Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-5

40 A Nemzetgyűlés 5. ülése 1920. évi február hő 25-én, szerdán. hetjük, hogy ma itt együtt vagyunk. Annak is köszönhetjük ezt, hogy az az állami gépezet, melyet a kommunisták igyekeztek sarkaikból kiforgatni, az ő közreműködésükkei az első naptól kezdve akadálytalanul folytatta működését. Ez is elvitathatatlan és elévülhetetlen érdeme a közszolgálati a] k almazottaknak. Nem akarom a t. Nemzetgyűlés figyelmét túísokáig igénybe ven.ii, csak rá akarok mutatni arra, hogy a közszolgálati alkalmazottak azo isúlyos megpróbáltatások ellenére, melyeknek ki voltak téve, helyüket mindenkor becsülettel megállották, (Ugy van ! Ugy van !) soha egy pillanatra a tisztesség, a becsületesség, a kötelességtelj esités mesgyéjéről egy hajszálnyira le nem tértek. A tisztesség és becsület nem érdem. Azonban könnyebb annak ellenállnia a kisértésnek, akinek van mit ennie, akinek van mivel ruházkodnia, mint annak, aki ezek felett nem rendelkezik. (Igaz ! Ugy van !) Es ez a tisztviselői kar és a többi közszolgálati alkalmazottak ma is változatlan odaadással és buzgalommal teljesitik kötelességüket. (Egy hang: Pedig már az utolsó ruhadarabjukat adják él.) Pedig ki vannak fosztva mindenükből, nemcsak a bútoraikat és egyéb ingóságaikat voltak kénytelenek eladni, hanem oda jutottak, hogy a ruhájukat, cipőjüket is kénytelenek már eladni. (Ugy van! TJgy van!) Látják gyermekeiknek sorvadását és pusztulását és nem tudnak rajtuk segiteni. És ennek dacára mindenik kivétel nélkül megteszi kötelességét most is. (Ugy van! Ugy van!) T. Nemzetgyűlés ! Kossuth Lajos valamikor, meghatva a nemzet áldozatkészségétől azt mondta, hogy : »Leborulok a nemzet nagysága előtt«. Én azt hiszem, mi is meghajthatjuk zászlónkat a közszolgálati alkalmazottak előtt. Mielőtt a pénzügyminister úrhoz intézendő interpellációmat felolvasnám, az elmondottakkal kapcsolatban még egy kérésem van ő hozzá. Tudom azt, hogy a kormány is teljes tudatában van és volt a közszolgálati alkalmazottak szomorú helyzeté aek és meg vagyok győződve, hogy minden előkészületet megtett arra, hogy ez a nyomorúság mielőbb enyhülhessen. Azonban még azt a kérést kell a pénzügyminister úrhoz intéznem, hogy akkor, amikor a tényleges szolgálatban lévő közszolgálati alkalmazottakról gondoskodik az ország, gondoskodjék azokról is, akik ebben a minőségben korábba.! szolgálták hazájukat és akik, ha ugyan van fokozat a nyomorúságban, még nagyobb nyomorúságban vannak most, mint azok, akik tényleges szolgálatban állanak. (Ugy van ! Ugy van !) Ezek után méltóztassék megengedni, hogy felolvassam a pénzügjmiinister úrhoz intézendő interpellációmat. (Halljuk ! Halljuk ! Olvassa :) »Interpelláció a pénzügyminister úrhoz. Kérdem a t. pénzügyminister urat, miféle intézkedéseket szándékozik termi a kormány a köz- " szolgálati alkalmazottak általánosan ismert, páratlanul súlyos helyzetének enyhítésére, részesíteni szándékozik-e ebben a segítésben a nyugdíjasokat is és mikor fogja a kormány az e részben szükséges, általa kilátásba vett intézkedéseket megtenni ?« (Éljenzés és taps.) Elnök : Az interpelláció kiadatik a pénzügyminister urnák. B. Korányi Frigyes pénziigyminister : T. Nemzetgyűlés ! Az interpellációra azonnal válaszolok. Igazán köszönettel tartozom Hegyeshalmy Lajos t. barátomnak, amiért nekem alkalmat adott arra, hogy amikor először szólalok fel a Nemzetgyűlésen, ezt épen a tisztviselői kérdésben tehessem. Én magam is a tisztviselők közül kerültem ki, húsz esztendeig az államot szolgáltam, ismerem a tisztviselők szokásait, gondolkozását, szellemét, ismerem bajaikat. És természetes, hogy a mai nehéz viszonyok között azok felé fordul leginkább az érzésem, akik kollégáim és barátaim voltak. T. Nemzetgyűlés ! A magyar tisztviselői kar a háborúnak, a forradalomnak és most a nyomornak labirintusain keresztülvergődve igazán példáját, fényes példáját adja a hősies önmegtagadásnak és kötelességtudásnak. (Ugy van!) Sokat hallottuk szidni még nemrégen is a magyar tisztviselői kart és a bürokráciát. Kétségtelen, hogy a nagy állami szervezetben bizonyos nehézkességet okoz mindennek a hivatalos elintézése, de láttuk azt is nemrég, mit jelent az, ha a bürokráciát egyszerűen ki akarják kapcsolni, ezt a jó bürokráciát, a kötelességtudó és dolgozó tisztviselők bürokráciáját. (Igaz ! Ugy van !) A magyar tisztviselői kar szelleme igazán minden dicséreten felül állott nemcsak a háború alatt, hanem különösen a forradalom idejében. Amikor a polgári társadalom elszéledt, a magvai tisztviselői kar, a magyar állami alkalmazottak rendületlenül megmaradtak a helyükön, és azt tapasztaltuk, hogy abban a forgatagban, amely az elméket sokszor téves irányba terelte, ők megmaradtak abban az irányban, amelyben nekik esküjüknél fogva haladniok kellett. A magyar tisztviselői kar szelleme jelentette a nemzeti érzés szellemét, jelentette azt, hogy a magyar tisztviselői kar a forradalom hullámcsapásai között is fentartotta a magyar állam alapjainak folytonosságát, azoknak az intézményeknek a folytonosságát, amelyek nélkül az állami életet visszaállítani nem lehet. Ezzel a tisztviselői kar megmentett olyan erkölcsi és anyagi értékeket a rombolások és a kontárok elől, hogy ezért a nemzet a legnagyobb hálával tartozik neki. (Igaz ! Ugy van !) Ez a magyar tisztviselői szellem a mártír-glória fényében lobbant fel azokon a területeken, amelyeken üldöztetést kell elszenvedniök. (Igaz ! Ugy van !) Ott nyilvánult meg igazán ez a szellem, mert a hazáért meghalni könnyebb, mint egy éven át kínlódni, megaláztatásokat (Igaz! Ugy van !) és indián fantáziából eredő raffineriával véghezvitt üldöztetést és gyaláztatást eltűrni. És ha látjuk, hogy ezek a tisztviselők ugy a meg nem szállott, mint a megszállott területeken szó nélkül tűrték mindazokat a viszontagságokat, amelyeken