Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.
Ülésnapok - 1920-31
A Nemzetgyűlés 31. ülése 1920, '. évi április hó 21-én, szerdán, 133 nem marad több 8500 koronánál egy család ruházatára. De ebből mit vehet? 5000 korona egy öltözet ruha, 3000 korona egy pár csizma, 500 korona egy kalap, s már megvan a 8500 korona. S ez csak egy családtagnak a felsőruhája. Most azt kérdem attól, aki a kisgazdának sorsát irigyli, s aki a kisgazdát az édenkertben lakókhoz szereti hasonlítani, mondaná meg nekem, hogy hogyan veheti magára egyszerre mind az öt családtag azt az egy rendbeli ruhát ? Ha erre bárki elfogadható választ tud adni, szívesen meghajtom előtte sokadmagammal együtt az elismerés zászlaját. De ha erre elfogadható választ nem tud adni, — amint meg vagyok róla győződve, hogy senki sem tud adni — akkor igaz az, amit az előbb mondottam, hogy a kisgazda mostoha gyermeke az államnak, és pedig mostoha gyermeke a szó legkegyetlenebb értelmében. Megkezdték elszedni a lovát, a kocsiját meg a kisüstjét még a háború alatt. Azóta folytatólagosan megy ez, hogy mindig szednek el tőle valamit, de nem adnak neki semmit. A háború befejeztével a háborúból hazatért rokkantak hozzájutottak némely helyen — bár voltak olyanok is köztük, akik nem voltak rokkantak — hadilóhoz a hadikórházakból, amelyeket ott nem tudtak feljavítani, meggyógyítani. Most, amikor már talpraállitották azokat a lovakat egészen,^ sorban elszedik tőlük. (Mozgás a jobboldalon.) Én ezért már egyszer meg is interpelláltam a honvédelmi minister urat, aki meg is Ígérte akkor, hogy orvosolni fogja ezt az állapotot ; azonban, bár akkor mindjárt átadtam neki két kérvényt, most, egy hónap után sincs ez a dolog még orvosolva. Volt egy másik dolog is, amelyre vonatkozólag szintén nyújtottam át kérvényt a honvédelmi minister urnák. Itt meg egy gazda vissza akarta adni a lovát és nem tudta sehogy sem. Ezt elintézte egy hét alatt és visszavették a lovat. De hogy a jogos tulajdonát képező lovát visszaadta volna a gazdának, hogy intézkedett volna, e tekintetben még idáig sem történt semmi, sőt azóta is folyton fokozódik a lóelszedés a gazdáktól s ezzel megbénítják a gazdasági munkálatokat, megbénítják a gazdát a mozgásban, valósággal tönkreteszik, mert a gazda, amikor megszerezte azt a keveset érő lovat, óriási áldozattal feljavította s most, amikor szüksége volna arra, akkor elszedik tőle. (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) Én igazat adtam és most is igazat adok a honvédelmi minister urnák abban, hogy a Mackensen-hadsereg átvonulása alkalmával, vagy az olasz front felbomlásakor a katonák által eladott lovakat térítés nélkül visszaveszi, — mert sokszor katonák vagy altisztek adtak el olcsó pénzeken lovakat — mivel azok nem képeznek jogos tulajdont. De hogy nyilvános árverésen lókórházakban eladott, meg az ellenséges hadsereg bevonulásakor az úgynevezett nemzeti tanácsok által az ellenség elől elvitt és a magyar gazdáknak eladott lovak ne volnának jogos tulajdonai a gazdáknak, ezt nem tudom elismerni. (Igaz! Ugy van! jobbfelől) De történt és történik még ma is igazságtalanság a vidéken a rekvirálások körül is. Vannak konkrét esetek, amikor megjelentek a rekvirálók a községben — egy községet különösen felemiitek — és 48 vagon gabonát vetettek ki a községre. S mikor a község elöljárósága tiltakozott ez ellen és azt mondotta, hogy ezt nem lehet semmi áron sem beszolgáltatni, hanem tessék rekvirálni katonailag, egy század katonaság ment a községbe, végigrekvirált, kutatott mindent, még az ágy fenekét, a földeket, a szemétdombot is megszurkálták. Elő tudtak hozni 10 vagont s mert ez szégyenükre vált, méltó bosszújukban összehivatták a kisgazdákat a községházán és leszámoltatták, hova tették a termésüket. Azok becsületesen bevallották, hogy akkor, amikor még nem volt gabonazárlat, még a géptől eladták a vevőknek. Akiket akkor becitáltak, nem is tudtak arról, hogy gabonaösszegyüjtő kirendeltségeknek vannak bírósági közegei. Végeredményben megbüntették azokat, akiknek nincs gabonájuk, 2—3000 koronára. (Mozgás jobbfelöl.) Ezek megszüntetése végett épen ma adtam be kérvényt a Közélelmezési Ministeriumhoz. Egy másik községben pedig kiegyezett az elöljáróság a rekviráló biztosokkal és beszolgáltatták azt a mennyiséget, amiben megegyeztek: 20 vagont. Akkor azután elkezdtek imitt-amott kutatni és még találtak talán egypár kilóval vagy métermázsával többet, mint amennyi a fejkvóta szerint megilleti az illetőt, de jóllehet, mindenki beszolgáltatta azt, ami rá esett, behajtották rajta ezt a többletet és újra megbüntették. Ezek után az a kérdés vetődik fel, hogy jogállamban élünk-e ma már ? Eennáll-e a magántulajdonnak tisztelete vagy talán részleges kommunizmus van? Minden felelősség nélkül elveszik a magántulajdont és mi *nem tudunk orvoslást kapni. Jelzem, hogy ez nem a katonaság ellen szándékolt rohamom volt, én a katonaság iránt a legmélyebb tisztelettel vagyok eltelve, magam is voltam katona annak idején. Láttuk, mi volt itt, amikor nem volt katonaság, láttuk, hogy a fosztogatások napirenden voltak, nem volt személy- és vagyonbiztonság. Örültünk annak, amikor láttuk a magyar nemzeti hadseregnek csak a csiráját is, mert ebben a nagy veszedelemben, e nagy szerencsétlenségünkben nagy szerencsének tartottuk azt, hogy végre, amiért itt a parlamentben évtizedeken át küzdöttek, nem is annyira a magyar nemzeti hadseregért, hanem csak a magyar vezényszóért és nem tudták elérni, azt most a világháború, óriási ráfizetéssel ugyan, meghozta nekünk. Tudom azt, hogy hadsereg nélkül egy ország fenn nem állhat, mert hogy határait védelmezhesse, az ország belsejében a rendet és bizton-