Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-25

394 A Nemzetgyűlés 25. ülése 192 két szándékolta az a sír eltemetni és akkor mint egy csattanó ütés hatott reám ez a kép. Ma ugy tetszik nekem, mintha ez a feketefátyolos jelenet az ország mostani szomorú sorsát ábrázolná. Itt van a mi sírunk is, t. Nemzetgyűlés. Benne van a magyar dicsőség, benne van millió hős, benne minden reménységünk. Éjbe szaladt a magyar nap, nem hagyott maga után csak egy kicsi fényt sem. Besötétedett a nemzet előtt az út. Körülöttünk pedig vigan folyik tovább az osztozkodás. Ugy tesznek velünk, mintha már végleg elvesztünk volna a történelem számára: folytatják a hagyatéki eljárást. És mi, akik sírunk mellett állunk, sikongó lélekkel és vérvesztett aggyal kérdezzük : merre, hová ? Kincs válasz sehonnan ; csak néha egy-egy rángatódzása ennek a megnyirbált testnek adja tudtunkra, hogy élünk és érezteti velünk a csonka, halálrakinzott embernek letörhetetlen akarását az életbenmaradásra, a feltámadásra. A mi fennmaradási lehetőségünk most a kinjainkban van. Birjuk-e még ezt a szenvedést, birjuk-e még ezeket a folyton megújuló kinokat : azt hiszem, ez most a kérdések kérdése. Birjuk-e, vagy pedig mint gyökerét vesztett cédrus, elvágódunk-e végleg a történelem porondján, hogy nevünk is eltűnjék hosszú ezer esztendő dicsősége után örökre. T. Nemzetgyűlés ! Két nagy csillag ragyog most a magyar égen. Az egyik a hazaszereteté, a másik pedig a kereszténységé. (Ugy van! balfelöl.) Az idő visszaterelte ezt a nemzetet a mentőutra, a lelkekbe visszatért az elüldözött kereszt, a megromlott gondolkozásmódba beleszivódott újra a krisztusi tan ereje, szükségessége (Igaz! Ugy van! balfelől.) és nyílegyenesen indult el ebben az országban útjára a keresztény világnézlet, hogy életpirt adjon a nemzet arcára. (Éljenzés és taps a baloldalon és jobb felöl.) (Az elnöki széket Bottlik József foglalja el.) Ezért ez a keresztény kurzus, t. Nemzetgyűlés, nem az, aminek nagyon sokan szeretnék látni : nem lidércfény. Nem. Ez a lelkek vágyódása. Olyan, mint a tikkadt föld szomja az eső után. Ez egy megmaradási lehetőség, mint halnak a viz. Egy látási, mozgási terület, mint madárnak a levegő. Mert, t. Nemzetgyűlés, sötét éjszakáinkban csak ez a keresztény világnézlet verhet fényt a mi egünkre. Ez mutathatja meg nekünk az utat a történelem útvesztőiben. Ez a keresztény kurzus nem egy kenetteljes ellágyulás, hanem egy fegyver, egy harciasságra biztató óriási lökem, amelyben az igazságnak ereje feszül az igazságtalanság és bün ellen. (Élénk helyeslés és taps.) Ez a keresztény kurzus hűségtétel Szent István kezébe, aki a kereszténységgel nyitotta meg ennek a nemzetnek történelme «lőtt, ennek '. évi április hó 14-én, szerdán. a nemzetnek szekere előtt a világ felé a kaput. Ez a keresztény kurzus méreg azok ellen, akik a mai helyzetet megcsinálták. (Ugy van! Ugy van!) Kell tehát ezért nekünk — ezt különösen pártunk nevében hangsúlyozom — keresztény kurzus, (Ugy van! Ugy van!) olyan keresztény kurzus, amely az összes keresztényeknek megértő bajtársi kurzusa; (Élénk helyeslés.) kell nekünk olyan keresztény kurzus, amely nem a szólamokban van, hanem benne van a magyar napnak a fényében, benne van a magyar levegőben, benne van a törvények szakaszaiban és benne van a bennünk mozgó élet minden atomjában. (Élénk helyeslés és taps.) Ezzel a keresztény áramlattal szembehelyezkedik azonban minden erejével és minden elkeseredésével, hazátlan és faji érzésével a zsidóság. (Ugy van! Ugy van!) Harcba hoz ellenünk mindent. A magyar nemzetnek küzdelme tehát most kétirányú. Az egyik küzdelem irányul a tolvajok ellen, akik bennünket területileg és ezáltal gazdaságilag is meg akarnak fojtani, a másik pedig irányul a zsidóság ellen, amely az ententenak ezen lelketlen munkájában hű csatlósa. (Igaz! Ugy van!) Szemünk előtt folyik le a zsidóság nagy részének ezen lelketlen, dicstelen munkája, amellyel nemcsak egyeseknek, hanem magának a nemzetnek ütőereit is nyitogatja. Ez a munka vetette fel a magyar faji érzést, a zsidóságnak ez a munkája vetette fel a kereszténységnek érzését, amely most már — hála Istennek — benne hullámzik az egész magyarság lelkében és amely átalakulási törekvés nagy mélységnek kiásásával kell, hogy annak a lelketlen munkának, amely a magyarság ellen folyik széltében ebben a hazában, feltétlenül letörését hozza létre. A mi türelmetlen szemeink előtt természetesen ez a mélység nehezen emelkedik ki, de hiszen egy nagy lelki folyamat, egy nagy lelki átalakulás nem történhetik meg máról-holnapra. De ha mi szent küzdelmünk célját meg akarjuk látni, akkor ezen nagy előretörésünkben, ezen nagyszerű haladási mozgalmunkban ne képzeljük magunkat egyszerre a zeniten, ahonnan a pálma int, hanem lássuk magunk előtt azt a göröngyös utat, amelyet meg kell még tennünk, lássuk magunk előtt azt a küzdelmes utat, amelyen végig kell haladnunk, hogy ezt a keresztény kurzust oda vezessük, ahová mi annak végét kitűztük. Ennek első feltétele az erőgyűjtés. A zsidókérdéssel itt már foglalkoztak, azonban én szükségesnek tartom saját álláspontomból és pártom álláspontjából is, hogy ezzel kissé más irányban is foglalkozzam. (Halljuk! Halljuk!) Hosszú évszázadokon át egy nemzet sem ismerte el a zsidóság egyenjogúságát, mert a hazájukkal törődő és hazájukat féltő államférfiak korán belátták azt, hogy a zsidóság, amely kóborol ezen a földön, az első anyag Európa testén, amely mint egy bomlasztó anyag működik