Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.
Ülésnapok - 1920-19
A Nemzetgyűlés 19. ülése 1920. letartóztattassam őket. Nem tudom elgondolni, hogy tulajdonképen mi az oka annak, hogy a lebélyegzetlen pénzért adnak 70 K lebélyegzettet vagy 80 K postapénzt. Azt hiszem, hogy ennek az oka megint a rendeletnek valami kijátszása lehet vagy hamis bélyegzőt csinálnak vagy külföldre viszik a pénzt, vagy nem is tudom elgondolni, hogy mi lenne ennek az oka. Arra hivom fel a pénzügyminister ur figyelmét, hogy ha valahol nyomára jönnek ilyesminek, azt szigorúan torolják meg. Nézetem szerint az volna a leghelyesebb, ha a rendőrségnek, a titkos rendőrségnek vagy a feljelentőnek, aki nyomára jut ezeknek, a lefoglalt pénzt talán teljes értékben jutalmul kellene adni, mert különben sohasem tudunk nyomára jutni a visszaéléseknek és a kijátszások továbbra is megmaradnak. Az utóbbi napokban tudomásomra jutott, hogy épugy, mint akkor, amikor a postapénz először forgalomba jött, most megint nem akarják a postapénzt elfogadni. A kereskedők azt akarják, hogy lebélyegzett pénzzel fizessenek nekik, különben nem adnak árut. Ez megint rettenetes hátrányára van a postapénznek és a vásárló közönségnek. Ebből ismét olyan zűrzavaros állapot támad, hogy a postapénznek megint nem lesz értéke. Azt javasolnám, hogy a pénzügyminister ur adjon ki szigorú rendeletet, hogy aki a postapénzt nem fogadja el, azt lezárják és megbotozzák. (Élénk helyeslés a daloldalon,) Ha ezt nem tesszük, akkor valutánk teljesen tönkre megy. (Ugy van! half elöl. ) Sokan vannak tudomásom szerint, akik a közelmúltban állatjaikat eladták. Akiknek tudomására jutott valami úton-módon, hogy a pénzt le fogják bélyegezni, odamentek a gazda házához, és nagy árat Ígértek az állatjáért, mert a pénz lebélyegzését akarták kikerülni. Velem is megtörtént ez az eset. A szerencsétlen gazda azt hitte, hogy jól adta el az állatját, és majd tud helyette olcsóbban venni másikat, de sajnos, ebben a reményében csalatkozott, mert az állat nem lett olcsóbb, hanem az is megdrágult. Mi okozza ezt? A kereskedelem. Nagyon jó volna tehát az állat kereskedelmet kissé korlátozni, mert a kereskedők okozzák azt a rettentő drágaságot, hogy ma egy lónak 100.000—200.000 korona az ára. Ha az ember elmegy egy vásárra és egy gazdától lovat akar venni, semmikép sem jut hozzá, mert egyszerre 10—20 kupec is ott terem és magasabb árat igór, mint amennyit az eladó kér érte. így azután minden drágább lesz. Ha egy szegény gazdának megdöglik a lova, nem képes venni másikat; mert 40 — 50.000, sőt 70—80.000 K egy pár ló ára. A takarékpénztárban sem kap annyi pénzt, amennyibe egy ló kerül, ugy hogy végül is vagy a házát, vagy a földjét kellene eladnia Azt javasolnám tehát, hozzunk szigorú rendelkezést ezeknek az árdrágító gazembereknek a letöréwi március hó 27-én, szombaton. 267 sere, mert különben sohase fogjuk elérni, hogy itt valami olcsóbb legyen. (Helyeslés.) Bővebben nem akarok foglalkozni a törvényjavaslattal, mert hiszen képviselőtársaim kimerítették a kérdést és szükségtelen volna itt az időt pazarolnunk, amikor minden percünk drága. Arra hivnám fel ismételten a pénzügyminister ur figyelmét, hogy a postapénz védelmére tegyen szigorú intézkedéseket, mert különben ugy járunk a postapénzzel, mint jártunk a múltban, amikor senkinek sem kellett. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Ki következik szólásra? Kontra Aladár jegyző: Rupert Rezső! Rupert Rezső : T. Nemzetgyűlés ! A 4. § van hivatva arra, hogy mindazokat az intézkedéseket, amelyek az egész javaslatban lefektetve vannak, hatályositsa, szankcióval lássa el. Azonban ha megnézzük a jogász szemével ezt a szakaszt, azt látjuk, hogy a szakasz nem tudja elérni azt a hatást, amelyet vele a törvényhozó céloz. A legsúlyosabb szankció mindjárt a szakasz első bekezdésében foglaltatnék és pedig, ugy gondolom, azért, mert a kodifikátor a szakasz élére állítja ezt a bekezdést, ezt szánja a szakasz legfontosabb részének, tehát ebben akarja elhelyezni a legmagasabb büntetési tételt is. Látszik ez az egész szakasz szerkesztéséből, hogy a későbbi bekezdések mindig az enyhébb eseteket sorolják fel. Ha most a büntetőjogász szemével nézzük ezt a szakaszt, mégis azt látjuk, hogy az első bekezdésben van elhelyezve a legenyhébb büntetendő cselekmény. Azt mondja nevezetesen ez a bekezdés, hogy aki elköveti azokat a cselekményeket, melyek bekezdésben meg vannak határozva, az az illető büntetőtörvényeknek a pénzhamisításra vonatkozó rendelkezései szerint büntetendő. A pénzhamisításra vonatkozó büntetőtörvények, mint tudjuk, a büntetőkodex, a kihágási törvénykönyv és a büntetőnovella, az 1908: XXXVI. tcikk. Az a tényáiladék, melynek analógiája bent foglaltatik a törvényekben, bennefoglaltatik ugy a büntetőtörvénykönyvben, mint bűntett, mint a kihágási törvénykönyvben, mint egyszerű kihágás. A két tényáiladék között a különbség csak az, hogy bűntetté minősiti a pénzhamisítást a célzat, vagyis, ha valaki azért készit, utánoz, vagy utánoztat hamis pénzt, hogy azt forgalomba hozza, Ha ez a célzat, a forgalomba hozás célzata nincs meg, akkor ez a hamispénzkészités rögtön egy kis ártatlan büntetendő cselekménnyé, kihágássá válik s csak két hónapig terjedhető fogházzal büntetendő, mig mint bűntett öt évtől tiz évig terjedhető fegyházzal és 8000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő már a régi törvény szerint is. Minthogy a 4. §. 1. bekezdésében nincsen semmiféle disztinkció arra nézve, hogy forgalombahozás céljából, vagy nem forgalombahozás céljából, csupán passzióból késziti-e az illető a hamis felülbélyegzést, a büntetőbiróság kétségben lehet aziránt, hogy most melyik büntetési 34*