Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-26

454 A Nemzetgyűlés 26. ülése 1920. bevétel fogyasztási adókból, állami vagyonból és mennyi volt a bevétel az illetékekből, a díjakból és az összes egyéb állami jövedelmekből. Ezt azonban ma nem tudjuk megnézni, mert semmi­féle statisztikai adatunk sincs. Amikor tehát az a törvényjavaslat készült, a pénzügyministerium­nak ebbe bele kellett volna vennie azt is, hogy tulajdonképen milyen természetűek az összes állami bevételek, amelyekkel a pénzügyminister ur idejött a Nemzetgyűlés elé. Ezek hiányoznak, de hiányzanak egyidejű­leg a kiadásra vonatkozó összes statisztikai adatok is. A pénzügyi bizottság ülésén feltet­tem a kérdést, hogy mennyi tulajdonképen az állami tisztviselők és közalkalmazottak fizetése: Pozitiv választ nem tudtam rá kapni, mert hiányoznak az adatok. Ugy pedig, t. Nemzet­gyűlés, hogy legalább hozzávetőleges adatokat ne tudjunk, nem lehet a pénzügyi politikát bírálat tárgyává tenni. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) T. Nemzetgyűlés! Tudnunk kellene azt is, hisz ez természetes dolog, hogyha ily törvényjavaslat elénk kerül, legalább általában tudnunk kellene, milyenek a rendes és a rend­kívüli kiadások, milyenek a dologi és személyi kiadások és általában az összes kiadások ter­mészetét ismerni kellene ha nem általános frázi­sokkal, hanem tényleges, rendes, reális pénzügyi politikával akarunk a Nemzetgyűlésen fog­lalkozni. A pénzügyminister urnák az az elve, hogy nem lehet, non possumus. Minden körülmények között hangoztatja ezt, csak egy esetben nem hangoztatta, abban a tekintetben, hogy a had­seregszállitóknak 1800 millió koronát meg kell szavazni. En méltánylom azt, t. Nemzetgyűlés, hogy a pénzügyminister ur szociálpolitikai okokból 510 millió koronát már ki is utalt ezeknek a hadseregszállitóknak és vállalkozóknak, mert hiszen az volt a megokolás, ugyebár, szüksé­ges, hogy a munka meginduljon és ők a mun­kásaikat foglalkoztatni tudják. De az az én tiszteletteljes kérdésem, vájjon megvan-e a ga­rancia arra, hogy ezek a vállalatok azt a pénzt tényleg arra használják fel, hogy a legsürgősebb kiadásaikat azonnal megtehessék és a munká­hoz hozzáfogjanak. Hiszen minduntalan azt hall­juk és látjuk, — vannak gyáros barátaim is, akiket megkérdeztem, vájjon kaptak-e előleget ők is, — hogy nem tudnak az egészről semmit. T. pénzügyminister ur, ebben a dologban fontos, hogy a nyilvánosság a legtágabb legyen. Tessék megmutatni mindig a névsort, hogy ki és mennyit kapott, különben nem tudjuk e dol­gokat ellenőrizni. Abszolút bizalommal vagyok a pénzügyminister ur személye iránt. Soha semmi differenciánk nem volt és mindig a legideálisabb, legtisztább, legbecsületesebb politikusnak tar­tottam, tehát ki van zárva, hogy itt ő ellene támadást akarnék intézni. Tisztán az elv lefek­tetéséről, az elv megállapításáról van szó. évi április hó 15-én, csütörtökön. Ha a kormány azon az állásponton van, hogy a közalkalmazottakon nem lehet segíteni, ha azon az állásponton van, hogy semmire sincs ebben az országban pénz, csak épen &] had­seregszállítók és nagyvállalatok számára kell, hogy 1800 millió korona legyen : akkor feltét­lenül fel kell tenni azt a kérdést, vájjon szociál­politikailag meg van-e, motiválva a kormány­nak ezen eljárása. (Élénk helyeslés a szélső­baloldalon.) Ez nem akar bizalmatlanság lenni a pénzügyminister ur személye iránt, ez egy általános politikai kérdés, amelyben ezt az állás­pontot fixirozni kell. Ebben a törvényjavaslatban két dolog van, amely — dacára annak, hogy nem állanak sta­tisztikai adatok rendelkezésünkre — általános politikai értékkel bir. Az egyik az, hogy ebben a javaslatban a minister ur egyszerűen bejelenti nekünk, — a beszédéből is kitűnik eredeti szövegben megnéztem — hogy körülbelül 8000 millió defi­cittel számolhatunk egy esztendő alatt. Egy ilyen 8000 millió koronás deficit bennünket egyenesen bele fog vinni az anarchiába. Méltóz­tassék csak elképzelni, hogy november óta csak 3000 millió korona kékpénzt hoztunk be Magyar­országba s az árak november vége óta rendkívüli módon felszöktek, mert hiszen tudjuk azt, hogy a november végi árakhoz viszonyítva most leg­alább ötszörös, sőt tízszeres árak is vannak. Ennek legfőbb oka épen a pénzünk további inflációja; az, hogy a pénzmennyiségünk 3 mil­liárddal megnövekedett. Én tudom azt és le is szögezem azt a tényt, hogy igenis a drágulás, az árak emelkedése nem tisztán és kizárólag a pénz mennyiségétől függ, az árak emelkedése még függ attól is, hogy bizonyos árukból milyen mennyiség áll rendelkezésre és milyenek a pro­dukció feltételei, illetőleg lehetőségei. De hogyha valakinek van már bizonyos mennyiségű pénze odahaza a ládafiában és ahhoz napról-napra csak uj pénztömegeket hoznak anélkül, hogy azért a pénzért valamit venni tudna, hogy akkor annak elmegy a kedve attól, hogy valamit eladjon, az természetes, valamint ter­mészetes az is, hogy csak akkor ad el valamit, ha olyan tömeg pénzt kap érte, hogy szinte a szeme szikrázik bele. Láttam olyan esetet, ami­kor leolvasták a pénzt az élő állatért és a gazda megijedt, hogy annyi pénzt akarnak neki ott­hagyni — »akkor ez a pénz nem ér semmit« — igy szólt és nem adta oda az állatját. Ha mi most itt 8000 millió korona defi­cittel számolunk és még további papirpénztöme­geket hozunk az országba, akár a bécsi bankó­présből, akár a budapesti nyomdából — ami végeredményben mindegy — akkor egyenesen belemegyünk a katasztrófába, akkor a közalkal­mazottaknak 1000 korona havifizetése nem fog annyit érni, mint amennyit békében 20—50 korona ért, (Felkiáltások jobboldalon : Most sem ér!) a zsir ára felmegy tovább 200 koronáról

Next

/
Oldalképek
Tartalom