Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-21

A Nemzetgyűlés 21. ülése 1920 bizottság elé. A négyest az avatóbizottság vitte el, ő maga pedig a katonai kötelékbe olvadt fel és ment teljesiteni a szolgálatát. Láttuk ezeket ugyanakkor, amikor más foglalkozású elem szintén nem kerülte el a háborút. Igaz, hogy ez az elem nem ily vonatkozásokban és irányokban, hanem más irányokban ment hizni és gyarapodni. A magyar gazda lovának beszolgáltatásával olyan szolgálatot tett a hadsereg érdekének, amely kétségkívül nyomatékos, szinte döntő. De láttuk megdöbbenve másrészt azt, hogy azok a vidékek jóformán le vannak tarolva lovak tekintetében, amelyeknek szine-javát elviszik a katonaság számára. Döbbenet fogta el a lelkünket, hogy mi lesz a magyar földdel, mi lesz a jövő év termésével, ha a férfiak oda vannak, ha a lovak oda vannak, de láttuk, büszkeséggel láttuk, hogy a magyar föld érdeke, a jövő esztendei aratás érdeke csorbát nem szenved. Az otthon maradt asszony és családtagok megművelték a földet és Isten tudja honnan, lovakat ismét szereztek, ismét vigan folyt a munka. Folyt a munka megszakítás nélkül a satanovai kaland ellenére és más irtózatos veszteségeink ellenére, amelyek lóutánpótlást igényeltek. Ismét működésbe jöttek az avató bizottságok, ismét kiszolgáltatták a gazdák lovaikat, és igy folyt ez a háború befejezéséig, a front összeomlásáig. Alig lehetett észrevenni, hogy itt az az óriási lóveszteség volna. Büszkeséggel gondolhatunk arra a Kozma Ferencre, aki 30—50 évvel ezelőtt ezt az óriási munkát megkezdette, s aki talán a világ legkitűnőbb lóanyagával látta el az országot. A lovak ügyével talán rendben lettünk volna, azonban jött a vörös felfordulás, jött a román uralom. A mi embereink, mondom, mindig és folyton fenn tudták tartani a maguk igás létszámát jó anyaggal, a vörösök alatt azonban már csüggedés volt észlelhető, a vörösök nem respektálták, hogy mi lesz a jövő terméssel, szedték el a gazdák lovait irgalmatlanul. Nem mondom, hogy néha csere utján is 2—3—4 jó lóért nem adtak vissza egy vagy két rossz, kihasznált gebét is. A magyar gazda átvette, mert szüksége volt rá és gondos keze, ápoló lelke lovat formált belőle, ismét használták és művelték vele a földet. A vörös uralom letörése után jött a román megszállás. A románok értettek hozzá, hogy amicske még megmaradt, azt szintén igénybe vegyék. Igénybe is vették, elszedték a lovakat irgalmatlanul. A mi határunkból 1500 ló ment a kezükre. A románok kivonulása után, mikor a vörös rémuralom megszűnt, mikor az ő rablásaik ideje is letelt, mikor elvették legjobb anyagunkat, elvitték takarmányunkat, akkor ismét felderengett az éj, megjöttek a várvavártak, megjött a nemzeti hadsereg, valamennyiünk lelkének öröme, büszkesége, nemzetünk reménye. A helyzetet félre nem ismerve, ismerve kötelességeinket, a legnagyobb készség».- évi április hó 7-én, szerdán. 317 gel állottunk és állunk ma is rendelkezésére. (Ugy van! Ugy van!) Lóavató bizottságok helyett lószemle-bizottságok jöttek, megnéztük lovainkat és mi szívesen rendelkezésükre állottunk. Azonban, t. Nemzetgyülés, az történt, hogy ezek a mi gazdáink a múlt esztendőben, azokban a zavaros állapotokban a föld iránti kimondhatatlan, talán ösztönös szeretetből ós saját kötelességérzetükből kifolyólag is szereztek lovat s mindig ott szereztek, ahol lehetett. Az akkori viszonyok szerint nem lehetett mást venni, mint ami ott a vidéken volt : vörös katonáktó] visszahagyott, vagy vörös katonáktól elcsaklizott, román katonáktól kicserélt lovakat, amelyek vagy vörös bélyeggel, — t. i. vágott farok és sörény, — vagy pedig V betűvel, a román bélyeggel voltak ellátva. Most a katonai nyilvántartó bizottságok — a világért sem akarom mondani, hogy rosszakaratból, de talán tévedésből, a helyzet nemismerése folytán — amint akármelyik lovon meglátták ezt az idegen bélyeget, rögtön az államkincstár tulajdonává rubrikázták a lovat. Választókerülutemből 208 darab ló került ekképen rubrikák közé, a gazdák vállat vontak rá, hiszen természetesen nem értenek hozzá, beszállították a lovakat, de nagy meglepetésükre azután kapnak irást, ellenkötelezvényt, feltételekkel. T. i. a katonaság a gazdáknak kiadja saját lovaikat használat végett, kiadja bizonyos megszorításokkal, amelyek közül a 6. pont kissé túlságosan sérelmes : a kiadott kancák fedeztetése tilos. Ma, amikor két kézzel kapva kell kapnunk azon, hogy állatállományunkat minden áron és minden módon fejlesszük, ez a tilalom már alapjában véve is sérelmes, de fokozódik a sérelem akkor, amikor a gazda tulajdon lovára alkalmazzák ezt a korlátozást és megszorítást. Ezt csak mellékesen jegyzem meg, nem anélkül azonban, hogy ne ajánljam az igen t. honvédelmi minister ur szives figyelmébe ezt a kérdést, hogy amennyiben technikailag és egyébként ez lehetséges, kegyeskedjék ez irányban intézkedni. A dolog t. i. nincs egészen akként, hogy a lóavató bízottság megelégedett volna azzal, hogy egyszerűen csak lajstromozza a gyanúsan jelzett lovakat, hanem parancsolat érkezik, hogy tessék beszolgáltatni X-nek, Y-nak, egy sereg embernek a lovakat. Parancsolat, a magyar ember ismeri a parancsot, átviszik Kecskemétre a lovakat, ott átveszik tőlük egy garas nélkül, minden kártérítés nélkül saját lovaikat, amelyeket pénzért vettek, passzussal vettek, amelyeket elcseréltek, sokszor két-három jó lóért egy lovat kaptak. Ezektől a gazdáktól veszik el, akik régen hatnyolc lovat tartottak és akiknek egész állatállománya a későbbi folytonos igénybevétellel egy-két lóra zsugorodott le. Elveszik ezeket a