Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.
Ülésnapok - 1920-5
A Nemzetgyűlés 5. ülése 1920. tárgyalása után, vagy amennyiben a napirend nem tárgyaltatnék addig le, 1 órakor térjünk át. (Helyeslés.) Ha méltóztatnak ehhez hozzájárulni. akkor ily értelemben mondom ki a határozatot. Miután a mai ülésnek egyéb tárgya nincs, javaslatot teszek a legközelebbi ülés idejére és napirendjeié nézve. (Halljuk ! Halljuk !) Javaslom, hogy a Nemzetgyűlés folyó évi február hó 26-án, csütörtökön délelőtt 10 órakor tartson ülést és ennek napirendjére tűzze ki a múlt ülés. jegyzőkönyvének hitelesítését, továbbá a Nemzetgyűlés Közjogi Bizottságának jelentését az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről benyújtott tör vén yj avaslat tárgyában. Méltóztatnak ehhez hozzájárulni ? (Igen f) Ha igen, akkor ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Következnek az interpellációk. Ki az első interpelláló ? Szabó Sándor jegyző : Dr. Hegyeshal my Lajos ! Dr. Hegyeshalmy Lajos: Tisztelt Nemzetgyűlés ! A háznak legutóbbi ülésén két képviselőtársam, Szmrecsányi György és Weiss Konrád, felszólalásuk során érintették már a közszolgálati alkalmazót cak ügyéi. Oly fontos kérdés ez, hogy szükségesnek tartottam interpelláció keretében iijból szóba hozni, (Helyeslés.) főképen azért, hogy a kormánynak alkalma nyíljék ebben a kérdésben megnyilatkozni és tájékoztatni a Nemzetgyűlése, az országot és az érdekelteket arról, hogy mit szándékozik tenni a közszolgálati alkalmazottak e?időszerinti súlyos helyzetének javítása érdekében. Tisztelt Nemzetgyűlés ! Közel 30 évig voltam magam is köztisztviselő. Kezdtem a szolgálatot a legalacsonyabb fokon, fizetés nélkül és végigmentem a tisztviselői fokozatok valamennyién. Ismerem tehát a tisztviselők minden ügyes-bajos dolgát, minden buját-bánatát. Hosszú éveken át voltam a Magyar Köztisztviselők Országce Egyesülete igazgató választmányának tagja; részt vet tem azokban a mozgalmakban, amelyek ebből'az egyesületből kiindultak a köztisztviselők helyzetének a javítására. Tájékozva vagyok tehát a multakban történtekről és tudom azt is, hogy ma mi a baja a tisztviselőknek. Tisztelt Nemzetgyűlés ! A közszolgálati alkalmazottak helyzete a múltban sem volt sohasem rózsás, ellenkezőleg mindig igen súlyos volt. Nem is némult el soha a panasz, ügyük állandóan napirenden volt, folyton-folyvást foglalkozott vele a közvélemény is, a sajtó is, — az utóbbi köszönetre érdemes jóindulattal — foglalkozott ügyükkel a kormány és a törvényhozás is. E két utóbbi tényező is mindig jóindulattal viseltetett a közszolgálati alkalmazottak ügye iránt, azonban, sajnos, e jóindulat ellenére a közszolgálati alkalmazottak helyzete, mondhatni, soha jobbra nem fordult. Ennek magyarázata három körülményben található. Az egyik ok az volt, hogy ha a közszolgálati alkalmazottak folyamodtak illetményeik megjavításáért, a mindenkori pénzügyministerek az ország évi február hó 25-én, szerdám. S ( J nehéz pénzügyi helyzetére való hivatkozással elzárkóztak az elől, hogy a köztisztviselők kérelmei teljesíttessenek. Ha azután nyomás folytán a kormány mégis elhatározta, hogy tesz valamit a tisztviselők érdekében, ez egyrészt sohasem ment annyira, amennyire szükséges lett volna, másrészt a sok huzavona folytán mindig elkésett, ugy hogy a tisztviselők helyzete tulaj donképen az adott javítás ellenére sem javult. Ez volt a második oka annak, hogy miéit maradtak a tisztviselők mindig ilyen súlyos helyzetben. A harmadik ok abban kereshető, hogy ha a tisztviselők illetményei javíttattak is, azt a többletet, amelyet kaptak, mindig más tényezők abszorbeálták, így például ha a lakbéreket emelték, a háztulajdonosok a köztisztviselők lakbérét ugyanannyival emelték fel. Az az áldozat tehát, amelyet az ország hozott a köztisztviselők érdekében, tulaj donképen mindig kárba veszett. Ezért már évekkel ezelőtt tudatára ébredtek az illetékes tényezők annak, hogy a tisztviselők helyzetét fizetésemeléssé] tulaj donképen nem lehet javítani, hanem más utakat és módokat kell keresni ennek a helyzetnek a javítására. Felmerült akkor az a gondolat, hogy a tisztviselőknek természetben kell juttatni az elsőrendű életszükséglet! cikkeket és pedig jó minőségben és olcsó áron. Ez azonban inkább csak írott malaszt maradt. Történtek ugyan kísérletek ez irányban, de komolyabb dolog nem történt. Súlyos volt — mint mondottam — a közszolgálati alkalmazottak helyzete a múltban, de igazi kálváriájuk csak a háború kitörése után kezdődött. (Ugy van ! Ugy van !) Tudjuk, hogy a háború és az azt követő események legjobban a középosztályt és ennek gerincét képező közszolgálati alkalmazottak csoportját sújtotta. Helyzetük napról-napra, óráról-órára súlyosabb lett. Ma már ott állanak, kifosztva mindenükből, ruházat nélkül, betevő falat nélkül. (Ugy van ! Ugy van!) Azt hiszem, nem lehet ennek az országnak pillanatnyilag sürgősebb kötelessége, mint hogy tisztviselői és egyéb közszolgálati alkalmazottai nyomorán segítsen. (Igaz ! Ugy van !) Ez nemcsak fontos állami érdek, ezt nemcsak a legelemibb emberi éxzés követeli meg, de parancsolólag követeli ezt a nemzet becsülete is, (Ugy van ! Ugy van f), mert abban, hogy mi most itt ülünk és hozzáfoghatunk az ország újjáépítéséhez, kétségtelenül igen nagy része van a közszolgálati alkalmazottaknak. (Ugy van ! Ugy van !) Nem akarok egyebet mondani, mint azt, hogy azon az emlékezetes augusztus 6-án, midőn Friedrich István, Schnetzer Ferenc, Csilléry András és mások összefogtak, hogy eltávolítsák helyükről a népbiztosokat követő Peidl-kormányt, minden elszántságuk mellett sem sikerült volna céljukat elérni, ha nem állott volna melléjük Kelety Dénessel élén a közszolgálati alkalmazottak csoportja és ha nem támaszkodhattak volna az államrendőrség tisztviselői karára. (Ugy van ! Ugy van !) De nemcsak az ott közreműködőknek köszön-
