Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-5

A Nemzetgyűlés 5. ülése 1920. örökséget vettek át a kommunista uralomtól : azt a feladatot, hogy kenyeret adjanak millióknak abból, amit a kommunista rend nem termelt és amit a románok elvittek. Mégis azt mondom, hogy ez az a pont, akol a keresztény irányzatnak a legélesebben kell érvényesülni, hogy történjék bármi, nem szabad ebben az országban egyetlenegy családnak sem lenni, hol az édesanya siró, éhező gyermekének kénytelen legyen azt mondani : nincs kenyér, nem adhatok, (Ugy van ! Igaz !) Mindig azt vallottam és ma is nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy nekünk kenyérpolitikát kell követnünk, mert a kenyérpolitika az igazi keresztény politika. (Igaz ! ügy van ! a baloldalon.) Méltóztassanak csak körülnézni : a keresztény magyarság ellenfelei kapzsi szemekkel vizsgálják és lesik, hogy vájjon meg birjuk-e mi oldani a kenyér problémáját, (ügy van!) Az áruuzsorások börtönsöpredéke a maga faji praepotenciájával (Igaz! ügy van! half elől.) csak egy fegyverneme annak az offenzívának, amely az áruuzsorával és az élelmiszerek megdrágításával a keresztény irányzat ellen megindult. (Igaz ! ugy van ! a jobb- és a baloldalon.) A keresztény irányzatot a kenyér politikája fogja megkmositani ebben az országban. Ezért mondom én azt, hogy épen a földmivespolitika lehet ebben az országban a legbiztosabb alapja és támasza a keresztény irányzatnak. (Helyeslés jobbfelől.) Az a földmivespolitika, amely az ezeréves múltba i gyökerezik, abban az ezeréves múltban, melyet szent IstvP n király csak ugy tudott itt megalapozni, hogy a kereszténységgel egyidejűleg és együtt hozta be az országba a a földmivelést is. Ez a kettő elválaszthatatlan és ez ad létjogosultságot annak a pártnak is, amelyhez tartozni szerencsém van. Mi a kenyér politikáját követjük, de nem ugy. hogy csak a mai napra nézünk, hanem a jó gazda gondosságával a jövőre is gondolunk. (Helyeslés jobbfelol.) Az u. u. parasztdiktatura, amelynek rémségével ijesztgetek bizonyos körök egyes városi polgártársainkat, amikor a földmivesnép a maga erőteljes öntudatával iparkodott bejönni a Nemzetgyűlésbe, az éhezőknek kenyeret ad, kenyeret teremt, bármily nagy nehézségekbe is kerüljön annak előteremtése. Nem eshetünk abba a hibába, amibe a háborús kormányok közélelmezési politikája esett, mely csak a termelt javak szétosztásával törődött, csak a gazdák ráncbaszedéséhez, megrendszabályozásához értett, de az már nem jutott az eszébe, hogy a termelést támogatni is kell. A szántástól kezdve a cséplésig a hadiközpontoknak egész- légiójába ütközött az a gazda és igazán kínszenvedés volt neki, hogy végigmenjen a mezőgazdasági termelésen az aratástól a cséplésig, amikor aztán jött ismét a hadiközpont és az vitte el a termést. (Igaz ! ügy van ! a jobboldalon.) A mai súlyos helyzetben az legyen a főgondunk, hogy kenyere legyen minden éhező családnak, hogy ne vigyék el a falvakból a vámlisztet évi február hó 25-én, szerdán. 45 addig, amig a falvakban ellátatlanok vannak. (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon.) Minden eszközzel le kell törni a kenyéruzsorát, drákói szigorral, ha kell, bottal, börtönnel és akasztófával. (Elénk helyeslés.) Egyes malmokban a legsúlyosabb visszaélések vannak most is a termelő szegény nép rovására. (Ugy van ! a jobboldalon.) A gabona után úgyszólván csak 50 kilogramm lisztet adnak, s még a tüzelőfát is a termelőnek kell szolgáltatnia, hogy a nagy malmos megszánja és a gabonát őrlésre elfogadja. Hogy azonban ezek a siralmas állapotok a jövőben ne ismétlődhessenek és annyi gabonát termelhessünk, hogy végre szabaddá tehessük a forgalmat, közélelmezési politikánkkal parallel nagystilü termelési politikát is kell folytatnunk. Szmrecsányi t. képviselőtársam beszélt a legutóbbi ülésen a mezőgazdaság ellenőrzéséről. Ha ezt egyes olyan nagy birtoktestekre vonatkoztatta, melyek rászorulnak az állam ellenőrzésére, akkor teljesen egyetértek vele, de a legelhibázottabb politika volna a mezőgazdaságot továbbra is ellenőrzéssel, megrendszabályozással, különféle ráncbaszedő rendeletekkel sarkalni a termelés fokozására. Elég volt már a megrendszabályozásból, át kell most térni a mezőgazdasági termelés támogatására. (Ugy van ! a jobboldalon.) Azt mondják sokan, hogy a kisbirtok nem termel eleget, de ezek szem elől tévesztik azt, hogy eddig a kisbirtokot nem is támogatták olyan mértékben, hogy termelését fokozhatta volna. (Ugy van! a jobboldalon.) Különösen áll ez az alföldi tanyai népre, mely az elmúlt évtizedek alatt a maga magyar érzésével mindig ellenzéki volt és ezért a kormányok mindig mostoha sorsban részesitették ; áll ez a tanyai kisbirtokokra, melyek a liberális kormányoknak mindenkor mostohagyermekei voltak. Az alföldi tanyákon lakik a legmagyarabb nép és ez termeli az országnak a legjobb, legkitűnőbb magyar búzáját. Soha meg nem bocsátható bűne a liberális rendszernek, hogy a tanyai világot csak teherhordónak tekintette és abszolúte nem törődött a tanyai nép gazdasági és kulturális érdekeinek az emelésével. Pirulva kell beismernünk, hogy Magyarországon, Európa kellős közepén vannak emberek, akiknek 30—40—60 kilométernyire kell menniök, hogy orvosra, postára, szülésznőre, községházára, iskolára, templomra akadjanak. Hogyan lehet elképzelni a termelés fokozását, amikor a szélrózsa minden irányában járhatatlan utak választják el a termelő tanyai gazdát a piacoktól, illetőleg a községektől. Amit azonban a liberális éra elmulasztott, amikor nem törődött a tanyai központok szervezésével és a tanyai utak kiépitésével, azt — beismerem — az ország mai szomorú helyzetében mind egyszerre helyrehozni nem lehet. Mindent el kell követnünk azonban, hogy a mezőgazdaság és ennek keretében a tanyai világ termelő munkájának útjából az akadályokat lehetőleg sürgősen elhárítsuk, hogy a jövő termelést