Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-32

164 A Nemzetgyűlés 32. ülése 1920. évi április hó 22-én, csütörtökön. vérpárttal, ' akkor senkisem állhatna jót azért, hogy másnap, vagy harmadnap, vagy . . . még ma külön párt ne alakuljon ilyen programmal, de már szélsőbb irányban. (Igaz ! Ugy van ! jobbfelől.) Már pedig, t. Nemzetgyűlés, — mondja tovább Kovács — rendkiviil nagy érdekünk fűződik ahhoz .. . hogy ennek a széles földmives- és kisgazdarétegnek bizalma erősen és szilárdan meglegyen és a demagógok, a nép alacsonyabb szenvedélyeire utazók ne tudják ezt az egységet megbontani és ne tudjanak annak megbontásával destruktív erőket ide a Nemzetgyűlésbe beküldeni«. — Én nem osztom egészen ezt a nézetet, mert a múlt az ellenkezőjét bizonyítja. Azt láttuk, hogy a Kisgazdapárt a választások alkalmával kiment a kerületekbe és sok esetben mégsem azokat választották meg, akiket a Kisgazdapárt jelölt, hanem megválasztották az önjelöltet, még akkor is esetleg, ha talán a destruktiv elemekhez tartozott. Neveket nem szeretnék említeni, nem akarom személyes térre vinni a dolgot, de legutóbb hallottam egy kerületben lezajlott választás alkalmával, hogy épen a túloldalnak egy nagyon tekintélyes tagja azt mondta, hogy sokkal jobb szeretné, ha a mi pártunk jelöltje kerülne ki a választásból győztesen, mert ő maga nem bízik â saját jelöltjükben, aki annakidején önjelöltként lépett fel és maga a kisgazdapárt is ellenjelöltet állított vele szemben. Ez az érv nem állja meg a helyét, mert, ha mi azt akarjuk elérni, hogy a destruktív elemek sohase jöjjenek be ide a Nemzetgyűlésbe, azt a célunkat sokkal könnyebben elérjük, ha egységesen megyünk ki a választási küzdelmekbe, mintha mi, a két párt egymás ellen harcolunk, a harmadik pedig győzelmesen fölénk • kerül. Magam is hive vagyok tehát annak, hogy itt alakuljon meg tényleg egy olyan kormányzópárt, amelyre a kormány nyugodtan támaszkodhátik és amely mellett biztos lehet a kormány afelől, hogy azok a törvényj avaslatok, amelyeket a Nemzetgyűlés elé hoz, talán egy kellemetlen incidens miatt, fel nem borulnak. En azért is híve vagyok ennek, mert • ilyen kormánytól remélek igazán érdemleges intézkedéseket, ilyen kormánytól remélem azoknak a javaslatoknak a Nemzetgyűlés elé hozatalát, amelyeket a következőkben leszek bátor megemlíteni. Nagyon sok fontos kérdés áll előttünk, nagyon sokról beszéltek is már az előbbi szónokok, itt most csupán a munkáskérdésre fogok szoritkozni. (Halljuk ! Halljuk !) A sok lényeges és fontos kérdés között egyik legfontosabb kérdés a munkáskérdés. A nagy emberek, a szociológusok, pártvezérek éveken keresztül foglalkoztak ezzel a kérdéssel és később, a szociáldemokrata pártnak és a szociáldemokrata párvezéreinek segítségével olyan jól megoldottak a munkáskérdést, hogy egyszerre sem munka, sem ipar, sem munkás nem volt többé s igy munkáskérdés sem volt, mert nem volt más mint vörös hadsereg. Nem szeretném, ha most ez a Nemzetgyűlés is ugy gondolkoznék, hogy a munkáskérdés egyszerűen nincs ; nincs azért, mert nincs ipar. Valamennyien tisztában vagyunk azzal, hogy ez az ország a boldogulását nemcsak akkor remélheti igazán, hogyha mezőgazdasági politikát akar folytatni, (Ugy van/ a jobboldalon.) hanem az iparra is nagy súlyt kell, helyezni mert ez a kettő az, ami nélkül igazán nem is boldogulhat az ország. (Helyeslés a jobboldalon.) Bennünket, akik a keresztény-szociális munkástáborban foglalunk helyet, nagyon megnyugtatott annak idején Simonyi-Semadam Sándor ministerelnök ur nyilatkozata a munka skérdésről. A ministerelnök ur azt mondja (olvassa): »Ha ez a munkásosztály, amelyet én lényegében és magában nem hibáztatok, mert félrevezették, ha ez a munkásosztály lemond a marxizmusról, ha lemond az osztályharc jelszaváról bensőleg és meggyőződésszerüen is és szervezetét nem harci szervezetként akarja továbbra fentartani, hanem egyedül és csupán saját becsületesen, jól felfogott magyar érdekeinek ápolására, akkor testvérként óhajtom őket fogadni és szívesen közreműködöm minden olyan javításon, segítésen, amely az ő anyagi helyzetüket, megélhetésüket jobbá teszi«. (Elénk helyeslés.) Kijelentem, hogy bennünket, keresztényszocialistákat, azokat a munkásokat, akik a keresztény-szocialista gazdasági szervezetekben tömörülnek, teljesen megnyugtatott és ki is elégített ez a kijelentés. Azonban, sajncs . . . (Zaj a jobboldalon.) ugy látszik, Drozdy képviselőtársamat sem elégíti ki. Drozdy Győző : Az osztályharcról is lemondanak ? Szabó József : Mi sohasem állottunk az osztályharc alapján, nem is vívtunk osztályharcot. . . Nem elégíti ki ez a nyilatkozat, ha jól látom Drozdy tisztelt képviselőtársamat. Sajnálattal konstatálom azonban, hogy nem elégíti ki egy nagyon tekintélyes politikusunkat, gróf Andrássy Gyulát sem. Gróf Andrássy Gyula húsvéti cikkében a következőket irja (olvassa) : »Simonyi-Semadam Sándor ministerelnök programmbeszédében azt mondta, hogy a munkásság anyagi érdekeit föl fogja karolni, ha a munkásság közelit a nemzeti érzülethez. Hiszen a kormánynak egyik legelső kötelessége a munkásság anyagi és szellemi érdekeinek istápolása. Ez olyan kötelesség, amelyet nem köthető semminemű feltételhez — mondja Andrássy— és nem kötheti a munkásvezéreknek, vagy magának a munkásságnak politikai magatartásához.« Simonyi-Semadam Sándor ministerelnök : Csak ahhoz, hogy hazafias érzelműek legyenek ! Szabó József : Ugy van, nagyon örülök, hogy a ministerelnök ur most is vallja előbbi álláspontját, mert mi igenis azt mondjuk, hogy a kormánynak csak azokat a munkásokat szabad támogatnia, akik a hazának hű munkásai és polgárai lesznek. (Általános helyeslés.)