Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-26

A Nemzetgyűlés 26. ülése 1920. évi április hó 15-én, csütörtökön. 455 500 koronára és nem lesz módunkban a használati cikkeinket megvásárolni, hanem egyszerűen be fog állani a cserekereskedelem, amellyel modern államéletet fenntartani nem lehet. (Igaz ! Ugy van!) T. Nemzetgyűlés! A deficit után a másik feltűnő jelenség, amely a pénzügyi javaslatból nagyon markáns vonalakkal domborodik ki, az, hogy a fogyasztási adókra helyeztetik a fősuly. Bármilyen egyenes adóról beszélünk, — elolvastam a pénzügyminister ur beszédét — a földadót nem lehet fokozni, a házadót nem lehet, a részvénytársulati adót nem lehet, szóval semmiféle egyenes adót fokozni nem lehet; maradnak tehát tisztán és kizárólag a fogyasztási adók. (Báró Korányi Frigyes pénzügyminister tagadólag int.) A beszédből, annak egészéből ez tűnik ki ; én direkte elolvastam és meg is jelöltem azokat a helyeket magamnak, amelyek azt az összbenyomást keltik, hogy ezeknek az adóknak az emelése rendkivül nagy meggondolás és hosszadalmas tárgyalások után lesz csak lehetséges, mert — benne van igy — egy-két hónapi tárgyalás erre vonatkozólag nem volt elegendő arra, hogy a pénzügyminister ur már most nyilatkozhassék. Ha mi itt még egy-két hónapig várunk, akkor nem tudom, mi fog bekövetkezni. Nekünk végre is egy határozott pénzügyi politikával kell kilépnünk a porondra, különben államháztartásunk és vele együtt egész közgazdasági életünk is össze fog dőlni. Meghozattam az összes nyugateurópai államokból, melyekben nemzetgyűlések alakultak, e nemzetgyűlések első üléseiről szóló jegyzőkönyveket, azok első korszakairól szóló jelentéseket, — a Politische Chronik című lap gyűjti ezeket, — és mindegyikben látom, hogy mikor a forradalom hullámai elsimultak, a nemzetgyűlés harmadik, vagy negyedik ülésén, mindenütt már arról tárgyaltak, hogyan lehet helyreállítani az államháztartás egyensúlyát. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Modern államot államháztartás nélkül, adófizetés nélkül, pénzügyi politika nélkül fentartani nem lehet, ezzel le kell számolnunk és itt a non possumus elvével csak odajutunk, hogy belekeveredünk ismét a bankónyomtatásba, ami tönkretette Kun Béláékat, s ami tönkretenne minket is, mert itt nem az a fontos, hogy Kun Béla, vagy más nyomat-e bankókat, de aki arra bazirozza az államháztartás fentartását; aki külföldi hitelekből vagy pénznyomtatásból akarja azt fentartani, az oly szerencsétlen alapra helyezkedik, amelyen előbbutóbb bekövetkezik az elsülyedós. (Ugy van! a szélsőbaloldalon. ) A fogyasztási adókra bazirozott törvényjavaslat több pontja kéri a pénzügyministerium, illetve a kormánynak és a pénzügyminister ur intézkedéseinek jóváhagyását. Ezekből az látszik, hogy eddig nem történt másutt emelés, csak a fogyasztási adókban. Megengedem, hogy történhetett egyéb tekintetben is, de itt nem láthatom, csak azt látom, amit a pénzügyminister ur a Nemzetgyűlés elé terjeszt, mert végre is, amint mondtam, statisztikai adataim nincsenek, a kormánynak a közállapotokról szóló jelentéseivel nem rendelkezünk. E pontok szerint azt látom, hogy a szeszadó, amely 40 K volt hektoliterenként békében, ma 2590 K-ra, tehát 60-szorosára emelkedett. A sörélesztőn ól az adó 5 fillérről felemelkedett 1 K-ra, vagyis 20-szorosára. A cukornál, bornál és egyéb fogyasztási cikkeknél az adó szintén megsokszorosodott. Azt valamennyien tudjuk,* nem is kell hozzá statisztika, hogy a monopóliumok, pl. a dohány és a só, hihetetlen mértékben drágultak, szóval minden téren csak arra az álláspontra helyezkedik a törvényjavaslat, hogy a fogyasztási adók révén emeljük az állami bevételeket. Ez pénzügyi politikai szempontból abszolúte immorális. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nem lehet arra az álláspontra helyezkedni, hogy a két kézzel dolgozó, nagy tömegek ugy a vidéken, mint a fővárosban, fizessék az összes adókat. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Az adópolitikának az a helyes alapja, hogy azok fizessenek, akiknek van miből, progressziv adót. (Ugy van! a szélsöbalolbalon.) Tisztában vagyok azzal, hogy m ár ól-holnapra ezt nem lehet megvalósítani. Azzal is tisztában vagyok, hogy 1909 óta, amióta Wekerle Sándor kimondta az alapelvet, hogy Magyarországon is rá kell térni a progressziv, a jövedelmi adórendszerre, Magyarországon az egész politikában a harc tulajdonképen mindig azért folyt, hogy ezt a törvényt ne lehessen végrehajtani. Nálunk mindig Angliára szoktak hivatkozni, hogy kövessük Anglia példáját és belementünk olyan iparpolitikába, amelynek tulajdonkép Anglia utánzása volt a célja. Akartunk textilipart és minden egyéb olyan ipart létesíteni, amelynek itt nincs elég nyersanyaga, nem volt itt munkása és amelyet 300 millió korona szubvencióval hoztunk létre békében. Angliát ne abban kövessük, amit nem tudunk utánozni, mert ugy járunk mint a béka, amely az ökröt akarta utánozni és addig fújta fel magát, amig felpukkadt, hanem igenis abban, ami reális, okos és nálunk keresztülvihető ; hozzuk be azt az adórendszert, amely Angliában száz év óta megvan és lehetségessé teszi, hogy Angliában nincsenek az osztálygyülöletet előidéző társadalmi feszültségek, mint nálunk. . Angliában a fogyasztási adóknak ilymérvü fokozása abszolúte nem szükséges még ma, a háború után sem, mert amint jelentéseikből látom, egyszerűen a jövedelmi adóval operáltak és miután már évszázados gyakorlati eredmények és adatok állnak rendelkezésükre, egyszerűen a kulcsnak helyes, lehetőleg igazságos emelésével igyekeznek az állam bevételeit fokozni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Fájdalom, nem vagyunk mi is ebben a kényelmes helyzetben

3 nálunk a Wekerle-féle adóprincipium,