Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-5

A Nemzetgyűlés 5. ülése 1920, évi február hó 25-én, szerdán. 41 át kellett esniök, és ha szembeállítunk velük más kategóriákat, akkor látjuk csak igazán a magyar tisztviselői kar igazi szellemét. (Igaz ! Ugy van I) Hiszen láttuk, hogy a magánvállalatok tisztviselőinek nagy része — nem mindnyájan, hanem nagy része — a forradalom előkészítésében részt vett ; olyanok is, akik ugy voltak dotálva, ahogy állami tisztviselő sohasem lehet, 30—40.000 korona fizetéssel, benne voltak a forradalmat előkészítő szervezetekben. (Ugy van !) Meskó Zoltán : A Galilei-kör növendékei ! B. Korányi Frigyes pénzügyminister: És ők nem mondhatták azt, hogy terror alatt állottak, s azon magántisztviselőknek egy része, akik igazán nem panaszkodhattak kenyéradó gazdájuk ellen, láttuk, hogy kenyéradó gazdájuk, főnökük ellen fordultak, az ellen, akinek karrierjüket köszönhették. (Ugy van !) Viszont tudjuk, hogy ez forradalmi láz volt, tudjuk, hogy azóta már azok is kijózanodtak és megbánták tettüket. Hogy hogyan lehet segíteni a köztisztviselőkön, ez egyike a legnagyobb problémáknak, nemcsak nálunk, hanem, lehet mondani, világszerte, a győző államoknál is. Felületesen tekintve a dolgot, a legkönnyebb és a legnépszerűbb is volna papírpénz áradatot zúdítani a tisztviselőkre. Ez a rendszer az, amelyet a Károlyi-féle éra,, a szocialista-kommunista éra alkalmazott, nem azért, mintha ez az éra felfedezte volna, hogy neki kötelességei vannak a tisztviselők iránt, mert hiszen azoknak szellemével és gondolkozásával egészen ellentétes irányt követett, hanem — mondjuk ki nyíltan — azért, mert meg akarták fizetni ezt a fontos réteget. Ez azonban nem sikerült nekik. Az állami tisztviselők körében is voltak olyanok, akik ezeket a zavarokat felhasználták arra, hogy törtessenek, nem az érdem és nem a tudás szerint, hanem forradalmi érdemek alapján. (Felkiáltások half elől : Revíziót !) Ezt elősegítette az a szerencsétlen rendszer, amely a Károlyi-féle státusrendezésben nyert kifejezést s amely semmi egyéb nem volo, mine felforgató s a a józan státusrendszereknek. Oly nehézségeket okoznak a státusok most, hogy ezekkel még foglalkoznia kell a Nemzetgyűlésnek, oly célból, hogy ezeket valahogyan rendbehozza. (Helyeslés.) Hogy papírpénzzel elégítsük ki a tisztviselők igényét, azt a magam részéről nem ajánlom, (Helyeslés.) mert hiszen a Nemzetgyűlés talán már nemsokára foglalkozni fog az ország pénzügyi helyzetével, ma csak annyit jegyzek meg, hogy minden fizetésemelés, — és itt nagy összegekről van szó — ha az most papírpénzben történnék, csak fokozottan rosszabbítaná az ország helyzetét és még jobban megrontaná valutánkat. (Ugy van ! ugy van !) Hiszen ott kezdődött pénzrendszerünk megbontása és elrontása, amikor az első százmilliók kezdtek kirepülni és adtak mindenkinek, aki csak kívánt. (Igaz ! Ugy van !) Ezt lelkiismeretes embernek tovább folytatnia nem lehet, és nem teheti a t. Nemzetgyűlés sem azért, mert oly horribilis NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ. 1920—1921. — I. KÖTI összegekről lenne szó, amelyeket az ország el nem bir. Legyen szabad csak néhány számra hivatkoznom. Magyarországon a meg nem szállott területen nem tudjuk ma sem pontosan megállapítani a tisztviselők és állami alkalmazottak számát, még kevésbé a hozzátartozók számát, de kombi native véve nagyjában körülbelül 400.000 lélekre lehet fölvenni a tisztviselők és hozzátartozóik számát, ideértve a bírákat és az állami alkalmazottak más kategóriáit is. Maguk a családfők száma körülbelül 170.000-re tehető. Már most számításaim szerint ha csak öt élelmicikket és tüzelőanyagot vennénk alapul és csak azt a többletet akarnók nyújtani, amely előáll abból a különbözetből, amennyivel kevesebbet kellett ezen cikkekért 1918 december havában fizetni, ez a diffèreoeia kitenne egy évre átszámítva 2900 milliót. Világcs, hogy az ország ezt elviselni teljesen képtelen ; ez teljes lehetetlenség. A most megállapított fizetések is az ország meg nem szállott területén körülbelül 1700 milliót testnek ki, noha a háború előtt a nagy magyar birodalom összes tisztviselői nem egészen 600 millió korona kiadást okoztak. Ezekkel a horribilis számokkal szemben természetes az a kötelesség, hogy ezekkel kellő felelősségérzettel kell foglalkozni. El kell kerülnünk azt, hegy itt az inflációt, a bajt növeljük. Marad szerintem az egyedüli igazi módja a segítségnek, az a mód, amelyet maguk a tisztviselők széles rétegei kivannak, értem a naturáliákban való fizetést. (Igaz! Ugy van!) Bejelentem és hangsúlyozom, (Halljuk ! Halljuk !) hogy a kormány foglalkozik ezzel a kérdéssel és, jóllehet, az ország pénzügyi helyzete ma olyan, hogy igazán minden egyes milliót nagyon meg kell néznünk, mielőtt kiadjuk, mert bevételi forrásaink úgyszólván számba se jöhetnek kiadásainkkal szemben, mégis arra az elhatározásra jutott a kormány, hogy ezen a téren el fog menni, nem is addig, amig lehet, de még szinte ennél is tovább. (Élénk helyeslés.) Az állami kiadások ma szintén nehezen állapithatók meg. Hiszen a mai körülmények közt nem tudjuk, hogy mily kiadások várnak ránk. A bevételek sem állapithatók meg pontosan mindaddig, amig az állami élet keretei szabatosan nincsenek megállapítva. Hozzávetőleg mégis mondhatom, hogy a havi kiadások 600—800 milliót tesznek ki az országban és emellett a bevételek jóformán számot sem tesznek. Ily körülmények közt szemébe kell néznünk a valóságnak. Minden száz milliót, amelyet ki fogunk adni, máshonnan nem tudjuk beszerezni, mint függő kölcsönökből, és folytatnunk kellene azt a gazdálkodást, amely, ha meggyökeresednék, as országnak egyenesen tönkre kellene jutnia. Nemsokára természetesen meg kell jönnie annak az időpontnak, hogy ebből a gazdálkodásból, bármily nagy önmegtartóztatás és lemondás árán is, kivezessük az országot. A kormány mindazonáltal elhatározta, hogy