Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-31

134 A Nemzetgyűlés 31. ülése 1920, sáeot fentarthass a, a törvényeknek a súlyt megadhassa, arra kell egy hadsereg. Annál felemelőbb, annál dicsőbb, lia az nemzeti hadsereg. (Ugy van !) De ha áll az, amit a hadügyminister ur az előbb emiitett interpellációmra felelt és ez a hadsereg nem idegen, vér a nemzet véréből, csont a nemzet csontjából, akkor azt kérem, ne váljon a vér vizzé, érezzen velünk ! Ha testvérek közül, bár előbb hajbakaptak az örökségen, az egyiket valami baj éri s a másik testvér segítségére siet, azt szokták mondani : a vér nem válik vizzé. Hát ha vérünkből való az a hadsereg, ne váljék a vér vizzé, érezzen minket testvérnek, sőt anyának, hiszen mi tápláljuk. E szomorú dolgok után, melyeknek minden kitételéért vállalom a felelősséget, mert magam győződtem meg róluk, engedjék meg, hogy kijelentsem, hogy odakint a kisgazda néplélek atmoszférája a keserűség villamosságával van telítve. Nagyon kérem az igen t. kormány tagjait, vigyázzunk egy kicsit, mert ez a nép még nem volt soha rebellis, ne engedjük annyira feszülni a villamosságot, hogy a hur egyszer elszakadjon. Ezt azért mondom, mert fájdalommal kell konstatálnom, hogy mikor nemrég odahaza voltam, azt hallottam egyes ajkakról: Hát igy megy ez ? Hisz még a kommunizmus alatt sem bántak velünk igy, hogy orvoslást nem találunk és elszedik a magántulajdonunkat. Lehajtott fővel hallgattam ezt és majd csak azt nem mondtam, hogy : bizony igazatok van. Mostoha bánásmódra mutat az is, amit az igen tisztelt Molnár János képviselőtársam elmondott múltkori interpellációjában, ugyanis az előfogatok szolgáltatásának dolga. Ugy áll a dolog, hogy valamennyi állami, megyei, járási, községi és katonai közeg, ha utazik, mindig a kisbirtokosok fogatát veszi igénybe. A nagybirtokot és a középbirtokot nem veszik annyira igénybe. Igaz, hogy ezek nem annyira a községben laknak, mint a kisbirtokosok, hanem a vidéken, de mégis csak túlságosan a kisbirtokosok foga/tait használják erre a célra. Hogy milyen térítésekért használják, arról jobb nem is beszélni. Még ma is Mária-Terézia-korabeli rendeletekhez alkalmazkodnak ós minden kilométer után 7 krajcárt, azaz : tizennégy fillért fizetnek. (Mozgás és derültség jobbfelöl.) Ha tehát kirendelnek 15 kilométernyi útra egy kocsit, mivel visszafelé is meg kell tenni azt az utat, 30 kilométerre van igénybevéve a fogat. Ez épen elég egy napra és kap a kisgazda összesen 2 korona 80 fillért a maga munkájáért, a lova fáradságáért és a szekere használatáért. (Felkiáltások a jobboldalon : Sokszor nem fizetnek! Sokszor pedig semmit sem kap. Amellett csak egyszer fizetik meg az utat, — holott vissza is kell jönni, — mert a községháza falán ott van az a tábla, hogy mennyire évi április hó 21-én, szerdán. van Makótól Jeruzsálem és Kajászó-Szentpétertől Kutyafalva. (Derültség.) Ezek után megállapítható az, hogy jogos a kisgazdák panasza, mert hiszen a rendeletek rengeteg tömkelegében ma már csak vergődés a kisgazdák gazdálkodása. Mi maradt meg nekünk, hol van a mi szabadságunk, mikor magunkkal, pénzünkkel, marhánkkal, terményeinkkel, mindenünkkel az állam rendelkezik? Ezek után a mi szabadságunk már csak annyiból áll, hogy nem vagyunk becsukva. (Ugy van! Ugy van! jobbfélol.) A r kormány most bizalomért fordul hozzánk. Én is felkérem az igen tisztelt kormány tagjait, hogy legyenek bizalommal ők is a vidéki földmives nép iránt és ezeket a bajokat orvos©lják legalább részben, ahol lehetőség nyílik rá. Adják vissza a falunak azt a kisüstöt, mert ezt úgyis jogelkobzás révén vették el a falutól. (Ugy van! Ugy van ! jobbfélol.) Eégente minden község megkapta ezt a jogot azért, hogy saját használatára kifőzhesse a maga cefréjét. (Mozgás a jobboldalon.) A mostani renddel még az állam is károsodik, mert nagyon sok szilva és eperlomb maradt a földön, amit nem főzhettek ki. Szólok még én is a keresztény felekezetek egyenjogúsításáról, az 1848-ik évi XX. te. végrehajtásáról. (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Már beszéltek erről Friedrich István és Kovács István t. képviselőtársaim nagyon szépen. Én is csak azt jegyzem még meg, hogy egyforma polgárai vagyunk a hazának, egyformán törekszünk az országot talpraállitani és még lehetetlen utakon is keressük annak dicsőségét, legyünk tehát egyenlők, jöjjön a katbolikus autonómia, jöjjön az 1848. évi XX. te. végrehajtása, legyen egy test, egy lélek minden keresztény vallásfelekezet. (Élénk helyeslés.) A birtokreformról szólva, annyit jegyzek meg, — hiszen ezt is eleget pertraktálták már — hogyha három fokozatra lehet a szükségesség szempontjából osztani a földbirtokreformot, akkor az első fokozat a házhelyhez juttatás. Házhelyet kell juttatni mindazoknak, akiknek nincsen házuk, akik építeni akarnak, mert hiszen a lakásínség most a vidéken is épen olyan súlyos, mint a városban. Ezzel részben még a tisztviselők helyzetének javítását is szolgálhatjuk, mert hiszen kint a vidéken is vannak tisztviselők. Hogyha ezeknek kimérnek egy házhelyet, mondjuk 300 négyszögölet, -— hiszen ezek nem gazdálkodnak — (Felkiáltások: Többet! Legalább 600at!) vagy ha kimérnek 1600 négyszögölet kerti földül, azon megtalálná a legszükségesebb élelmiszerek termését, krumplit, kukoricát, mindenféle zöldséget. Ez az iparosnál, tisztviselőnél olyan kisegítést jelentene, amelyet elodázni nem lehet. Ha ezt nem csinálják meg, mindig lesznek panaszaik a fizetés miatt. A második fokozatba jön a közlegelők kérdése, mert az állatállomány olyan nemzeti