Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-31

20. évi április hó 21-én, szerdán. 112 A Nemzetgyűlés 31. ülése 19k a földmivesosztály ; ha van nemzetgazdasági ág, mely pártolásra érdemes, ugy az a mezőgazdaság. A verejtékes munkálkodásában Isten áldásától függő földmives vallásos, a természet ölén élvén, romlatlan, rendszerető és törvénytisztelő, családjával, gyermekeivel állandó érintkezésben lévén és családi hagyományokban nevelkedvén, a stabilitásnak és józan konzervativizmusnak a hive; a barázdához ragaszkodván, a hazához is hű. A letűnt sötét korszakban tapasztaltuk és ma is mondhatjuk, hogy a magyar nemzetnek a szive nem a budapesti kávéházakban és orfeumokban, nem a budapesti fényes szállókban és bankokban, hanem künn a vidéki falusi testvéreink ködmöne alatt dobog. (Ugy van! Ugy van ! jobb felöl.) A nemzet egészsége élelmiszerkészletének bőségétől függ, ennek forrása ós gyökere pedig a mezőgazdaság. A nép megélhet kaviár, sör, selyem, csipke, gummitalp és műbutorok nélkül, de nem élhet meg kenyér, hus, zsir, gyümölcs és burgonya nélkül. Mennél több van e terményekből, annál boldogabb és mennél kevesebb, annál nyomorultabb, rendelkezzék bár tömérdek pénzzel, mert emellett ahár éhen halhat, mint az a bizonyos Midas, aki az istenektől azt a kegyet kérte, hogy minden, amihez nyúl, arannyá változzék és mivel az istenek meghallgatták óhaját, az étel is, amelyhez nyúlt, arannyá változott és ő éhen halt. Ha valaki a béke hosszú korszakában nem vette észre a magyar földmivesnek kimagasló alakját és a mezőgazdasági kultúrának fontosságát, annak, reméljük, a háború megnyitotta a szemét. Egy percig sem vonom kétségbe azt, hogy a fejlett ipar, gépek és technika szintén sikeres előfeltétele a háborúnak, de a katonai készültségnek legfontosabb kelléke mégis az emberanyag és az élelmiszer. Már pedig tagadhatatlan, hogy a legtöbb, a legedzettebb és a legmegbizhatóbb katonát a földmives nép szolgáltatta, (Igaz ! Ugy van ! jobbfelöl.) valamint az élelmiszert, ha nem is szállította, mert azt mások végezték el helyette (Egy hang jobbfelöl : Asszonyok dolgoztak !) de mindenesetre termelte. Már most ha elismerjük, hogy a nemzetnek morális ereje az ő leghatalmasabb támasza, hogy az állam és társadalom éléskamráját nem az indusztrializmus és kommercializmus, hanem a mezőgazdaság tölti meg ; (Igaz ! Ugy van ! jobbfelöl.) ha elismerjük azt, hogy a földmivesnép katonai ereje és mezőgazdaságunk szolgáltatási képessége nélkül elveszítünk minden háborút, még mielőtt az első ágyúlövés is eldördült volna, akkor el kell fogadnunk Moritz Arndt, a nagy német nemzetgazdásznak száz évvel ezelőtt elhangzott mondását : »Der Bauer ist des Vaterlandes erster Sohn. "Wer ein festes und glorreiches Vaterland will, der mache festen Besitz und feste Bauern.« »A paraszt az országnak első gyermeke. Aki dicső és erős országot akar, az erős birtokot teremtsen és erős parasztságot neveljen.« Ez a cél legyen kormányzatunk vezércsillaga. Vissza a barázdához, vissza a földhöz, az emberiség tápláló dajkájához, (Igaz! ügy van! jobbfelöl.) amely nem engedi éhen veszni azokat, akik szeretik és biznak benne ! Nagyszabású agrár-politika a földmivesosztály és a mezőgazdaság fentartására, azután alapos, becsületes, a föld népének javát, nem a nagybirtokosoknak érdekét szolgáló földbirtokreform, megszorítása a latifundiumoknak, közép- és kisbirtokok létesítése, mezőgazdasági iskolák, parasztegyetem, telepítés, tagosítás, törzsöröklés, mezőgazdasági hitel, mezőgazdasági kamarák : ez az az ut, amelyen haladnunk kell, ezek azok a reformok, amelyeket meg kell valósitanunk, ha élni és boldogulni akarunk. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) T. Nemzetgyűlés ! A kisiparososztály is megérdemli és neki joga van arra, hogy boldogulásának kérdését komolyan vegyük. Erről a kérdésről igen röviden beszélek, mert elbeszélte előlem az anyagot Pálfy Dániel barátom. Az elmúlt évtizedekben a magyar kormányok óriási hibákat követtek el a kisiparossággal szemben. Állami segítséggel, gépsegéllyel, pénzsegéllyel, adóelengedéssel, kedvezményes vasúti szállításokkal majdnem kizárólag a nagyipart támogatták és sokszor nem is azt, amely készítményeivel hiányt és hézagot tölt be és külföldi portókát tesz feleslegessé, hanem azt, amely veszedelmes konkurrenciájával egyik-másik kisipari ág művelőjének létét veszélyezteti. Még törvény is, amely hivatva lett volna a kézműipar bajain segíteni, inkább ártott, mint használt neki. Ez a ma is érvényben lévő ipartörvény, amely megengedi, hogy képesítéshez kötött ipart bármily nagy arányban az is űzhet, aki ahhoz az iparhoz nem ért, aki képesítést nem szerzett, csak egy nagykorú embert alkalmazzon üzletében, akinek az iparhoz megvan a szükséges képesítése. Ennek azután természetes következménye az lett, hogy a tőketulajdonosok ezer meg ezer képesitett kisiparost a maguk bérrabszolgájává tettek és ők maguk munkanélkül meggazdagodtak abból a nyereségből, amelyet a képesitett iparosok elől elhalásztak. így bántak a kormányok a kisiparossággal, a társadalomnak ama rétegével, mely valaha nagy szerepet játszott és jómódú volt, a liberális politika miatt azonban végképen elenyészett. Bár igen sok iparosválasztóm van, azért mégsem beszélek haza, hanem inkább hazulról. Engedjék meg,, hogy itt egy szubjektív dolgot közbevessek. Én is szegény iparosnak a fia vagyok és gyermekkoromban tapasztaltam, hogy édesatyám, aki reggeltől estig fáradozott, éjszakánkint nem tudott aludni. Én gyermekésszel akkor nem. tudtam felfogni, mi lehet annak az oka, hogy édesatyám, aki kora hajnaltól késő estig nehéz munkát végez, éjjel még sem tud pihenni, hanem gondok gyötrik. Egy alkalommal