Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-26

A Nemzetgyűlés 26. ülése 1920. viselőtársam az indemnitási vita alkalmával rámutattak bizonyos óhajokra, bizonyos kívánságokra és én ezeket a kivánságokat nagyjában teljesen osztom velük. Én szintén kivánom, amit az előttem szólók kiemeltek, a kultúrának minél magasabb fokú emelését, és szintén teljesen egyetértek azzal, amit Sallay t. képviselőtársam mondott, midőn a progressziv adóról, a hadinyereségek különös megadóztatásáról volt szó, mert, hozzátehetem, ugyanezeket az eszméket az előbbeni Országgyűlés alkalmával én is hangoztattam. De méltóztassanak megengedni, t. képviselőtársaim, én épen ennél az oknál fogva egészen más konklúzióra jutok, mint ők. Mert én ezeket oly lényeges kívánságoknak tartom, hogy ha ezek a kivánságok nincsenek bent az indemnitási javaslatban, akkor én ehhez a javaslathoz, legalább is minden feltétel nélkül, hozzá nem járulhatok. Ezt követeli tőlem a helyes logika. De ne tessék azért ezt arra magyarázni, mintha én ezzel a Ház munkarendjét fel akarnám forgatni. Én kiegészítést kivánok a mi költségvetésünkhöz és ezzel nem fogom megakasztani a munka további menetét és a mai nehéz körülmények között nem fogom feldönteni a Ház munkaképességét. Régi parlamentáris szokás szerint nem bizalmi kérdésnek szoktuk tekinteni az indemnitást. Nem is arról akarok most beszélni, hogy bizalommal viseltetem-e a kormány iránt vagy sem. Osztom azt, amit a kormányt támogató pártok részéről kiemeltek, nevezetesen Kováts J. István t. képviselőtársam is az ő magvas, tartalmas beszédében, amikor kifejezést adott annak, hogy a dolgok nem mennek előre. T. Nemzetgyűlés, én beszédem folyamán rá akarok mutatni arra, hogy nem az emberekben találom a hibát, és rá fogok mutatni arra, mi az oka annak, hogy bizonyos tespedés vehető észre a mi törvényhozói munkánkban. A t. pénzügyminister ur hatalmas expozéja, amely egyszersmind hideg tusként hatott sokakra azokkal a számokkal, amelyek, már azt lehet mondani, nem is annyira financiális, mint inkább asztronomikus számok, annyi nulla van mögöttük, szükséges volt, t. Nemzetgyűlés, hogy magunkhoz térjünk, hogy ez a sivár állapot a maga egész komolyságában elénk táruljon és hogy annál komolyabban lássunk hozzá az alkotó munkához. Azt is mondotta a t. pénzügyminister ur többek között, hogy ha hagyományainkhoz hivek és méltók leszünk, akkor van számunkra még feltámadás. Van feltámadás. Én bizom a nemzeti feltámadásban, de hozzá akarom tenni, hogy az a feltétel, amiről a t. pénzügyminister ur beszélt, maga még nem elég. Igenis nekünk hűeknek kell lennünk régi tradícióinkhoz, de egyszersmind számolnunk kell az idők követelményeivel is, nekünk nemcsak a múltra kell tekintenünk, hanem a jövőre is kell szemünket vetni. Ezért kivánom azt, hogy bele tudjunk helyezkedni a mai nap követelményeibe. Az áldatlan világháború uj viszonylatokat teremtett itthon, minálunk is, a nemzetközi érinteni április hó 15-én, csütörtökön. 445 kezesben is. Nagyon jól mondja egy neves francia iró, aki az ő németbarátsága, illetve nem is annyira németbarátsága, hanem objektiv Ítélkezése miatt jelenleg úgyszólván hazájától számkivetetten él, Komain Rolland a következőket : »Ha a háború nem hozza meg azt a gyümölcsöt, hogy Európa szociális átalakuláson megy keresztül, akkor véged neked, Európa. Temetőben botorkálsz. Ott a helyed, nyugodjál békében. A szereped másé lesz.« Ezek a szavak szólnak Európának, de szólnak különösen nekünk. A régi rendszer, a régi liberális kapitalista rendszer épen a háború által megbukott. Megbukott az, ami a helyébe jött, megbukott a vörös rém, megbukott a bolsevizmus is, amely bemutatta magát mint tehetetlent, kapkodót ahhoz, hogy uj rendet teremtsen és bár a régi rendszert fel kell frissíteni, meg kell újítani, uj életet kell belehozni, ennek nem az a módja, amint azt a bolsevisták akarták csinálni. Egy neves költő éles kritikát mondott a modern Európa kultúrájáról. Rabindranat Tagore, a Nobel-díjjal kitüntetett indus költő azt mondja az ő munkájában, amelynek ezt a címet adta : Nacionalizmus. »Mit értünk ma nemzet alatt ? Egy politikai és kereskedelmi szervezetet, amely mindenhatóvá válik a magasabb él et alakul at ok harmóniájával szemben. A nyerészkedési vágy nem ismer korlátokat. Mindig csak terjeszkedni kivan. Egyedüli célja termelni és mindent összenyerni. Nem könyörül a természeten és nem könyörül az emberi lényeken. Azt mondják, hasznossá kell tenni mindent.« Rabindranat Tagore ezt az európai kultúrát ugy látj a, amint túlzó, egyoldalú angol merkantilizmus ott az indiai gyarmaton j el entkezik. De ez a túlhajtott merkantilista és kapitalista irány mindenütt ugyanazt az eredményt hozta létre. Nézzük csak. Nem akarom én lekicsinyelni az ipartelepeket és szükségesnek tartom a nagyipart minden ország fejlesztésére, de kétséget nem szenved, hogy ha Manchester, Birmingham vidékét és az ott füstölgő kéményeket látjuk és ott a szénpornak fojtó, öldöklő hatását tapasztaljuk, ahol a nap világa szinte el van zárva előttünk, vagy ha hazánkban akár Tatabányát látjuk, akkor én nem csodálkozom azon, hogy van osztályharc a világon. Ennek igy kell-e lenni ? Nem. Azt mondják némelyek, hogy osztályharcnak kell lenni. Hát kérem, súrlódásoknak kell lenni az osztályok között és az fog is lenni, mert a súrlódás a mozgásnak alapfeltétele. Nem vagyok olyan utópista, hogy azt gondoljam, hogy a világon ugy a nemzetek, mint az egyének és-a társadalmi osztályok között a súrlódást meg lehet szüntetni. A súrlódás magábanvéve egészséges dolog, de a súrlódásnak nem szabad odáig menni, hogy világégés legyen belőle. Igenis, a régi rendszer oly súrlódást hozott létre a társadalmi osztályok között, amely először a világháborút és másodszor a bolsevizmus rémét hozta magával. Ezért, t. Nemzetgyűlés, a társadalmi osztályok elhelyezkedésébe bele kell vinnünk