersbőrrel, akár közmunkákkal, akár gépekkel, de denikve segitse őket. A gyáripar, a nagyipar majd meg fog élni a maga emberségéből, annyival is inkább, mert szerintem a fő irányelvnek és kritériumnak mindig annak kell lenni az állami segitésben, hogy vájjon azok, akik segitendők lesznek, a sovén magyar nemzeti gondolat szempontjából megállják-e a kritikát. Budaváry László : A keresztény kis existenciákat kell támogatni ! Kovács Emil : Ennélfogva a dolog természetéből kifolyólag az állam segítségére elsősorban legj ogosnltabbak a keresztény kis existenciák. Ami a kereskedelmet illeti, a legitim, a törvényes kereskedelem nagy áldása az emberiségnek, de époly átok az illegitim, a törvénytelen kereskedelem, amelynek — fájdalom — itt nagy burjánzása és virágzása van Magyarországon. Ugy akarják némelyek feltüntetni, mint hogyha nekünk magyaroknak nyereségnek kellene tartanunk ezt a kereskedelmet, ezeket a kereskedőket, akik saját maguknak agyán minél többet szereztek össze, de a közj ónak nagyon keveset használtak. Ez a kereskedelem többet ártott ennek a nemzetnek, mint a mit használt. Minthogy nem keresztény világnézettel telitett emberek azok, akik irányítják manapsá g nálunk a kereskedelmet, annak köszönhetjük, hogy a magyar kereskedelemnek különösen az ujabb időkben a hitele kezd meginogni és nemrégen is hallottam, hogy nagy külföldi cég igenis visszavonta hitelét a magyar kereskedelemtől. Es mindinkább gyakori lesz és mindjobban megismétlődik ez az eset, egyszerűen azért, mert azt tapasztalták, hogy a magyar kereskedelem sokszor olyanok kezében van, akik erre a nemzetre és a kereskedelemre magára nem becsületet, hanem szégyent hoznak, mert megbízhatatlanok. ( Ugy van ! bal felől.) Évekkel ezelőtt a német birodalmi gyűlésen meginterpellálta a kormányt egy képviselő, hogy miért van az, hogy Németországban, jóllehet tételes törvények nincsenek rá, a nem keresztény elemeket mégis rendesen távoltartják a közhivataloktól, az előkelő és nagyobb hatáskörrel bíró szerepektől, különösen az állam. Akkor felállott a bajor ministerelnök és mindenféle hímezés-hámozás nélkül kijelentette, hogy az igenis,igy van a német birodalomban, még pedig azért, mert ezekkel az elemekkel szemben a birodalom népei bizalmatlanok. Nekem szent meggyőződésem, hogy a magyar állameszmének legerőteljesebb, legbiztosabb és egyszersmind, félek, hogy legutolsó remédiuma a keresztény erők tömörülése, az igazi keresztény nemzeti egyesülés, amely mint testvéreket szárnyai alá veszi ugy a kisgazdatársadalmat, mint az úgynevezett keresztény egyesülést, amelynek szelleme egyformán gondot visel és egyformán gondol arra, hogy Magyarországon pl. a mezőgazdasági ipar az állam legkedvesebb gyermekeinek egyike legyen, mert annak itt a dolog természeténél fogva nagy jövendője van. Itt mindenesetre ez az eszme, a keresztény egyesülés eszméje, szerintem, utolsó és legerősebb, eddig, fájdalom, négyszáz esztendő óta még kihasználatlan erőforrás, amelynek birtokában győzelmesen vívhatjuk meg a harcot minden nemzetellenes és nemzetközi elemmel szemben. Nekünk mindenesetre óvakodnunk kell, hogy akármicsoda ékverőnek egykönnyen megengedjük azt, hogy kölcsönösen szétválasztván bennünket egymástól és félreértéseket támasztván közöttünk, meggyengitsenek bennünket és a maguk hátsó ravasz céljait igy valósítsák meg. (Élénk helyeslés.) A közeli napokban látjuk, hogy megint