Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-21

316 A Nemzetgyűlés 21. ülése 192( tenni, mert kérdés, bogy a Pénzügyi Bizottság tényleg elkészülhet-e. Azután méltóztassék meggondolni, hogy még az előadónak is el kell készítenie az előadványt épen a Pénzügyi Bizottság tárgyalásainak eredménye alapján. (Felkiáltások balfelöl: Késsen van!) Amennyiben készen van, rendben van a dolog, hozzájárulok ahhoz, hogy holnap beterjesztessék, ismétlem, ha ez garantáltatik. Azonban tekintettel arra, hogy a képviselő urak panaszkodnak, hogy nem adnak elég időt arra, hogy tanulmányozhassák a törvényjavaslatokat, azt gondolom, hogy szükséges lesz egy bizonyos idő erre. Én tehát egyelőre hozzájárulok ahhoz, hogy holnap a Pénzügyi Bizottság jelentése beterjesztessék és ezért méltóztassék a napirendet olykép megállapítani, hogy a Nem- , zetgyülés legközelebbi ülését holnap tartsa, amelynek napirendjén lenne a további teendők megállapítása, mert egyéb napirendje tudtommal nem lesz a Nemzetgyűlésnek, ' hacsak az elnök urnák nem lesz egyéb napirendi tárgya. Elnök: Akkor én akkép módosítanám a napirendet, hogy a Nemzetgyűlés legközelebbi ülését holnap délelőtt 10 órakor tartsa és az ülés napirendje ugyanaz lenne, amelyet proponáltam és esetleg a Pénzügyi Bizottság előadója is beadhatja jelentését, ha elkészül vele. (Zaj.) Az azonban a Ház méltóságának még sem felel meg, hogy esetlegességekre alapítsuk a Nemzetgyűlés összehívását (ügy van!) és amidőn én megbeszélés után ezt a napirendi javaslatot tettem, épen az lebegett szemem előtt, hogy ha a Házat összehívom, azt foglalkoztatni is tudjuk. (Élénk helyeslés.) Méltóztatnak az így módosított napirendi javaslathoz hozzájárulni, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Most áttérünk az interpellációkra. Soron van ? (Felkiáltások jobbfelől : Szünetet kérünk !) Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra ki következik? Szabóky Jenő jegyző : Somogyi István interpellációja a hatvani járás közigazgatási hatóságának visszaélései tárgyában a belügyministerhez. Somogyi István: T. Nemzetgyűlés! Miután azok az okok, amelyek interpellációm megtételére kényszeritettek, bizonyos változás alatt állanak, nem akarok interpellációmmal ezeknek a dolgoknak elébe vágni. Tisztelettel kérem a t. Ház engedélyét ahhoz, hogy interpellációmat máskor mondhassam el. (Helyeslés.) Elnök : Azt hiszem, a Ház hozzájárul Somogyi képviselő ur kéréséhez. (Helyeslés.) Ily értelemben mondom ki a határozatot. Soron van? Szabóky Jenő jegyző: Magyar Kázmér '. évi április hó 7-én, szerdán. interpellációja a katonai lónyilvántartásokban szereplő u n. német-, vörös- és román-lovak tulajdonának újra átvizsgálása, revízió alá vétele tárgyában a honvédelmi ministerhez. Magyar Kázmér: Tisztelt Nemzetgyűlés! A magyar gazda és a hadsereg régi szoros kapcsolatban van egymással, amely még a közös hadsereg idejéből, sőt még az azelőtti időből származik. A hadsereg a gazdától elkívánta annakidején — és pedig folytonosan természetben — a gabonáját, a szénáját, a zabját, a lovát, de elkívánta magát a gazdát is, aki azután a világ legjobb huszárját és bakáját szolgáltatta s aki természetesen altiszt sem lehetett a régi időben, minthogy németül nem tudott. Ez a kapcsolat és ez a viszony, melyben a hadsereg és magyar gazda állott, fenmaradt még a mai napig is. A hadsereg viszont azon támasztott követelményekkel szemben szintén nyújtott valamit, nyújtott kemény paragrafust például, — hogy épen a tárgyamhoz illőt mondjak — amely háború esetére lovainak beszolgáltatását követelte tőle és pedig nem alku szerint, hanem bizonyos határok között mozgó árakon. Megkövetelte továbbá a gazda kocsijának és kocsisának besoroztatását is a trénhez stb. Mondom, mindez háború esetére szólt. És láttuk magát a háború esetét, láttuk a háború kitörését, tanúi voltunk pl. a lóavató-bizottságok működésének. Sok lélekemelő, sok magasztos mozzanat tárult a szemeink elé; láttuk a gazdák százait, ezreit, amint lovaikat, a mi büszkeségünket,. mezőgazdaságunk gyönyörűségeit felajánlották a haza szolgálatára, felajánlották a katonaságnak azon bizonyos határok között mozgó áron. Láttuk megválni gazdáinkat lovaiktól, láttuk a mélyen szemre húzott kalapot és a kalap alatt a búsuló tekintetet az iránt a hűséges munkatárs iránt, amelyet maga tenyésztett talán, de amellyel legalább is együtt szolgálta a magyar földet. Láttuk a szegény parasztasszonyt, aki egyetlen lovát hozta be — mert ki volt dobolva — az avató bizottság elé, bár meg volt győződve arról, hogy el nem vihetik tőle egyetlen lovát. Csalfának hittak, igen szép, tizenhat markos pej ló volt. Azután bevették a lovat. Láttuk, amint az asszony megüvegesedett szemmel, kétségbeesett jajkiáltással fordult a ló felé : »Csalfám, Csalfám, téged is elvisznek, egyetlenem.« T. i. egy héttel azelőtt vitték el az urát is. Nem akarok egyoldalú lenni, nem azt akarom mondani, hogy csak a gazda elem, a magyar gazda tanúsította volna ezt a t magatartást a hadviselés érdekével szemben. Épugy láttuk a földesúr jukker-fogatának két lovát bevonulni. 0 azonban nem igy fejezte ki a maga érzéseit, más alakot tudott azoknak adni, vagyis titkolta a fájdalmát, a lovától való megválás felett. Láttuk a fiatal mágnás tartalékos tisztet, amint négyesével behajtott a székvárosba az avató-