Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.
Ülésnapok - 1920-32
A Nemzetgyűlés 32. ülése, 1920. évi április hó 22-én, csütörtöhön, 149 az 1875 : XXXII. te. és az 1891 : XLIII. te. rendezte. Most kénytelen vagyok párhuzamot vonni az állami tisztviselők és az állami tanítók nyugdíjbefizetése között. Mig az állami tisztviselő kinevezésekor egyszersmindenkorra fizetésének 3%-át fizeti be a nyugdíjalapra, ugyanakkor a szegényebb sorsban élő tanítótól 5%-ot kivannak. Évenként köteles az állami tisztviselő befizetni l 1 / 4 százalékot, a tanitó pedig 2%-ot tartozik befizetni a fizetéséből. Az állami tiszt viselő minden előlépése alkalmával a régi és az uj fizetés közti differenciának 30%-át fizeti, a tarátok pedig annak 50%-ác kénytelenek befizetni. Nyilvánvaló ez az óriási igazságtalanság, amely a tanítóságot egyenesen az elkeseredésbe hajtja. Rendkívül visszás az a helyzet is, mely a nyugdíjasoknál előáll. Visszás az is, ami a nyugdíjasok özvegyeit éri. Épen tegnap volt nálam egy szegény tanitóözvegy, akinek az ura 1907-ben Kait el. Huszonöt évi szolgálat után a tanítói pályán, rettenetes nehéz viszonyok között, nemzetiségi vidéken töltött szolgálat után az özvegy kap havi 33 korona 75 fillér nyugdíjat. «**Tankovics János : Szégyen ! Budaváry László : Ezt a múlt évben nagykegyesen kiegészítették havi 83 koronára. Kérdem ismét, ki az a művésze az életnek, aki havi 83 koronából a mai körülmények között meg tud élni, aki élelmezni tudja magát, lakást tud magának tartam, fűteni tudja a lakását, ruházkodni tud, egyáltalán exisztálni tud ilyen koldus alamizsnából. Tankovics János : Éhbér ! Még annak sem elég ! Budaváry László : Rá kell térnem a tanítók lakbérére is, amelyet röviden már emiitettem. Mint tudjuk, a városok és községek fel vannak osztva lakbérosztályokba ; a tanítók többsége, amely kisközségben működik, 240—320 korona lakbért kap. Csakhogy ha a tanítónak hivatalos dolga akad, kénytelen sokszor 50—60 kilométernyi kocsiutat megtenni a legközelebbi állomásig, onnan pedig vonattal bemenni a vármegye székhelyére, a tanfelügyelőhöz. Ezt a horribilis költséget is kénytelen ráfizetni. Kívánatosnak tartom, hogy a vidéki és a városi tanítóság részére emeljék fel a lakbéreket. Akik természetbeni lakást élveznek, azoknál legyen gondja az államnak arra, hogy lakásuk teljesen megfele jen a törvényszabta követelményeknek. A gondnoksági utasítások melléklete nagyszerűen lerajzolja az elemi iskoláknak és a tanítói lakásoknak képét. Olyan gyönyörű képet rajzol, hogy ha ezt igy megvalósítanák, akkor a világ legkényelmesebb lakóházai és legszebb épületei lennének az iskolák és a tanítói lakások. Ehelyett azonban találunk össze-vissza düledező, rozoga, nádfedeles bérelt épületeket, ahol padolatlan földön vannak a szuette padok és itt kénytelen a tanító egészségének feláldozásával, évtizedeken keresztül nevelni a jövő magyar generációt. Nemcsak a tanitó szempontjából fontos, hogy az iskoláknak ezen a rettenetes helyzetén segítsünk, hanem nagyon fontos főképen a gyermekek szempontjából. Ezek ott korán elsenyvednek, mert naponkint hosszú órákat kénytelenek tölteni a dohos levegőjű, rossz, régi, meszeletlen falu iskolateremben és egészségüket korán elvesztik, (ügy van !) Thomas Ferenc : Csakhogy nem mindenütt van igy ! Budaváry László : Nem mindenütt. A fővárosi iskolákban nincs igy. Mégis a legérdemesebb tanítók vidéken működnek és itt a fővárosban többnyire, — legalábbis 60% erejéig — a protekciós zsidófiuk és zsidólányok tanítanak. Ezek tehát, akik tulaj donképen nem végeztek nemzetépítő munkát, sokkal jobb elbánásban részesülnek, mint azok, akik a falu népét istenfélelemre, hazaszeretetre nevelik, akik a hazának derék, becsületes polgárokat akarnak neveim és akik egész életük minden fáradságát abba az egy gondolatba fektetik bele, hogy magyar nemzetüknek tegyenek elévülhetetlen szolgálatokat. (Mozgás a középen.) A tanítók vándorlása immár egészen szembeszökő. Az a szegény tanitó, aki nincs megelégedve a helyzetével falun, azt gondolja, hogy másutt valóságos paradicsom vár rá és évről-évre adja be a folyamodványokat, kéri áthelyezését, pályázatot ad be minden lehető állásra. Ennek a tanitóvándorlásnak, amely népnevelési szempontból súlyos hátrányokat von maga után, gátat kell vetni. Épen ezért kívánatos a tanítók anyagi helyzetének javítása. És most felhívom a mélyen tisztelt kormánynak és a Nemzetgyűlésnek figyelmét arra, hogy a földreform alkalmából juttassák a tanítókat abba a helyzetbe, hogy a falun néhány hold földet szerezhessenek maguknak, (Helyeslés a baloldalon.) amelyen iskolailmintagazdaságokat tudjanak berendezni. (Helyeslés.) Ezzel azt a célt érjük el, hogy az a tanító, aki a községben gyönyörű kertet rendezett be magának s azt gyümölcsfákkal beülteti, szellővel betelepíti, nem szívesen megy el olyan helyre, ahol mindezeket nem találhatja meg, hanem ottmarad és teljes tervszerűséggel képes nevelői munkáját tovább végezni. (Egy hang a középen : A legtöbb irtózik a földtől. Zaj. Elnök csenget.) Igaz, hogy ezelőtt nem kellett neki a föld, igaz, hogy egy-két tanitó irtózott a földtől, (Felkiáltások a jobboldalon : A legtöbb !) de én nagyon sok tanítót ismerek, mondhatnám ezrekre rúg azoknak a száma, akik kéréssel fordultak hozzám : adjak hangot azon kívánságuknak, hogy őket földhöz juttassák. De nemcsak ebből a szempontból fontos, hogy a tanítóknak földet és kertet juttassunk, hanem abból is, hogy amidőn mi itt a többtermelést hangoztatjuk, amidőn tervszerű gazdálkodásra akarjuk népünket tanítani, akkor legyen ott a községben olyan mintagazdaság, amelytől minden gazda példát vehessen és amelyben tanulmányait a modern kor követelményeinek megfelelőleg kiegészíthesse. Szorosan összefügg ezzel a kérdéssel a mezőgazdasági tanfolyamok létesítése és intenzitása. Nyaranként 4—4 hetes tanfolyamokra elvittek minden évben 60—200 tanítót és ezek között
